Carrick még évekig játszana

Michael Carrick úgy érzi, tudja követni Paul Scholes és Ryan Giggs példáját és õ is képes lehet a harmincas évei végéig játszani.


A Manchester United középpályása júliusban lesz 32 éves, ám még hosszú éveken át nem szándékozik lemondani arról, hogy a legmagasabb szinten focizzon.

Az angol középpályás 2000 óta játszik a Premier League-ben, a manchesteri szerzõdése korai szakaszában többen kritizálták õt, ám az utóbbi idõben Sir Alex Ferguson legtapasztaltabb és legmegbízhatóbb játékosai közé tartozik, valamint idén is a csapat fontos része a sikeres szereplésben.

"Amikor elkezdtem pályafutásomat, úgy tûnt, 28-29 évesen lehet egy játékos a csúcson és 30 fölött már leszálló ágba jut" - mondta Carrick. "Most azt hiszem, sokkal késõbb érhetõ el az a szakasz, nagyszerûen érzem magam."

 


"Ráadásul ott van a fiatalok terelgetésének felelõssége is, meg kell mutatni neki, mit hogyan kell tenni, hogyan kell eljárni - nem csak a pályán, de azon kívül is."

"Ez a hetedik szezonom itt, ahogy öregszel, a sok meccs csak segítség."

 

Carrick 26 alkalommal szerepelt az angol válogatottban és bízik abban, Roy Hodgson is számít majd rá a 2014-es világbajnoki selejtezõk során.


SkySports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!