Taktikai mágnestábla: Gyõzelem gyors kontrákkal

A Manchester United 2-0-ás kezdéssel viharzott be legnagyobb riválisuk otthonába. Bár a City nem hagyta magát és sikerült kiegyenlíteniük, a végén Robin van Pesie Cantona-szerû góljával Manchester vörös fele nyerte a találkozót.


Roberto Mancininek egyetlen jó húzása az volt, amikor Mario Balotelli helyett Carlos Tevezt hozta fel. Antonio Valencia meglepõ visszatérésével Sir Alex úgy döntött, ugyanazt a kezdõt veti be a városi rivális ellen, amely októberben 3-2-es gyõzelmet aratott a Stamford Bridge-en.

 
Bár a Kékeknek a hazai pálya önbizalmat adott és jól kezdtek, ahogyan már tavaly a skót tréner egy sajtótájékoztatón megjegyezte, "a szerencse mindig kiegyenlítõdik". Ugyanis a Vörös Ördögök akár 3-0-ás vezetést is elérhettek volna az Etihadban, de amit Fortuna (illetve Martin Atkinson) elvett, azt vissza is adta, amikor az utolsó percekben Robin van Persie késõi szabadrúgás góljával a United megnyerte a találkozót.
 
A labdabirtoklás mérlege az elsõ 15 percben ugyan a hazaiak javára billent, de a United ahelyett, hogy a játékszer megtartására koncentrált volna, inkább a gyors ellentámadásokat részesítette elõnyben. Sir Alex az idei szezonban teljesen kiismerhetetlenné tette a Vörös Ördögök taktikáját. Ugyanis, amíg Mancini - az utóbbi játékok alapján - joggal számolhatott Wayne Rooneyval a középpályán, különösen Tom Cleverley sérülését követõen, addig a United kiváló csatára Robin van Persie-vel az élen létrehozta az oly régóta várt gyilkos párost. 
 
Sir Alex hallgatva az elmúlt hetek kritikáira, elérte, hogy a Vörös Ördögök védelmi vonala egyre inkább távol tartsa az ellenfelet a büntetõ területtõl. Ez volt az, ami kikapcsolta - a hosszú indítások befejezésében erõs - Agüero-Balotelli párost. A United középpályája és védelmi négyese sorra meghiúsította a City jól bevált szöktetési taktikáját. Yaya Tourénak, Samir Nasrinak és David Silvanak Michael Carrickkel és Tom Cleverleyvel kellett megbirkózniuk, míg Rio Ferdinand és Jonny Evans Agüerot és Balotellit õrizte. Carrick eközben végig kiválóan irányította folyamatosan jobbra a labdát.
 
 
Bár Silva elég ügyesen mozgott és egyértelmû fenyegetést jelentett, Nasri nem volt elég ambiciózus. Ezért a kezdeti lendületükbõl hamar veszítettek a hazaiak, mivel nehezen találtak rést a United védelmén. A vendégek viszont azonnal kihasználták a City visszaesését és gyors ellentámadásaik hamarosan sikerrel jártak. Ekkor már Michael Carrick és Tom Cleverley nagyobb szabadságot kapva több hangsúlyt fordíthattak a támadásra. 
 
A United nem ragadt le a labdáért vívott csatározásban, hanem ahogyan megszerezték a játékszert, azonnal gyors ellentámadásba kezdtek. Nyitó találatuk ennek klasszikus példája volt. Ahogyan Evra megszerete a labdát és Van Persien keresztül megkapta Young, aki azonnal felviharzott a labdával csaknem a büntetõterületig, és ott lepasszolta a remekül helyezkedõ Rooneynak, azt megfesteni sem lehetett volna szebben.
 
A második gól nagyon hasonlított a United Chelsea elleni találatára. Valencia a feltörõ Rafaelnek passzolt, aki Rooney jobb lábara tette a labdát, aki "láss csodát" ismét ott volt ahol lennie kellett és kíméletlenül bevarrta Hart kapujába második gólját. Valencia eddig nem igazán tudta a legjobb formáját hozni ebben a szezonban, de Rafaellel rendkívül ígéretes párost alkotnak a United jobb szárnyán.
 
 
Egyértelmû, hogy a kétgólos elõny után Sir Alex fiai az Etihadban inkább arra összpontosítottak, hogy megvédjék azt, ezért védekezõbb taktikára váltottak. Evans és Ferdinand maradtak mélyen, míg Michael Carrick a középpálya védelmére ügyelt. 
 
Annak ellenére, hogy rendkívül mozgalmas volt a küzdelem, nem mondható el, hogy a két manchesteri klub kifejezetten nagy taktikai csatát vívott egymással. Mancini egyetlen helyes döntése az volt, amikor az egyénileg villogó Balotellit, Tevezre cserélte, akinek éleslátása azonnal változást hozott a hazaiak játékába.
 
Az Agüero-Tevez páros sokkal jobban mûködött, így a vendégek egyre mélyebben kényszerültek védekezni és a United elkövette régi hibáját, beengedte a Cityt a büntetõ területre. A hazaiak elsõ gólja nem igazán mondható szép találatnak. Bár remekül alakították ki a helyzetet, de Geának két alkalommal is sikerült a közeli lövéseket hárítania. A kapu elõtti tülekedésbõl inkább egy, rúgd vágd nem apád nem anyád gól született, de kétségtelen, hogy Tevez új lendületet hozott a pályára. Remekül olvasva a játékot, hamar szétzilálta az United addig jól mûködõ védelmét és hamarosan kiegyenlítettek a hazaiak.
 
Ferguson látta, hogy a védelem erõsítésre szorul és felhozta Phil Jonest, Valencia helyére, de nem adta fel még a gyõzelem lehetõségét, nem elégedett meg a döntetlennel, ezért Cleverley helyére beállította a mindig energikus és szemfüles Danny Welbecket. Akár nevezhetnénk szerencsének is Van Persie késõi gólját, ha figyelmen kívül hagynánk, hogy a United történelme során már számtalan alkalommal bizonyította, hogy a "nagy napok" képesek kihozni a játékosokból a maximumot. 
 
Az összecsapás rendkívül kontrasztos volt, de az eredmény tükrözi a tapasztalat fölényét. Nem mondható el ugyan, hogy nagy taktikai küzdelem volt, pedig mindkét csapat legjobbjait vonultatta fel a különbözõ posztokon. Egyszerûen az az elemi tényezõ, hogy a United a 19-szeres bajnok és sokkal jobban képes elviselni a nyomást, mint az tavalyi trónfosztók egyértelmûvé teszi, hogy kiélezett helyzetben a Vörös Ördögök tapasztalataiknak köszönhetõen, mindig is elõnyben lesznek ellenfeleikkel szemben.
 
Elmondható, hogy a nagy játék végkimenetelét Rooney elsõ gólja döntötte el, amely jó néhány percre megbénította a Cityt, ezért hamarosan következett Wayne második találata is. Ha Young gólját nem nézi be a patrjelzõ, alakulhatott volna máskép is a végeredmény, mivel a City a lesnek mondott ellentámadásból szerezte elsõ gólját.
 
Mindenesetre a United megmutatta, hogy képes kizárni minden külsõ körülményt. Sir Alex pedig, ahogyan azt sokan nem gondolták, idegenben legnagyobb riválisuk ellen nem a védekezésre fektette a nagyobb hangsúlyt. A 4-4-2 adta remek kontra lehetõségekkel és a jó idõben alkalmazott cserékkel a Vörös Ördögök tegnap megmutatták ki az úr Manchesterben.
 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!