Fletcherrel ikszelt Skócia
Folytatódott Darren Fletcher, nemzetközi labdarúgásba történõ visszatérése, a középpályás értékes ponthoz segítette csapatát Lengyelországban.
2012 novembere óta csupán harmadik válogatott mérkõzését játszotta a középpályás, aki tegnap a 71. percben állt be Gordon Strachan csapatába.
A találkozót megelõzõen a lengyeleket tartották esélyesnek, hiszen pár napja 2-0-ra legyõzték a világbajnok Németországot, amivel a D-csoport élére álltak. A skótoknak azonban más elképzeléseik voltak, Fletcher pedig a padról azt láthatta, hogy Krzysztof Maczynski korai gólja után csapata megfordította az állást.
Shaun Maloney egyenlített, majd az Evertonban az Old Traffordon is betaláló Steven Naismith szerzett vezetést. Érthetõ volt tehát, hogy Strachan próbálta megõrízni az elõnyt és Steven Fletcher helyett beküldte Darrent. Ám a terve öt perccel a csere után meghiúsult, hiszen Arkadiusz Milik egyenlített. A United középpályása azonban nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az eredmény végül 2-2 lett.
A D-csoportban Fletcher korábbi csapattársa, John O'Shea is pályára lépett. Az ír válogatott Németországban vendégszerepelt, O'Shea-nek ez volt a 100. válogatott fellépése, amit igen stílusosan ünnepelt, hiszen a 94. percben az õ góljával mentett pontot nemzeti csapata. Ez a gól számos manchesteri drukkerbõl elõhozta azt az emléket, amikor 2007 márciusában a Liverpool ellen szintén a találkozó utolsó pillanataiban szerzett gólt, megnyerve a három pontot a Vörös Ördögöknek. A németeknél egyébként Toni Kroos szerezte a vezetõ találatot.
Ami Fletcher jelenlegi csapattársait illeti, Luke Shaw és Angel Di Maria is gyõztes csapat tagjai voltak. Shaw végig a pályán volt az angol U21-es válogatottban, mely idegenben 2-1-re legyõzte Horvátországot, és 4-2-es összesítéssel kijutott a jövõ évi, korosztályos EB-re. Shaw csapattársa, Michael Keane sérülés miatt kihagyta ezt a találkozót. Gareth Southgate válogatottjában Liam Moore és Will Hughes voltak eredményesek.
Di Maria a 73. percben állt be az argentin csapatba, mely Hong Kongban barátságos mérkõzésen 7-0-ra átgázolt a hazaiakon. A szélsõ nem tudott csatlakozni a gólszerzõkhöz (Banega, Higuain (2), Gaitan (2), Messi (2)). Marcos Rojo ezúttal csak a kispadon ült.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Bournemouth
Premier League 17. fordulóOld Trafford
2024-12-22 15:00
Ligakupa negyeddöntő
Tottenham Hotspur Stadium
2024-12-19 21:00
2024-12-15 17:30
2024-12-12 18:45
2024-12-07 18:30
2024-12-04 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 15 | 31 | 13 | +18 | 36 |
2 | Chelsea | 16 | 37 | 19 | +18 | 34 |
3 | Arsenal | 16 | 29 | 15 | +14 | 30 |
4 | Nottingham Forest | 16 | 21 | 19 | +2 | 28 |
5 | Manchester City | 16 | 28 | 23 | +5 | 27 |
6 | Bournemouth | 16 | 24 | 21 | +3 | 25 |
7 | Aston Villa | 16 | 24 | 25 | -1 | 25 |
8 | Fulham | 16 | 24 | 22 | +2 | 24 |
9 | Brighton & Hove Albion | 16 | 26 | 25 | +1 | 24 |
10 | Tottenham | 16 | 36 | 19 | +17 | 23 |
11 | Brentford | 16 | 32 | 30 | +2 | 23 |
12 | Newcastle | 16 | 23 | 21 | +2 | 23 |
13 | Manchester United | 16 | 21 | 19 | +2 | 22 |
14 | West Ham | 16 | 21 | 29 | -8 | 19 |
15 | Crystal Palace | 16 | 17 | 21 | -4 | 16 |
16 | Everton | 15 | 14 | 21 | -7 | 15 |
17 | Leicester City | 16 | 21 | 34 | -13 | 14 |
18 | Ipswich Town | 16 | 16 | 28 | -12 | 12 |
19 | Wolves | 16 | 24 | 40 | -16 | 9 |
20 | Southampton | 16 | 11 | 36 | -25 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Bournemouth
Premier League, 17. forduló