Everton - Manchester United: Beharangozó

A Premier League 10. fordulójában a Vörös Ördögök a Goodison Parkban próbálhatják feledtetni múlt heti, kínos vereségüket.


Sir Alex Ferguson nincs könnyû helyzetben, hiszen fel kell ráznia játékosait a vasárnapi kudarcból, ráadásul a csapat kiválasztás sem lesz egyszerû feladat azok után, hogy a hétközi Ligakupa találkozón több, eddig kevesebbet játszó játékos kiemelkedõen teljesített.

David Moyes, a hazaiak menedzsere is nehéz helyzetbe került, hiszen a szerdai, Chelsea elleni kupa találkozó során több kulcsjátékosa kisebb sérülést szedett össze, ráadásul a jó formában játszó Drenthe piros lapot kapott, így biztosan kimarad a szombat déli összecsapásból.


Akik hiányozhatnak:

Everton: Drenthe(eltiltott), Neville(kétséges a szereplése, rúgást kapott a lábára), Cahill(talán bevethetõ), Anichebe(ágyék sérülés), Heitinga(térd)

United: Evans(eltiltott), Gibson(boka), Giggs(combizom), Young(lábujj - talán bevethetõ) 


Érdekességek:

Tizenkét egymás elleni találkozójuk során az Everton csupán egyszer gyõzte le a Unitedet.

Hazai pályán eddig 19-szer fogadta a Manchester Unitedet az Everton a Premier League-ben és csak 3 alkalommal tudott gyõzni.

A hazaiak 10 bajnoki góljukból hatot az utolsó 10 percben szereztek. Viszont legutóbbi nyolc bajnoki és kupa találkozójukat nem tudták lejátszani kapott gól nélkül.

A United jelenlegi legjobb góllövõje, Wayne Rooney négy bajnoki óta nem talált be az ellenfelek hálójába. Legutóbb szeptember 18-án szerzett gólt, a Chelsea elleni gyõzelem során.

Dimitar Berbatov 100. PL mérkõzésén szerepelhet a klub színeiben.


Egymás elleni mérleg:

Örökmérleg: 182 mérkõzés, 79 United siker, 62 Everton gyõzelem, 41 döntetlen, 269-257-es gólarány a United javára.

Premier League mérleg: 38 találkozó, 28 United siker, 6 döntetlen, 4 Everton gyõzelem, 77-32-es gólarány a United javára.


Utolsó 5 bajnoki találkozó ebben a felállásban:

2006-07: Everton-United 2-4
2007-08: Everton-United 0-1
2008-09: Everton-United 1-1
2009-10: Everton-United 3-1
2010-11: Everton-United 3-3


Premier League forma az utolsó öt mérkõzés alapján: gy-gyõzelem, d-döntetlen, v-vereség

Everton: GYvVvGY

United: GYdGYdV


Legjobb góllövõk:

Everton: Vellios 2 gól(2 PL), Drenthe 2 gól(2 PL)

United: Rooney 11 gól(9 PL), Welbeck 5 gól(3 PL), Nani 5 gól(3 PL)


Aktuális ellenfél elleni legjobb góllövõk a jelenlegi keretbõl:

Giggs 7 gól(6 PL)
Fletcher 3 gól(3 PL)
Berbatov 2 gól(2 PL)
Vidic 2 gól(2 PL)
Rooney 2 gól(2 PL)


Két csapat Premier League kanadai táblázata: /régi számítás alapján, ahol a gól 2 pont, gólpassz 1 pont/

Rooney 11 pont (9gól + 2gólpassz) /20 pont/
Young 7 pont (2gól + 5gólpassz) /9 pont/
Nani 6 pont (3gól + 3gólpassz) /9 pont/
Welbeck 4 pont (3gól + 1gólpassz) /7 pont/


Premier League, 10. forduló
Everton(13.) - Manchester United(2.)
Liverpool, Goodison Park, 2011.10.29. 13:00

Játékvezetõ: M.Halsey
Asszisztensek: S.Bennett, A.Halliday
Negyedik játékvezetõ: K.Friend

Lehetséges kezdõcsapatok:

Everton: Howard - Neville, Jagielka, Distin, Baines - Coleman, Osman, Fellaini, Rodwell, Cahill - Saha

United: De Gea - Fabio, Ferdinand, Vidic, Evra - Valencia, Carrick, Cleverley, Young - Rooney, Berbatov

ManUtdFanatics.hu tipp: 1-2

A mérkõzést a Fanatics TV-n, valamint a Digisport Plus csatornán követhetitek nyomon!

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!