Gill: Határozott célok
David Gill bevallja, még mindig lábadozik a vasárnapi dráma hatása alól, de hangsúlyozza, hogy a munka nem áll meg az Old Traffordon és gõzerõvel a nyári igazolásokon dolgoznak.
A United ügyvezetõ igazgatója megerõsítette, nincsenek pénzügyi akadályai annak, hogy Sir Alex a nyár folyamán megerõsítse a csapatot, és már határozott kiszemeltjei vannak a transzfereknek.
"Túl vagyunk egy nagyon nehéz napon, ami mindannyiunknak nagy fájdalommal járt, de ilyen a futball" - mondta Gill a vasárnapi eseményekre utalva.
"89 pontot gyûjtöttünk, és ez egy nagyon szép eredmény. Még soha nem döntött a bajnoki címünk megszerzése felett a gólarány. Sajnos a szerencse most nem állt mellettünk, de a játékosok és a stáb is büszke lehet arra a kitartó, és nagyon nehéz munkára, amit a szezonban véghez vittünk."
"Elismerem, hogy idén nem teljesítettünk jól az európai porondon, bár ennek megvannak az okai, mindannyian tudjuk miért, de nem mennék ebbe ismét bele. Kiestünk a Bajnokok Ligájából és az Európa-liga verseny sorozatából is. Nem igazán vagyunk hozzászokva az ilyen jellegû kudarcokhoz, viszont nem hagytuk, hogy ez megtörje a csapatot és kitartóan végig küzdöttük a szezont. Minden nehézség ellenére sikerült 89 pontot szereznünk, ugyanannyit, mint az elsõ helyezett. Így hát van okunk arra, hogy büszkék legyünk erre a csapatra. Tovább kell lépnünk, felvenni a harcot újra a következõ szezonban és vissza kell szereznünk a trófeát."
David Gill megerõsítette, hogy a nyár folyamán új játékosok fognak érkezni a Vörös Ördögök csapatába.
"A menedzser Jim Lawlor felderítõ csapatával és jómagam is, mind azon vagyunk, hogy a nyár folyamán a legmegfelelõbb játékosokat sikerüljön megszereznünk a United számára. Nyilván ez a munka egyre idõszerûbb a nyár közeledtével, de elmondhatom, hogy vannak konkrét kiszemeltjeink, akikért hamarosan ajánlatot is tesz majd a vezetõség."
"Egyébként a felderítés egy folyamatos munka. Az év mind a 365 napján résen vagyunk a tehetséges játékosok felkutatására, de a szerzõdések csak az átigazolási szezonban jöhetnek létre, és csak ilyenkor tudunk konkrét ajánlatokat tenni a kiszemelt játékosok irányába."
"A Manchester City esztelen költekezése és magas bérajánlatai viszont nagyban megnehezítik az angol bajnokságban résztvevõ klubok helyzetét. Remélhetõleg még az idén a pénzügyi fair play érvényesülni fog és valamilyen módon szabályozásra kerülnek ezek a dolgok. Ha a City továbbra is folytatja kizsákmányoló transzferpolitikáját, veszélybe sodorja az angol bajnokság színvonalát."
"A United az egyik legsikeresebb klub a világon, a három legjövedelmezõbb csapatok egyike. Ezért egyértelmû, hogy képes generálni nem kis mennyiségû, rendelkezésre álló készpénzt. Nem jelentene különösebb akadályt a számunkra sem felvásárolni a piac összes nagy játékosát, de kérdem én, hova jutnánk így? Mi értelme lenne a bajnokságnak?"
"Nyilván mi is vásároltunk az elmúlt nyáron, de a United transzferpolitikája megpróbálja egyensúlyban tartani a saját nevelésû játékosok és az új játékosok beépítését a csapatba. Phil Jones, David De Gea és Ashley Young remek igazolások. Idén nyáron ismét új tagokkal fog majd bõvülni a csapat, de természetesen ésszerû keretek mellett."
"Egyelõre nem mondhatok neveket, de a nyár végére minden kiderül. Ez a szép a futballban, mindig van egy új esély, egy új kihívás, ami elõre hajt, és ez így van jól."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!