Amorim örül Garnacho reakciójának
Ruben Amorim elmondása szerint nagyon boldog Alejandro Garnacho azt illető reakciója miatt, hogy kimaradt a vasárnapi, Manchester City elleni városi derbi meccsnapi keretéből.
Az argentin szélső abban reménykedik, hogy csütörtökön este már ismét a pályán lehet, amikor a Tottenham Hotspur vendégei lesznek a Ligakupa negyeddöntőjében, a Londonban fellépő kezdőcsapat kiléte azonban a vezetőedző elmondása szerint a szerdai, Carringtonban tartott edzésen nyújtottak alapján fog kialakulni.
Sajtótájékoztatója második részében arról kérdezték, miként reagált arra Garnacho, hogy kimaradt a múlt hétvégi meccsnapi keretből, amelyre így felelt:
"Nagyon jól. Igazán jó edzésmunkát végzett."
"Úgy tűnt, hogy egy kissé csalódott bennem, de ez tökéletes! Nagyon, de nagyon boldog voltam emiatt, mert én is ugyanígy tettem volna. Ő készen áll a következő mérkőzésre."
Azóta olyan képriportok láttak már napvilágot, hogy Garnacho is tagja a fővárosba útra kelt keretnek. Azonban még mindig nem jutott hely Marcus Rashfordnak, aki nemrég egy olyan interjút adott, amelyben arról beszélt, hogy új kihívásokra vágyik karrierében.
Amorim sajtótájékoztatója korábban nyilvánosságra hozott első részében már tett arra utalást, hogy szeretné Rashfordot a klubnál tartani, annak ellenére, hogy a City ellen őt is kihagyta a meccsnapi keretből.
A folytatásban további részleteket osztott meg Rashford helyzete kapcsán:
"Marcus beteg volt ezen az első edzésen, de a meccs napján nagyon jól edzett."
"Semmi sem változott. Hiszünk Marcusban. Marcus a Manchester United játékosa, szóval ebben nincsen semmilyen változás."
A portugál szakembert arról is kérdezték, mit tervez ő vagy a klub a kiszivárgó kezdőcsapatokkal kapcsolatos dráma ügyében tenni, de Amorim leszögezte, hogy ez nem olyan nagy probléma, mint amekkorát az emberek csinálnak belőle.
Amikor azt a kérdést tették fel neki, hogy mit fog tenni ez ellen, közbevágott:
"Semmit és manapság az összes edző tud [dolgokat], mert én rengeteg mindent elmagyarázok a csapatról és arról, ahogyan játszunk. Pozíciós játékot akarok, stb."
"De én ezt azért mondom így ki, mert megértem, hogy az edzők már abból is rendelkeznek információkkal, hogy egyszer látták játszani a Manchester Unitedet. Szóval nem igazán aggódom emiatt. Emellett nem is tudom irányításom alatt tartani se. Szóval ugyanígy fogok eljárni a jövőben is. Ugyanúgy fogok felkészülni a mérkőzésekre, mert számomra sokkal fontosabb, hogy a játékosaim egyértelmű elképezésekkel vágjanak neki a feladatuknak azt illetően, hogy mit és hogyan kell tenniük, mint hogy megpróbáljam kivédeni a kezdőcsapat kiderülését."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Tottenham - Manchester United
Ligakupa, negyeddöntő