Amorim reakciója a Ligakupa kiesésre
Ruben Amorim úgy érezte, hogy a Manchester United csapata volt a jobb a csütörtök esti Ligakupa negyeddöntőjében, de a Tottenham jobban ki tudta használni a helyzeteit.
A Vörös Ördögök 4-3-as vereséget szenvedtek a Tottenham Hotspur otthonában és kiestek a versenysorozatból, annak ellenére, hogy a második félidőben dominálták a játékteret.
Amorim úgy véli, hogy csapata kézben tartotta az első félidőt, de a második játékrész elején, amikor a Spurs 3-0-ás előnybe került, „megszakadt a kapcsolat”, ami végül sokba került a Unitednek.
TETSZETT A HARCUNK
„Ezt megmutattuk a korábbi meccseinken is, amikor nehéz pillanatokban álltunk vesztésre. A második félidő elején szétesünk, ez egy nehéz pillanat volt számunkra és ez körülbelül 10 percig tartott. Aztán visszatértünk, szerintem nagyszerű munkát végeztünk. Azt hiszem, ha az egész meccset nézzük, szerintem mi voltunk a jobb csapat, de ők [a Spurs] pontosabbak voltak. Elveszítettük a meccset, de a fiúk harcossága nagyon fontos volt számomra.”
JÓ IRÁNYÍTÁS AZ ELSŐ FÉLIDŐBEN
„Igen, ezt lehetett látni és érezni a stadionban. A csapat jól érezte magát és mi domináltunk, többet birtokoltuk a labdát. Nem hiszem, hogy az utolsó passznál, inkább az utolsó lövésnél volt a probléma, mert Chris [Eriksen] kétszer volt ugyanolyan helyzetben, mint amiből ők két gólt kaptak. Mi nem tudtunk gólt szerezni, ez megtörténhet bármikor.”
A MAGAS VÉDEKEZÉSI VONAL KIHASZNÁLÁSA
„Tudjuk, hogy ez a Spurs magasan feltolva játszik. Amikor oldalra váltanak, megpróbáltak minket beszorítani, így mi ezt pedig megpróbáltuk ezt kihasználni. Kicsit éreztem a fizikalitás hiányát ezeknél a labdáknál, de megvoltak a helyzeteink és ezen még dolgoznunk kell. Összességében jó meccs volt, de ennek így győzelem nélkül nem jó a szánk íze. Nincs más hátra, a következő meccsre kell koncentrálnunk.”
ELVESZTETT KAPCSOLAT A MÁSODIK FÉLIDŐ ELEJÉN
„Azzal, hogy a félidő kezdése után gólt lőttek, hosszabb labdabirtoklásra lett volna szükségünk az ezt követő periódusban, mint, ahogy az ilyen típusú mérkőzéseken lenni szokott. Aztán megint elveszítettük a labdákat a támadásépítések pillanatában, amikor a csapat szétnyílt, rosszul passzoltunk, szóval egy kicsit idegesek voltunk a játék ezen periódusában. Végül sikerült talpra állnunk, nem volt könnyű, de nem is volt elég.”
MIT TANULTAM MA ESTE
„Ezen holnap fogok gondolkodni. Ma este nem érzek semmit. Nincs mit mondanom. Holnap már sok minden lesz a fejemben, mert végignéztem a meccset.
Ma este kikaptunk és egy éjszakát gondolkodnunk kell, hogy aztán ki tudjuk szűrni a pozitívumokat a meccsből.”
A CÉL UGYANAZ MARAD
„Nem gondolkodhatunk úgy, hogy az ezüstérem megnyerésével minden rendben lesz. Hosszú lesz az út. Csapatként fejlődünk, ugyanazt mondom a meccs után és a meccs előtt is, a célunk a Premier League megnyerése. Hogy ez meddig fog tartani? Nem tudom, de ez a célunk”.
RASHFORD A MANCHESTER UNITED JÁTÉKOSA
„Holnap edzésünk lesz, ott lesz és készül a következő meccsre. Ő egy United játékos és mindenkinek van jövője Man Unitednél”.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!