A Unitednél továbbra is fontos az akadémia
David Gill szerint a jövõben is szeretnének több fiatalt beépíteni az elsõ csapatba.
A Manchester United igazgatója, David Gill nem tudja elképzelni, hogy valaha is kifutna olyan United a pályára, melyben csak külföldi játékos szerepelne.
Gill szerint a gyökereket meg kell tartani és továbbra is törekedni kell arra, hogy Ryan Giggshez és Paul Scholeshoz hasonló játékosok kerüljenek ki az utánpótlás csapatokból.
"Nem hiszem, hogy valaha lesz olyan csapatunk, amely csak külföldiekbõl állna" - mondta az igazgató.
"Az olyanok, akik már 15, vagy akár több éve a klubnál alkalmazottak, igazán nagyszerû játékosok. Remélem, hogy az akadémiából felkerülnek olyan fiatalok, akik fogják tudni, mit is jelent United játékosnak lenni."
Az igazgató beszélt Ferguson munkájáról is, valamint a Premier Leagueben folyó versenyrõl.
Gill úgy véli, Sir Alex Ferguson tapasztalata nagyon fontos tényezõje lesz a csapat újabb bajnoki címéhez vezetõ útjának. Jelenleg csupán jobb gólkülönbségüknek köszönhetõen elõzik meg a városi riválist és állnak a táblázat élén, bár igaz, két mérkõzéssel kevesebbet játszottak a Vörös Ördögök.
"Az élet bármely területén a legfontosabb személy a vezetõ. Ferguson tudja, bizonyos helyzetekben mit kell tennie és képes is megcsinálni azt."
"A Premier League egyik legnagyobb erõssége, hogy a bevételeken osztoznak a klubok. A televíziós jogokból befolyó összeget meghatározott képlet alapján osztják el a kluboknak. Ezért is van értelme a versengésnek. A Manchester City nyilvánvalóan az araboknak köszönhetõen javulni fog ebben."
SkySports
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Bournemouth
Premier League 17. fordulóOld Trafford
2024-12-22 15:00
Ligakupa negyeddöntő
Tottenham Hotspur Stadium
2024-12-19 21:00
2024-12-15 17:30
2024-12-12 18:45
2024-12-07 18:30
2024-12-04 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 15 | 31 | 13 | +18 | 36 |
2 | Chelsea | 16 | 37 | 19 | +18 | 34 |
3 | Arsenal | 17 | 34 | 16 | +18 | 33 |
4 | Nottingham Forest | 17 | 23 | 19 | +4 | 31 |
5 | Aston Villa | 17 | 26 | 26 | 0 | 28 |
6 | Manchester City | 17 | 29 | 25 | +4 | 27 |
7 | Newcastle | 17 | 27 | 21 | +6 | 26 |
8 | Bournemouth | 16 | 24 | 21 | +3 | 25 |
9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 27 | 26 | +1 | 25 |
10 | Fulham | 16 | 24 | 22 | +2 | 24 |
11 | Tottenham | 16 | 36 | 19 | +17 | 23 |
12 | Brentford | 17 | 32 | 32 | 0 | 23 |
13 | Manchester United | 16 | 21 | 19 | +2 | 22 |
14 | West Ham | 17 | 22 | 30 | -8 | 20 |
15 | Crystal Palace | 17 | 18 | 26 | -8 | 16 |
16 | Everton | 15 | 14 | 21 | -7 | 15 |
17 | Leicester City | 16 | 21 | 34 | -13 | 14 |
18 | Ipswich Town | 17 | 16 | 32 | -16 | 12 |
19 | Wolves | 16 | 24 | 40 | -16 | 9 |
20 | Southampton | 16 | 11 | 36 | -25 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Bournemouth
Premier League, 17. forduló