Scholes: Történelmi rivalizálás a Liverpoollal
Paul Scholes szerint a United és a Liverpool közti rivalizálás történelme biztosítja, hogy a két csapat összecsapása nem vesztette el régi fényét, annak ellenére, hogy az Anfielden igen távol állnak a bajnoki címért való harcolástól az idei szezonban.
A Liverpool vasárnap látogat az Old Traffordra, és annak ellenére, hogy a Premier League erõviszonyai folyamatosan változnak, az észak-nyugat angliai rangadó továbbra is a bajnoki szezon kiemelt jelentõségû pillanataként van számontartva a naptárakban.
Tagadhatatlanul a városi rivális Manchester City által jelentett kihívás most a legfontosabb a Vörös Ördögök számára, ugyanis velük kell megvívniuk az angol futball trónjáért. Eközben a Liverpoolról annyit mondhatunk el, hogy 2009-ben harcban álltak a bajnoki címért, de a United leggyakrabban a Chelseavel, az utóbbi idõben pedig a Cityvel vív meg a bajnoki aranyéremért az utóbbi években.
"Szerintem sokáig ez volt a legfontosabb és legvártabb mérkõzés" - kezdte a sok hasonló csatát megélt Scholes az Inside United magazinnak, amikor arról kérdezték, a Liverpool még mindig csapata legnagyobb riválisai között emlegethetõ-e.
"Talán a Liverpool nem szerepel ugyanolyan jól az elmúlt idõszakban, mint tette azt a korábbi években - ezt pedig valószínûleg õk maguk is elismerik. De egyértelmûen ott vannak a legnagyobb ellenfeleink között, mindig is ott lesznek."
Bár a City újdonsült csillogását, és felemelkedését az egymás elleni városi rangadók felértékelõdése követte, nem túlzás azt mondani, hogy a Liverpool elleni viaskodásnak sokkal hosszabb, és mélyebb múltja van.
"Lehet, hogy a Manchester City átvette a Liverpool helyét [mint a United legnagyobb riválisa], nem tudom... valószínûleg több évbe telik majd a Citynek, mire olyan szintre tudnak kerülni, mint a Liverpool" - tette hozzá.
"De történelmileg a Liverpool a legnagyobb riválisunk, ellenük játszuk mindig a legnagyobb, és legjobb hangulatú mérkõzéseket. Azonban biztos vagyok benne, hogy a City is megfogja közelíteni õket ebben az összevetésben."
A vasárnapi mérkõzés lesz majd a manchesteriek elsõ nagy jelentõségû összecsapása a szezon második felében, és Scholes, akit napra pontosan egy éve (2012. január 8.) reaktiváltak visszavonulásából, örül, hogy részese lehet az ilyen mérkõzéseknek.
"Egyszerûen csak vissza akartam jönni játszani, és nagy elégedettséggel tölt el, hogy meg is tettem."
"Abban az idõszakban, amikor ezt megléptem, rengeteg sérültje volt a csapatnak, és úgy gondoltam, talán segíthetek, úgyhogy megpróbáltam. A szezon második felében aztán elég gyakran játszottam. Sajnos a bajnoki cím megnyerése végül elmaradt; nagy csalódás volt, de boldog vagyok, hogy akkor visszatértem."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!