Van Gaal: Nem bántam meg, hogy elvállaltam
A Manchester United menedzsere, Louis van Gaal kijelentette, nincs benne megbánás azt illetõen, hogy a nyáron elvállalta, hogy az Old Traffordon edzõsködjön.
A 63 éves szakember esetében szinte biztosra vehetõ volt, hogy a Tottenham kispadjára ül majd le, azonban ekkora megkeresték a Vörös Ördögök is.
A kezdés eddig nem úgy sikerült Van Gaal számára, ahogy valószínûleg tervezte, ugyanis csapata eddig három bajnoki forduló alatt csak két pontot tudott begyûjteni, emellett pedig megalázó, 4-0-s vereséggel már a Ligakupa 2. körébõl búcsúzni kényszerültek a harmadosztályú MK Dons ellenében.
Mindazonáltal az egykori Bayern München-edzõ állítása szerint számított rá, hogy kemény feladat várja majd az Álmok Színházában, amikor elfogadta a felkínált állást Manchesterben. Emellett pedig hajthatatlan azt illetõen, hogy soha nem utasítaná vissza a United megkeresését, a klub presztízse miatt.
"Nem, nem bántam meg, hogy elvállaltam ezt a munkát" - kezdte Van Gaal a Daily Mirrornak.
"Igen, az egy nagyon kemény feladat, ha átveszed a Manchester United irányítását. Ezt én is felismertem."
"És a helyzet nem rosszabb, mint azt gondoltam - tudtam, hogy mi fog várni, amikor megérkezem."
"Választhattam volna könnyebb feladatot is magamnak. Ha a Spurshöz mentem volna, az a munka nem lett volna ilyen grandiózus, mint itt a Unitednél."
"Könnyedén választhattam volna a Spursöt is. De én a lehetõ legnagyobb kihívást válaszottam a futballban. És én tényleg az ország elsõ számú csapatát akartam irányítani, nem a Tottenhamet."
"Pénzügyileg a Tottenham ugyanannyira vonzó lett volna, mint a Manchester United. De az én szememben a Man United továbbra is Anglia elsõ számú klubja, míg a Tottenhamrõl ezt egyáltalán nem lehet elmondani."
Van Gaal reményei szerint több idõt fog kapni munkaadójától, mint elõdje, David Moyes, aki mindössze 11 hónap után került lapátra azt követõen, hogy átvette a 26 év után visszavonuló Sir Alex Ferguson örökét, leginkább a Bajnokok Ligájába való kvalifikáció elmaradása miatt.
A holland menedzsert eddig lenyûgözte a United vezetõségének támogatása, fõleg annak fényében, hogy müncheni állomáshelyén gyenge szezonkezdete feszültséghez vezetett a bajor klub elnökével, Uli Hoenessszel.
"Ugyanolyan rossz volt a rajtom a Bayernnél, mint most a Unitednél. De a nagy különbség az, hogy a Bayernnél szinte azonnal számon lettem kérve az elnök, Uli Hoeness által, aki magyarázatot várt mindezekre" - tette hozzá.
"Ezzel szemben mi történt a Unitednél? Még több játékost vásároltak számomra. Folyamatosan jöttek az erõsítések."
"Támogatnak. Ez a bizalom jele a menedzser felé. Ezt érzem. Érzem a bizalmukat és a hitüket a képességeimben."
"Ez nem csak annak a kérdése, hogy hisznek-e a futballal kapcsolatos filozófiámban, hanem, hogy a személyemhez is ugyanígy állnak."
"Hogy aggódom-e, amikor most rápillantok a bajnoki tabellára? Szálljunk le róla. Semmit sem jelent. Még csak most kezdtünk."
"Az pedig tény, hogy én még egy klubot se hagytam cserben. Mindenhol nyertem trófeákat. Sikerre vittem a csapataimat. És pontosan ez az, amit a Unitednél is fogok tenni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!