Crystal Palace 1-2 Manchester United

Egy Younggal és Fellaini hajával, valamint De Gea két bravúrjával jobb United, ha nehezen is, de gyõzni tudott a Crystal Palace ellen.


Nehéz jellemezni, hogy milyen játék is jellemezte a Vörös Ördögöket a mérkõzés folyamán. Még nehezebb megtalálni azt a koncepciót, mely alapján a mérkõzést meg akartuk nyerni. A mérkõzés elején még próbálta a United szokásos labdabirtoklós játékát játszani, ám ez elõször a 8. percben hozott egy Blind kapufát, vagy egy Speroni bravúrt ha úgy tetszik, mivel a labda a hálóba tartott így kellett az argentin kapus bravúrja. Ezt követõen még Herrera próbálkozott távolról, eredménytelenül. Már ekkor is látszott, hogy a Crystal Palace szélsõivel meggyûlhet még a védelem baja.

 

Az elsõ meghatározó pillanat a 18. percben következett be. Young indult meg bal oldalt és beadása Dann karjáról került alapvonalon túlra. A bíró azonnal a büntetõpontra mutatott. A megítélt tizenegyest Juan Mata egy rendkívül jól helyezett lövéssel értékesítette. A kapus bár érezte a sarkot, már nem ért oda a lövésre.

 

 

Három perccel késõbb ismét Herrera próbálkozik és ismét Young nevéhez fûzõdik a beadás. A labda azonban sajnos fölé száll. Majd a 25. percben pedig Jones ad szép passzt Matának, de a védelem résen van, így nem jelent gondot Speroni kapusnak.

 

A 30. perc körül elkezdett változni a mérkõzés képe. Láthattuk, hogy Rooney húzza a lábát, majd Shaw kapott egyet labdaszerzés közben. A fiatal védõt hordágyon kellett levinni a pályáról. Amint tudunk valamit állapotukról, beszámolunk róla. Õt Evans váltotta a védelemben.

 

41. percben ismét büntetõt kaphatott volna a United, legalább is a vendégek szerint. Michael Oliver máshogy látta. Két perccel késõbb Valencia tört be a tizenhatos elõterébe ám érthetetlen módon lövés helyett továbbpasszolta a labdát, melybõl beadás lett, ami Rooneynak magas volt, Fellaini meg nem találta el jól a játékszert, így az a kapus kezei között végezte.

 

A félidõ hosszabbításában még lehetett volna egy helyzete a Unitednek ám ismét csak járattuk a labdát, nem alakult már ki veszély az ellenfél kapuja elõtt.

 

A második játékrészre Rooney helyett már Falcao futott ki a pályára. A Crystal Palace pedig úgy gondolta, hogy itt az ideje mutatni valamit a közönségnek. Az eddig is veszélyes szélsõ játékuk Puncheon beállásával tovább erõsödött, melynek eredményeképp az 56. percben a cserejátékos egy remek szabadrúgásgóllal egyenlíteni is tudott. A labda egyébként a sorfalat erõsítõ Blind kobakján irányt változtatott.

 

A hazai csapat pillanatait láthattuk a második játékrészben, a United csak kereste a labdát. És ezzel nagy teret adtak a hazaiaknak, akik több ízben is próbálkoztak a gólszerzéssel. Hol szerencse, hol De Gea bravúrja kellett ahoz, hogy a United versenyben maradjon.

 

A kitámadó Crystal Palace azonban a 78. percben egy pillanatra megfeledkezett Youngról, aki pontos labdát varázsolt Fellaini fejére és, ha már ott volt, akkor a belga köszönte és befejelte Speroni kapujába. A kapust egyébként saját védõje akadályozta a kijövetelben.

 

 

Folytatódott ami a második játékrészt jellemezte. Próbálkozott a hazai gárda. Murray a 85. percben lefordult McNairtõl, aki Smallingot váltotta a 83. percben és kapura is lõtt. De Gea pedig bemutatót tartott tudásából.

 

A mérkõzés a 90. percben eldõlhetett volna, mikor Falcao tálalt a balról érkezõ Herrera elé, aki kapásból kínálta meg az argentin kapust. Hatalmas bravúr, majd eredménytelen szöglet és még négy perc körömrágás. Melynek a bíró sípszava véget vetett a 94. percben.

 

A United végül is fontos 3 pontot vitt haza az Old Traffordra, de ezzel a játékkal egy hét múlva nem sok babér fog teremni az Ágyúsok ellen.

 

Premier League, 36. forduló

Crystal Palace 1-2 Manchester United

Selhurst Park

 

Vezette: Michael Oliver

 

Crystal Palace: Speroni, Souare, Delaney, Dann, Ward, Ledley, Jedinak, Zaha, McArthur, Bolasie, Murray

 

United: De Gea, Shaw, Jones, Smalling, Valencia, Blind, Young, Fellaini, Herrera, Mata, Rooney

 

Gólszerzõk: Mata (19. perc, büntetõ), Fellaini (78. perc), illetve Puncheon (57. perc, szabadrúgás)

 

Sárga lap: Herrera

 


Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!