Manchester United 2016 üzleti év elsõ negyedév jelentés
Q1 eredmények újra Bajnokok Ligája bevétellel, ennek megfelelõen soha nem volt még ilyen jó elsõ negyedév.
A meccsnapi és média bevételeken látszik újra normális kerékvágásban a klub, a Bajnokok Ligája meccsek mindkét kategóriában plusz 10 millió fontot jelentettek tavalyhoz képest. Különbség még tavaly a Ligakupa meccs már átcsúszott Q2-re, idén nem. Egy extra PL meccs is esett az idei Q1-re és a BL selejtezõ is plusz. Mivel idén Van Gaal kérésére rövidebbre és csendesebbre fogták a nyári marketingcirkuszt, az amerikai felkészülési meccsek kicsit kevesebb pénzt hoztak a tavalyi túránál. Így is 200 ezren látták a csapatot a helyszínen.
A kereskedelmi bevétel fõleg az évi 75 millió font értékû Adidas szerzõdés miatt nõtt jelentõsen, bár ez még mindig nem a teljes hatás, hiszen csak augusztustól él az üzlet. Majd a Q2 lesz az elsõ teljes negyedév velük. Havonta fizetnek a klubnak és a cég vezérigazgatója és Woodward is megerõsítették a United-Adidas mezbemutató rekordeladásokat produkált világszerte. Azóta bemutatták az Originals kollekciót is és több limited edition terméket is piacra dobtak. A Kitbag adatai szerint július és szeptember között a Top 10 legtöbb eladott mez között három United játékosé is szerepelt: Lionel Messi és Cristiano Ronaldo mögött harmadikként Memphis Depay 7-es meze, negyedik helyen Bastian Schweinsteiger. Õ az elõzõ évi 31. helyrõl ugrott elõre a listán az átigazolása után, tehát a United szurkolók nagyon kedvelik a német klasszist az eladások alapján is. Wayne Rooney 6. helyen áll a listán Hazard és Neymar közt. Pár százalékot jelentenek még az egyéb ruházati szponzorok is, hiszen az Adidas csak a kettõs márkajelzésû, közös United-Adidas termékekre vett jogot. A klub más cégeknek is eladhatja a United címerének és nevének használati jogát. Ilyen új divat szponzorok is vannak már: Heroes és Sbenu cipõk, New Era sapkák.
Ahogy a táblázat mutatja a bérek jelentõsen emelkedtek, de ismét a Bajnokok Ligája miatt az idei adat úgymond a normális és De Gea új szerzõdése is benne ami szintén jó hír volt. A több meccs miatt az üzemeltetési költségek is növekedtek. A Nike szerzõdéshez képest még újdonság az Adidas kapcsán, hogy az Old Traffordon lévõ Megastore üzemeltetése most újra a klub kezében van. Tehát a bolt üzemeltetési költsége is szerepel a klub kiadásai között. Az 50% alatti fizetés/bevétel mutatót most is tartja a klub íratlan szabályként. A két nem készpénzes tétel, az értékcsökkenés és a játékosok regisztrációjának amortizációja majdnem egyszinten, így a mûködési kiadás papíron 106 millió felett. A nem készpénzes tételek nélkül a valós EBITDA (kamat, adó, értékcsökkenés és amortizáció elõtti eredmény) eredmény gyakorlatilag duplája lett a tavalyinak. 20 millió helyett több mint 41 millió.
Az aktív transzferpiac júliusban és augusztusban kiadást jelentett a tavalyi bevételhez képest, ami nem baj hiszen egy futball klub igazoljon csak, ez természetes. Csak így a mûködési profit kevesebb lett 5 millióval. Ezt a kisebb pénzügyi költség majdnem 2 millióval kompenzálta az adósság és kamat nyári refinanszírozása miatt. Emiatt és a dollár-font árfolyam hatása miatt változott az adósság, amirõl volt már szó. Részletek és áttekintés itt. 5 millió font lett a mérleg szerinti profit.
Kilátások a teljes üzleti évre: bevétel 500-510 millió font, EBITDA 165-175 millió és a kamatot 20 millióból megússza a klub. A lényeg üzletileg újra a United lesz a csúcson, letaszítva a Real Madridot. Ezt talán megértik azok az újságírók is, akik tíz év során képtelenek voltak megérteni melyik üzleti lépést éppen miért csinálták Glazerék hogy háromszor olyan értékes legyen a klub. A felvásárlástól kezdve, PIK hitel, kötvénykibocsátás, IPO, transzferek és Fergie, közvetítési jogok, szponzorok kapcsán sok téves cikket írtak.
Cash flow a negyedév során:
Konferenciahívás és egyéb hírek
Woodward köszöntötte a klubnál Cliff Baty-t mint Chief Financial Officer. Dolgozott a Ladbrokes fogadóirodánál és a Hilton hotelcsoportnál is. Az üzletre térve a fent említett Adidas-szal kapcsolatos információkat emelte ki, Herbert Hainer és Woodward is odáig és vissza vannak már a kezdeti piaci fogadtatástól is. Említette a többi új szponzort is: HCL, Marathon Bet, Nexon, Donaco és a már második negyedévre esõ Sbenu, Heroes, New Era. Ezek a licence üzletek nem hoznak annyit mint a normál globális szponzorok, viszont kategóriánként és országonként haladva lesz belõlük pénz. A digitális stratégia kapcsán a HCL partnerség folyamatában most ott tartanak, hogy zajlik a cég és a klub embereinek összehangolása, tervezgetés, nem sietik el. Én ezt kitérõ válasznak éreztem, de sebaj. Jövõbeli tervekrõl nem szoktak konkrétan beszélni, azt mondta ha lesz bejelenteni valójuk kiderül.
Elemzõi kérdések nem voltak érdekesek. Pl. az egyik miért csökken az eszköz beruházás a korábbi évekhez képest? Ha mondhatni így, az idei a normál adat. A carringtoni bõvítés (médiaközpont, orvosi központ) egyszeri nagyobb kiadás volt és az edzõváltás után tavaly szezon elején kellett még Van Gaal kérésének megfelelõen alakítani. Lásd az Old Traffordon lévõvel megegyezõ Desso pálya, idén már nem volt ez az extra kiadás. Egy másik elemzõ a várható nettó játékosberuházás összegének nagyságáról érdeklõdött, de nyilvánvalóan errõl nem beszél a klub még nagy vonalakban sem. Nem fogják elõre megmondani kínálnak-e majd 100 milliót Ronaldo-ért, Bale-ért vagy másért. Száz játékossal hozták össze a lapok a csapatot, hatot igazoltak le. Az pedig látszik a számokból a klub képes rekord transzferekre is a normál mûködés során megtermelt pénzbõl. Valamint extrém esetekre mindig ott van a soha nem használt készenléti hitelkeret, ezt is megújították a nyári adósság refinanszírozás során. 125+25 millió font azonnali hitelt kérhet bármikor a klub. Megjegyzem transzfereknél még érdekesség a többi csapattal történt részletfizetési megállapodások és szereplés, egyéb záradékok alapján is a United kb. 3 millió fontra számíthat még a távozott játékosok után (valószínûleg Evans és Chicharito révén) és 41 milliós kötelezettség is van elméletben, ha az igazolások minden záradékot kipipálnak. (fõleg Martial)
A PL külföldi TV jogainak értékesítésérõl pozitív híreket hallott, a szerzõdések kétharmada már megkötve. Köztük a legfontosabb piacok mint Észak-Amerika, Dél-kelet Ázsia, Közel-Kelet, Dél-Afrika, Skandinávia. Korábban volt már arról szó pl. Hongkongban és az USA-ban éves szinten kétszer jobb üzletet sikerült kötni. (évi kb. 130 és 160 millió dollár)
Szurkolói fórum: A korábbi 5 font kedvezmény után most az idegenbeli jegyek vásárlásánál a 3%-os kezelési költséget eltörölte a vezetõség. Az eindhoveni meccs után különvonatot szerveztek Amszterdamba, a moszkvai meccs után a klub légitársaság szponzora, az Aeroflot küldött buszokat a szurkolókért. Az oroszországi út elõtt a klub megszervezte a drukkerek Manchesterben is kérhessenek vízumot, ne kelljen Londonba vagy Edinburgh-ba utazni emiatt. 50 font erejéig állták a papírmunka költségeket.
A United alapítványa már 120 iskolával áll kapcsolatban, Greater Manchester területén 14 iskolában van külön program. A miért nincs nõi csapat kérdésre továbbra sincs érdemi válasz, csak a gyerek korosztályban képzik a lányokat, az a program viszont sok elismerést váltott ki országosan. A mozgáskorlátozott helyek számát igyekeznek bõvíteni, jelenleg Angliában csak az újabb stadionok érik el az ajánlott számot.
Unicef jótékonysági meccs Beckham szervezésével: teltházas siker volt Harry herceg jelenlétével, sajnos akadt pár hiányzó sérülés miatt. Cole a vesebetegsége miatt csak nézõ volt, Zidane a párizsi merényletek miatt mondta le. Solskjaer csak negyedórát bírt, Butt lesérült, Giggs egy órát játszott. A Fergie által irányított közös brit-ír csapat nyert 3:1-re Scholes fejesgól Beckham beadásából és Owen kétszer is lecsapott a rá jellemzõ módon. Ancelotti csapatának gólját Yorke rúgta. Figo, Ronaldinho, Kluivert próbálkoztak de magabiztosan nyert Fergie csapata. A végén még Brooklyn Beckhamet is becserélte és volt is egy jó szöglete pont az apja fejére. Minden bevételt Unicef programokra fordítanak és a meccs felvétele része lesz egy BBC Beckham dokumentumfilmnek is. Egyébként ez is elõnye az Adidas szerzõdésnek, Beckhammel több közös kampány lehet a jövõben.
Osztalékfizetés: október 15-én megtörtént az elsõ negyedéves osztalék kifizetése a részvényeseknek. 0,045 dolláros részvényenkénti áron kb. 7,4 millió dollárt kaptak. A második negyedéves osztalékot január 7-én fogja fizetni a klub. Éves szinten fontban számolva kb. 19 millió lesz az osztalék költsége, ebbõl a jelenlegi tulajdonviszonyok alapján kb. 15 milliót kap a Glazer család.
Utolsó pontként egy lista következik, bár nem kapcsolódik a negyedévhez, csak már régen volt összeszedve egy helyre a Manchester United összes aktuális szponzora. Azok között akik egy levegõvel felsorolják mindet, egy alig használt Fellaini parókát sorsolok ki. (visszavonom, nincs ilyen tárgy a birtokomban) Itt a lista öt csoportra osztva:
Fõtámogatók: Adidas évi 75 millió, General Motors (Chevrolet) évi 50 millió, Aon (Carrington, edzõmez, biztosítás) évi 20 millió font.
Globális: Abengoa, Aeroflot, Aperol Spritz, Bulova, Concha y Toro, DHL, Epson, HCL, Heroes, Kama Games, Kansai, Marathon Bet, New Era, Nissin, Singha, Swissqoute, Toshiba Medical Systems, Yanmar
Regionális autógumitól samponig: Apollo, Chivita, Cho-A Pharm, Donaco, EuroFood, Gloops, IVC, Federal, Honda, Hong Kong Jockey Club, Manda, Multistrada, Nexon, Ottogi, Sbenu, Unilever
Telekom és MUTV regionális: Bakcell, Belgacom, DirecTV, Eclat, Emtel, Fiji TV, Globacom, PCCW, Portugal Telecom, Sky TV New Zealand, STC, TM, TrueMove H, TV 2 Norway, VIVA
Pénzügyi regionális: AFB, Banif Bank, BIDV, Commercial Bank of Qatar, Danamon, DenizBank, Ekspres Bank, Emirates NBD, Eurobank Srbija, Invex Banco, Krungsri, Maybank, MBNA, Santander, Shinsei Bank
(forrás: hivatalos klub közlemény, SEC beszámoló, konferenciahívás, manutd.com)
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!