Ferguson a Rangersre feni a fogát

Sir Alex Ferguson elégedett a United szerencséjével és hogy nem kell annyit utazniuk majd a csoportellenfelekhez a számukra kedvezõ BL-sorsolást követõen.


A Vörös Ördögöknek két ellenfélhez kell átkelniük majd a Csatornán, amikor Spanyolországba és Törökországba látogatnak, azonban harmadik ellenfelüknél maradhatnak a szigetországban, hiszen a skót bajnok, Glasgow Rangers lesz az ellenfelük, amelyet éppen Ferguson egykori másodedzõje, Walter Smith irányít.

 

"Nem lehet semmilyen panaszunk a sorsolást illetõen, nagyszerûen sült el számunkra. Mindig figyelembe kell venni az utazás oldaláról is az ilyen eseményeket és az egyetlen nagy távolságot jelentõ út majd Törökországba vezet majd" - mondta a United menedzsere a Manutd.com-nak.

 

 

 

 

"Walter Smith már a sorsolás pillanatában hívott telefonon és jegyeket akart szerezni az Old Traffordra! Csak úgy mint én, õ is nagyon várja már a kettõnk összecsapását."

 

Smith (a kép jobb oldalán) volt a skót edzõlegenda jobb keze, amikor a Manchester United 2004-ben FA-kupa gyõztes lett, azonban a kapcsolat a most már a Rangerst edzõ menedzserrel természetesen nem szakadt meg. Ferguson gyerekként az Ibrox Parkba járt ki kedvenc csapata meccsére, és csatárként két évig erõsítette õket.


Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!