Carrick szerint a gyõzelem kiérdemelt volt
A Stamford Bridge gyepén oly sok remek teljesítmény után elszenvedett vereségeket követõen Michael Carrick szerint a tegnapi gyõzelem szenzációs és már régóta esedékes volt.
A Vörös Ördögök végül szoros mérkõzésen Chicharito góljával gyõzték le a kilenc emberre fogyatkozó hazaiakat, ezzel a gyõzelemmel pedig egy pontra megközelítették a Premier League élén álló londoniakat.
"Hatalmas három pont ez" - mondta Carrick az MUTV-nek. "Hosszú évek óta nem gyõztünk már itt a legnagyobb riválisunk ellen, jóvá akartuk ezt tenni és ezért gyõzni akartunk."
"Plusz a tény is ott volt, ha veszítünk, lecsúsztunk volna tõlük. Tudom, hogy még hosszú az út, de nem lett volna túl jó pozíció számunkra az. Úgyhogy ebbõl a két okból is nagy eredmény ez."
"Az utóbbi három vagy négy évben több, igazán nagyszerû teljesítménnyel rukkoltunk elõ itt, de nem jött az, amit megérdemeltünk volna, ezért is édes a mai gyõzelem."
"Olykor valóban nagyszerû dolgokat mutattunk és csalódást keltõ lett volna, ha nem nyertük volna meg a találkozót. Korábban olyan döntések születtek, ami nem nekünk kedvezett és ezáltal nehéz volt itt gyõzni, de ma megfordult a kocka. Megszereztük azt, amit megérdemeltünk."
A Chelsea, a United és a Manchester City jelen állás szerint egyetlen pontnyira van egymástól a tabella elején, a középpályás szerint pedig nagyon fontos, hogy a nagy riválisoktól csenjenek el pontokat.
"Különösen a riválisaink ellen - a Liverpool ellen korábban, most a Chelsea, jövõ héten az Arsenal ellen - fontos, hogy pontokat raboljunk el. Ezért volt ez nagyon fontos és ezért lesz fontos a jövõ hét is. Jó szezonkezdet ez. Volt néhány vereségünk, de visszavágtunk és jelenleg nagyon jó helyzetben vagyunk, úgyhogy nagyon örülünk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Bournemouth
Premier League 17. fordulóOld Trafford
2024-12-22 15:00
Ligakupa negyeddöntő
Tottenham Hotspur Stadium
2024-12-19 21:00
2024-12-15 17:30
2024-12-12 18:45
2024-12-07 18:30
2024-12-04 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 15 | 31 | 13 | +18 | 36 |
2 | Chelsea | 16 | 37 | 19 | +18 | 34 |
3 | Arsenal | 16 | 29 | 15 | +14 | 30 |
4 | Nottingham Forest | 16 | 21 | 19 | +2 | 28 |
5 | Manchester City | 16 | 28 | 23 | +5 | 27 |
6 | Bournemouth | 16 | 24 | 21 | +3 | 25 |
7 | Aston Villa | 16 | 24 | 25 | -1 | 25 |
8 | Fulham | 16 | 24 | 22 | +2 | 24 |
9 | Brighton & Hove Albion | 16 | 26 | 25 | +1 | 24 |
10 | Tottenham | 16 | 36 | 19 | +17 | 23 |
11 | Brentford | 16 | 32 | 30 | +2 | 23 |
12 | Newcastle | 16 | 23 | 21 | +2 | 23 |
13 | Manchester United | 16 | 21 | 19 | +2 | 22 |
14 | West Ham | 16 | 21 | 29 | -8 | 19 |
15 | Crystal Palace | 16 | 17 | 21 | -4 | 16 |
16 | Everton | 15 | 14 | 21 | -7 | 15 |
17 | Leicester City | 16 | 21 | 34 | -13 | 14 |
18 | Ipswich Town | 16 | 16 | 28 | -12 | 12 |
19 | Wolves | 16 | 24 | 40 | -16 | 9 |
20 | Southampton | 16 | 11 | 36 | -25 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Bournemouth
Premier League, 17. forduló