Nem kerül futballigazgató Moyes feje fölé
Ed Woodward, a Manchester United ügyvezetõ-igazgatója kizárta annak a lehetõségét, hogy egy futballért felelõs igazgató kinevezésével segítenék David Moyes munkáját.
A finoman fogalmazva pocsékra sikerült átigazolási idõszak folyományaként több helyrõl is olyan vélemények jelentek meg, miszerint a Vörös Ördögök újdonsült menedzserének szüksége lenne valakire, akivel megoszthatná a vállára nehezedõ terheket.
Egy futballért felelõs igazgató kinevezésének ötlete egy divatossá váló szokást erõsíthetne meg, ugyanis többek között a manchesteri városi rivális, a City is ezen koncepció mentén dolgozik manapság.
Mindazonáltal Woodward kijelentette, hasonló döntés meghozatala nem szerepel a Manchester United terveiben, ugyanis a klub maximálisan megbízik David Moyesban.
"Nincs futballért felelõs igazgatónk, mert mi támogatjuk a menedzserünket" - kezdte Woodward a United We Stand magazinnak.
"Nem úgy tekintünk a menedzserünkre, mint akit csak a következõ két-három évre szerzõdtetünk egy adott feladat elvégzésére. Azt szeretnénk, ha a következõ generáció learathatná annak a gyümölcsét, amit õ saját maga alakít ki és ér el. Amikor egy megfigyelõ egy fantasztikus jobb bekket, vagy egy edzõ egy akadémistát ajánl a figyelmébe, akkor azt szeretnénk, ha maga a menedzser mérlegelne, hogy mi a legmegfelelõbb a csapat számára. Õ dönthet, mivel õ a futballszakértõ."
Moyes 2013. július 1. elõtt nem állt munkába az Old Traffordon, miután a United úgy döntött, hogy nem vásárolja ki õt idõ elõtt Evertonos szerzõdésébõl, amellyel alaposan csökkent ideje arra, hogy új játékosokkal erõsítse meg újdonsült csapata keretét.
Többek között ennek is eredményeként Marouane Fellaini, aki július 31. elõtt még 23.5 millió fontért is megszerezhetõ lett volna, volt az egyetlen újonnan szerzõdtetett játékos Manchester vörös felében, 4 millió fonttal drágábban.
"Csalódást keltõ, hogy nem szerzõdtettünk több játékost, de mindig is tudtam, hogy egy kemény átigazolási idõszak lesz ez" - tette hozzá Woodward.
"A klub részérõl nem akartunk az új menedzser vállára egy olyan terhet rakni, hogy a régi menedzser terveit valósítsa meg. Tudom, hogy a Premier Leagueben sok klubnál jellemzõ, hogy a futballért felelõs igazgató még az elõtt vásárol meg játékosokat, hogy az új menedzser elfoglalná a csapat kispadját. Ez tõlünk nem messze már elõfordult."
"Mi nem akartunk így tenni. Van egy menedzserünk, akinek szeretnénk a maximális támogatást megadni ahhoz, hogy meghozza a saját döntéseit a játékosokról, és meghozza saját döntéseit az akadémiáról. Ugyanolyan erõvel rendelkezik ezekkel kapcsolatban, mint amilyennel Alex is rendelkezett."
Hibákat azonban tagadhatatlanul is vétett. A Cesc Fabregas megszerzéséért folytatott harca túl sokáig tartott, még ha Ed Woodward nem is érez bûnbánatot a Barcelona sztárjáért folytatott nyilvános hajszáért.
"Ez egy egyértelmû hozzáállás volt a részünkrõl az eladó klub irányába. Egyértelmû döntéseket és üzeneteket kellett meghoznunk, illetve küldenünk."
És az Ander Herrera Athletic Bilbaotól való megszerzésével kapcsolatos ügyben már a nevetségesség határát is elérte a klub, még akkor is, ha az esettel kapcsolatban az igazság távol áll a földi léttõl.
"Tagadnunk kellett az átigazolási idõszak utolsó napján minden hírt Herreraval kapcsolatban, mert mind hazugság volt" - mondta Woodward a bizarr sagával kapcsolatban, amely kapcsán ismeretlen férfiak még a La Liga központjában is jártak az ügylet nyélbe ütése érdekében.
"Nincs ötletem, hogy kik lehettek õk. Hét ember is felhívott az utolsó napon, hogy szeretnének benne lenni az üzletben. El tudom képzelni, hogy ezek közül az emberek közül kerültek ki azok is, akik a bajnokság központjában is megjelentek. Velünk nem egyeztettek semmit, az ügynökkel, és a Bilbao állítása szerint velük se. Amint közölték velünk, hogy csak a kivásárlási ár megfizetése esetén válik megszerezhetõvé a játékos, tudtuk, hogy ez nem fog megtörténni."
A folyamatos hibák ahhoz vezettek, hogy olyan vádak érték a Manchester Unitedet, miszerint nem kívánnak költeni a csapat megerõsítésére. Ezen vádakat azonban Woodward erélyesen visszautasítja.
"Igen!" - válaszolta arra a kérdésre, hogy a United képes-e a világ legnagyyszerûbb játékosait is leigazolni.
Az egykori másodedzõ, Mike Phelan a hét elején egy interjúban azt állította, Cristiano Ronaldo volt a Ferguson által hátra hagyott megszerzendõ játékosok lista élén. Azonban mivel Ronaldo új szerzõdést írt alá a Real Madriddal, ennek a lehetõsége csekély. Ennek ellenére Woodward nem zárja ki teljesen ennek a lehetõségét.
"Ki tudja?"
"Nem tetszik az a tény, hogy az Aranylabdások 25-ös listáján csak Robin van Persie és Wayne Rooney lesz ott tõlünk. Nem tetszik, hogy folyamatosan Spanyolországból vannak ott játékosok a listán."
"Klubként minél több top játékost kell magunkhoz édesgetnünk, biztosítva, hogy a legjobbak játszanak nálunk. Ez a múltban így volt. Mi azokért a játékosokért jelentkezünk be, akiket a menedzser akar."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!