Beharangozó: Manchester United - Sunderland

A Vörös Ördögök a hónap utolsó napján lépnek pályára hazai közönség elõtt a Sunderland ellen. Kiváló lehetõség visszatalálni a gyõzelemhez vezetõ útra.


A United ebben a szezonban csupán kétszer botlott hazai közönség elõtt, és a játékosok nem is szeretnék ennek számát a hétvégén gyarapítani. A Sunderland nem is ígérkezik hatalmas falatnak, a Fekete Macskák ugyanis legutóbbi 4 mérkõzésükön nyeretlenek maradtak, sõt, ezen a 4 találkozón csupán 1 gólt tudtak szerezni.

 

A United, mint ismert a hétvégén idegenben alul maradt a Swansea-vel szemben. Nem sikerült a revans, a kiscsapat oda-vissza le tudta gyõzni Van Gaal legénységét. A vereség ellenére is az utóbbi idõben javuló formát mutatnak kedvenceink, így okkal lehet bizakodni, hogy szombaton boldog közönséget lehet majd látni az Old Traffordon. 

 

A hétvégi mérkõzés hatalmas lehetõség lehet Radamel Falcao számára is, hogy bizonyítson, mivel Robin van Persie sérülése a vártnál késõbb fog gyógyulni, így a kolumbiai elõtt adott a lehetõség, hogy ismét kezdõként lépjen pályára és végre megmutassa a közönségnek, hogy a Tigris nem szelídíthetõ. Carrick pedig újra edzésbe állt, de minden bizonnyal még nem fog szerephez jutni, maximum csereként.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Michael Carrick, Robin van Persie

Sunderland: Emanuele Giaccherini, Billy Jones, Jack Rodwell

 

Érdekességek:

 

  • A Sunderland tavaly májusban 1-0 arányban legyõzte a Vörös Ördögöket az Old Traffordon. Ez volt a United felett aratott elsõ idegenbeli gyõzelmük. Emellett 2 döntetlen és 10 vereség szerepel. Összességében tekintve pedig 25 mérkõzés alatt is csupán ezt az 1 gyõzelmet tudják felmutatni.
  • A Manchester United utolsó 20 mérkõzésébõl csupán két alkalommal szenvedett vereséget.
  • 12 utolsó hazai találkozójából a United 10 alkalommal került ki gyõztesen, 1 döntetlen és 1 vereség mellett.
  • Csak a Chelsea (35) szerzett hazai pályán több pontot a Unitednél (31).
  • A Fekete Macskák Karácsony óta csupán 1 mérkõzést nyertek meg 9 lejátszott találkozójukból. 3 döntetlen és 5 vereség szerepel még a nevük mellett.
  • 13 alkalommal játszott az idei szezonban a Sunderland döntetlent, a rekord pedig egy szezonon belül 17. Két csapat is büszkélkedhet a mutatóval: Newcastle 2003-04. és az Aston Villa 2006-07.

 

Egymás elleni mérleg: 

 

Örökmérleg: 130 meccs, 59 United gyõzelem, 31 döntetlen, 40 vereség - 252 lõtt és 159 kapott gól

 

Premier League: 121 meccs, 55 United gyõzelem, 28 döntetlen, 38 vereség - 235 lõtt és 148 kapott gól

 

Legutóbbi 5 bajnoki ebben a felállásban:

 

United - Sunderland: 1-1 (2014.08.24.)

United - Sunderland: 0-1 (2014.05.03.)

United - Sunderland: 2-1 (2013.10.05.)

United - Sunderland: 1-0 (2013.03.30.)

United - Sunderland: 3-1 (2012.12.15.)

 

A két csapat formája a legutóbbi 5 bajnoki alapján:

 

Untied: Gy, Gy, D, Gy, V

Sunderland: V, Gy, D, V, D

 

Legjobb góllövõk:

 

United: Robin van Persie 10 gól (10 PL), Wayne Rooney 9 gól (8PL), Juan Mata 6 gól (5 PL), Ander Herrera 5 gól (3 PL)

Sunderland: Adam Johnson 5 gól (4 PL), Steven Fletcher 4 gól (4 PL), Jordi Gómez 4 gól (2 PL), Connor Wickham 4 gól (3 PL)

 

Premier League 27. forduló

Manchester United (4.) - Sunderland (16.)

Old Trafford, 2015.02.28. 16:00

 

Játékvezetõ: Roger East

 

Lehetséges kezdõcsapatok:

 

United: De Gea, Shaw, Rojo, Jones, McNair, Fellaini, Di Maria, Herrera, Mata, Rooney, Falcao

Sunderland: Pantilimon, Réveillére, O'Shea, Brown, Vergini, Johnson, Cattermole, Larsson, Álvarez, Wickham, Defoe

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 3-0

 

A találkozót a Fanatics TV-n és a Digi Sport 1-en ÉLÕben követhetitek.

 

Versenyezz másokkal és nyerd meg a Foosio.com és a ManUtdFanatics.hu közös nyereményjátékának ajándékait.

 

 

A United legjobbjai a Foosio.com alapján:

 

Di Maria 115.00 AP

Rooney 114.00 AP

Van Persie 103.00 AP

Mata 101.50 AP

De Gea 87.00 AP

Smalling 81.50 AP

Herrera 73.50 AP

Falcao 72.00 AP

Valencia 63.00 AP

Blind 50.00 AP

 

 

 


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!