Carrick: Sokat segíthet a korai továbbjutás

A Manchester United középpályása, Michael Carrick hisz benne, hogy a csapat esetleges korábbi továbbjutás Európában segíthet számukra a bajnoki cím megszerzésében.


A Vörös Ördögök egymás után két összecsapásra készülnek a portugál Braga ellen a Bajnokok Ligája H csoportjában, elõbb hazai pályán, majd idegenben.

 

Eltökélt célja volt a csapatnak már a szezon elõtt, hogy ne ismétlõdhessen meg az elõzõ szezon blamázsa, amikor nem sikerült magukat kvalifikálni a csoportkörbõl, amelyet már biztosan elkerülhetnének, és ott lehetnének Európa legjobb 16 csapata között, ha a megszerezhetõ maximális hat pontot megszereznék a következõ két fordulóban.

 

"Segíti a bajnokságban nyújtott teljesítményt is, ha sikerülne már ideje korán továbbjutni" - kezdte a United középpályása, Carrick.

 

"Így a menedzser több változtatást eszközölhetne. Pihentethetne játékosokat. Kihasználhatná a nagy keret adta lehetõségeket és játéklehetõséget adhatna olyanoknak, akiknek addig kevesebb idõ jutott."

 

"Ilyenkor már nincs nyomás a játékosok vállán. Tud elõre tervezni abban a tudatban, hogy a következõ körben való szereplésünk már biztosított."

 

"Erre nem mindig van mód. Néha csak az utolsó mérkõzésen dõl el a továbbjutás sorsa, amely önmagában nem feltétlenül rossz dolog. De összességében az a legjobb, ha minél elõbb eldõlnek a dolgok."

 

 

A Galatasaray és a Cluj elleni mérkõzéseket követõen 100%-osan a csoport élén álló Manchester United egy új ellenféllel ismerkedhet meg az európai kupaporondon a Braga csapatának személyében, azonban egymás kiismerése hamar megtörténhet, miután a két csapat keddi összecsapását követõen két héttel már Portugáliában is megmérkõznek majd egymással.

 

"Nem szálltunk el magunktól" - tette hozzá.

 

"Egyáltalán nem engedhetjük meg magunknak, hogy azt gondoljuk, innentõl már sétagalopp lesz, csak azért, mert jó rajtot vettünk. Ez az eshetõség nem állhat fenn."

 

"Ez könnyen visszaüthet. Ugyanúgy fogunk pályára lépni a [Braga elleni] mérkõzésen, mint bárki más ellen, és csak az fog a szemünk elõtt lebegni, hogy minél jobb helyzetbe hozzuk magunkat, nem tekintünk annyira elõre."

 

"Nehéz lehet megítélni a Bajnokok Ligájában, hogy ki fog továbjutni a csoportkörbõl. Néhányan úgy gondolhatják, hogy van két esélyes csapat a csoportban, és majd õk biztos könnyen továbbjutnak majd, míg a többiek majd szenvednek. De egy ideje már egyáltalán nem ez a helyzet."

 

"Nincs szükség arra, hogy csak azokat a csapatokat vegyük számításba, mint veszélyes ellenfelek, akik neve jól cseng a futball köztudatában. Még Kolozsváron is tudtuk, hogy ez egyáltalán nem lesz egyértelmû mérkõzés a mi javunkra. A játékosoknak jól kell játszani egy csapatban ahhoz, hogy jó eredményt ér el Európában. Mostanság igencsak hasonló tendenciát mutat a kontinens futballja."

 

"A Braga egy jó csapat. Kezdésként tisztelnünk kell õket amiatt, hogy idáig eljutottak. Egy bajnokságban sem könnyû úgy végigcsinálni egy bajnokságot, hogy mindvégig az élmezõnyben vagy, és ezzel kvalifikálni magad a Bajnokok Ligájára. Tisztelni kell õket. Egyértelmûen megütik a szintet, éppen ezért fel kell vennünk a kesztyût velük kapcsolatban."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!