Beharangozó: Manchester United - Arsenal

Az angol bajnokság 37. fordulójában az Arsenal ellen játsszák utolsó hazai bajnokijukat a szezonban a Vörös Ördögök.


Két mérkõzés. Csupán ennyi van hátra az angol bajnokságból, mielõtt nyári szünetre vonulnának a csapatok. A vörös Ördögök pedig utoljára lépnek pályára az Old Traffordon az idei kiírásban, méghozzá az Ágyúsok ellen.

 

Kemény mérkõzés lesz, mert utolsó Old Traffordon játszott mérkõzésük alkalmával Arsene Wenger fiai bizonyultak jobbnak, mely gyõzelemmel kiejtették a Unitedet az FA-kupából. Most azonban a lélektani elõny talán inkább Louis van Gaal csapatánál lehet. A Crystal Palace ellen kiharcolt gyõzelem erõt adhat a csapatnak a vasárnapi mérkõzésre, míg az Ágyúsok egy hazai vereséget könyveltek el a hétvégi fordulóban a Swansea ellen.

 

Ha a holland menedzser gyõztes taktikát tud kieszelni vasárnapra, akkor pedig még a dobogót is megcsíphetik tanítványai, mert ebben az esetben egy ponttal ugyan, de megelõznék a 3. helyen álló Arsenalt. Wengerék azonban egy mérkõzéssel kevesebbet játszottak, tehát ez már nem csupán a csapaton múlik, de az Ágyúsoknak még sûrû lesz a következõ hetek programja. Jövõhét szerdán a Sunderlandet fogadják, akik még ki is eshetnek, tehát kell nekik a pont, majd azt követõ hétvégén a bajnokság utolsó fordulója következik a West Brom ellen és május 30-án pedig FA-kupa döntõt játszanak az Aston Villa ellen.

 

 

A Unitednek nincs más dolga, mint 6 pontot szerezni utolsó két bajnokiján és akkor elmondhatjuk, hogy mindent megtett a csapat a lehetõ legjobb helyezés elérése végett.

 

Akik hiányozhatnak:

United: Carrick (sípcsont), Di Maria (ütés), Rafael (borda)

Arsenal: Welbeck (térd), Debuchy (izomszakadás)

 

Érdekességek:

  • A United utolsó hét hazai Premier League találkozóján az Arsenal ellen veretlen maradt. Utoljára 2006 szeptemberében sikerült az Ágyúsoknak bajnokin gyõzniük az Old Traffordon.
  • Ha esetleg az Arsenal nyeri a vasárnapi rangadót, akkor õk lesznek a 4. olyan csapat, akik egy szezonon belül kétszer tudtak gyõzni a United ellen az Álmok Színházában. Ez eddig csak a Chelseanek (2004/05), a Spursnek (1989/90) és az Aston Villának (1919/20) sikerült.
  • Wayne Rooney 6 gólt és 3 asszisztot jegyez utolsó 7 Arsenal elleni találkozóján az Old Traffordon.
  • Az Ágyúsok legutóbbi 5 idegenbeli találkozójukat megnyerték. Legjobb sorozatuk e tekintetben 2013 szeptemberében volt, ekkor 8 mérkõzést nyertek zsinórban idegenben.
  • A két csapat eddigi Premier League találkozóin összesen 192 sárga lap, 8 piroslap és 3 értékesített büntetõ született. Érdekesség, hogy egyik büntetõt sem az Ágyúsok végezték el.

Egymás elleni mérleg:

Örökmérleg: 220 mérkõzés - 93 United gyõzelem, 48 döntetlen, 79 Arsenal siker - 337 United gól és 309 Arsenal találat

Premier League: 46 mérkõzés - 21 United gyõzelem, 13 döntetlen, 12 Arsenal siker - 66 United gól és 44 Arsenal találat

 

Legutóbbi öt bajnoki ebben a felállásban:

United - Arsenal: 2-1 (2014.11.22.)

United - Arsenal: 0-0 (2014.02.12.)

United - Arsenal: 1-0 (2013.11.10.)

United - Arsenal: 1-1 (2013.04.28.)

United - Arsenal: 2-1 (2012.11.03.)

 

A csapatok formája legutóbbi öt bajnokijuk alapján:

United: Gy, V, V, V, Gy

Arsenal: Gy, Gy, D, Gy, V

 

Legjobb góllövõk:

United: Rooney 14 gól (12 PL), Mata 10 gól (9 PL), Van Persie 10 gól (10 PL), Fellaini 7 gól (6 PL), Herrera 7 gól (5 PL)

Arsenal: Sánchez 24 gól (16 PL), Giroud 18 gól (14 PL), Ramsey 10 gól (6 PL), Cazorla 8 gól (7 PL), Welbeck 8 gól (4 PL)

 

Premier League, 37. forduló

Manchester United (4.) - Arsenal (3.)

Old Trafford, 2015.05.17. 17:00

 

A mérkõzés játékvezetõje: Mike Dean

 

Lehetséges kezdõcsapatok:

United: De Gea - Shaw, Smalling, Jones, Valencia - Blind - Young, Fellaini, Herrera, Mata - Rooney

Arsenal: Ospina - Monreal, Koscielny, Mertesacker, Bellerin - Coquelin, Cazorla - Sánchez, Özil, Ramsey - Giroud

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 2-1

 

A mérkõzést élõben követhetitek a Fanatics TV-n és a Digi Sport 1-en.

 

 

A legeredményesebb játékosok a Foosio.com alapján:

 

Rooney 154.00 AP

Mata 141.00 AP

Di Maria 137.00 AP

Smalling 109.50 AP

Herrera 108.50 AP

De Gea 108.00 AP

van Persie 104.00 AP

Falcao 84.50 AP

Valencia 81.50 AP

Blind 74.00 AP


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!