Amad rekordokat döntött a triplával
Amad Southampton elleni mesterhármasa joggal került a címlapokra világszerte.
Tizenhatos számú játékosunk - aki nemrég írta alá új, hosszú távú szerződését a Manchester Uniteddel – volt a hős, amikor a Vörös Ördögök a Premier League utolsó helyezettje ellen épphogy elkerülték a megsemmisítő hazai vereséget.
Manuel Ugarte első félidőben szerzett öngólja után már csak nyolc perc volt hátra a mérkőzésből, amikor Amad kiegyenlített. Egy okos kényszerítő a csereként beálló Christian Eriksennel lehetővé tette, hogy a Vörös Ördögök előnybe kerüljenek, majd a hosszabbításban Taylor Harewood Bellis-t szerelve megszerezte pályafutása első tripláját.
Ez Amad estéje volt, és sok rekordot megdöntött.
Ez volt az első mesterhármas egy Vörös Ördögtől azóta, hogy Cristiano Ronaldo 2022 áprilisában, a Norwich City elleni 3-2-es győzelem alkalmával elért egyet.
Bruno Fernandes és Marcus Rashford azok a jelenlegi játékosaink, aki szintén szereztek az itt töltött idő alatt a Leeds United, illetve az RB Leipzig ellen.
Amad az első afrikai játékos, aki a Unitedben mesterhármast ért el, és ő az egyedüli Vörös Ördög, akinek fiatalabban jött össze a mesterhármas a Premier League-ben, mint Wayne Rooney-nak, aki 2006-ban a Bolton Wanderes ellen szerezte azt
Az Opta arról számolt be, hogy a bajnokság 1992-es indulása óta mindössze három olyan játékos volt, aki a 80. perc után három gólt szerzett.
Mindhárman United-játékosok: Ole Gunnar Solskjaer 1999-ben, a Nottingham Forest elleni híres, 8-1-es győzelem alkalmával csereként négyet lőtt, míg Rooney 2010 elején a Hull City ellen ugyanezt a számot érte el.
A LEGUTÓBBI ÖT UNITED BAJNOKI MESTERHÁRMAS
Cristiano Ronaldo (Norwich ellen - 2022.4.16.)
Cristiano Ronaldo (a Tottenham ellen - 2022.3.12.)
Bruno Fernandes (Leeds United ellen - 2021.8.14.)
Anthony Martial (Sheffield United ellen - 2020.06.24.)
Robin van Persie (Aston Villa - 2013.04.22.)
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Olympique Lyon
Európa-liga negyeddöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-04-17 21:00
Premier League 32. forduló
St. James' Park
2025-04-13 17:30
2025-04-10 21:00
2025-04-06 17:30
2025-04-01 21:00
2025-03-16 20:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 32 | 74 | 31 | +43 | 76 |
2 | Arsenal | 32 | 57 | 27 | +30 | 63 |
3 | Nottingham Forest | 32 | 51 | 38 | +13 | 57 |
4 | Newcastle | 31 | 56 | 40 | +16 | 56 |
5 | Manchester City | 32 | 62 | 42 | +20 | 55 |
6 | Chelsea | 32 | 56 | 39 | +17 | 54 |
7 | Aston Villa | 32 | 49 | 46 | +3 | 54 |
8 | Fulham | 31 | 47 | 42 | +5 | 48 |
9 | Brighton & Hove Albion | 32 | 51 | 49 | +2 | 48 |
10 | Bournemouth | 31 | 51 | 40 | +11 | 45 |
11 | Brentford | 32 | 52 | 48 | +4 | 43 |
12 | Crystal Palace | 31 | 41 | 40 | +1 | 43 |
13 | Everton | 32 | 34 | 38 | -4 | 38 |
14 | Manchester United | 32 | 38 | 45 | -7 | 38 |
15 | Tottenham | 32 | 60 | 49 | +11 | 37 |
16 | Wolves | 32 | 47 | 61 | -14 | 35 |
17 | West Ham | 32 | 36 | 54 | -18 | 35 |
18 | Ipswich Town | 32 | 33 | 67 | -34 | 21 |
19 | Leicester City | 32 | 27 | 72 | -45 | 18 |
20 | Southampton | 32 | 23 | 77 | -54 | 10 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Olympique Lyon
Európa-liga, negyeddöntő