McNair bemutatkozna a válogatottban is

Mint arról tegnap beszámoltunk, Paddy McNair meghívót kapott az északír válogatottba. A fiatal játékos nagyon várja már, hogy ha úgy adódik, debütálhasson a felnõtt nemzeti csapatban Románia ellen.


A Manchester United védõje csodás szezonkezdetet tudhat maga mögött, ráadásul hétvégén a városi derbin is pályára léphetett a padról beállva. Chris Smalling kiállításával az is elõfordulhat, hogy a hétvégén újabb találkozó kerül a neve mellé, amikor a Vörös Ördögök a Crystal Palace-t fogadják az Old Traffordon.

 

Michael O'Neill már az elõzõ fordulóban is be akarta hívni a fiatal játékost, ám akkor sérülés miatt végül nem számíthatott a 19 éves Paddy-re.

 

"Nagyon jó" - felelte McNair, amikor a válogatott meghívásról kérdezték. "Gyerekként mindig az volt a célom, hogy hazámért szerepeljek. Nyilván, mivel játszottam a Unitedben, a világ egyik legnagyobb klubjában, reméltem, hogy meghívót kapok."

 

"Nagyon boldog vagyok emiatt. Az elõzõ hónapban, Feröer-szigetek és Görögország ellen is a keretben lehettem volna, úgyhogy remek, hogy ismét meghívtak, hogy csatlakozzak a Románia ellen készülõ kerethez."

 

 

McNair szeretné továbbra is tartani kiváló fejlõdési ütemét és több, ismerõs arccal is találkozni fog Bukarestben.

 

"Továbbra is keményen akarok dolgozni és annyi meccsen pályára lépni a Unitedben, amennyin csak lehet. Remélhetõleg az északír válogatottba is betörhetek. Ismerek pár srácot - korábbi manchesterieket, Corry Evans-t és Luke McCullough-ot. U21-es szinten is ismerek pár játékost, úgyhogy nagyon várom már."

 

Az északírek vezetik az F-csoportot, három meccsbõl hármat nyertek. A következõ körben, november 14-én Romániában szerepelnek.


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!