Utánpótláslesen 50. hét

A klub U19-es csapata kiesett az UEFA Ifjúsági ligából, az U21-es különítmény hatalmas győzelmet ünnepelhetett a Southampton gárdája ellen, mialatt a lányok is brillíroztak a héten.


Az U18-as csapat a bajnokságban idén már nem lép pályára, a  FA Ifjúsági liga harmadik fordulójában viszont mérkőznek, ugyanis 18-án este 19:00-kor otthon fogadja a Coventry City U18 csapatát.

 

 Az U19 csapata készülhetett az AZ Alkmaar elleni visszavágóra, miután az első mérkőzés 2-1-es vereséggel zárult Hollandiában.

 

A találkozó December 10-én zajlott le és a srácok nem tudták fölényüket gólra váltani, 0-0 maradt a találkozó, aminek köszönhetően búcsúzni kényszerültek az UEFA Ifjúsági liga küzdelmeitől. 

 

United: Murdock; Kamason (Obi 80), Jackson, Fredricson (c), Amass; Devaney, Fitzgerald; Scanlon (T. Fletcher 83), Ibragimov (Thwaites 58), Williams (Missin 58); Wheatley (Biancheri 80).

Nem használt cserék: Byrne-Hughes;  Munro, Baumann, Kukonki.

Lap: Nem volt

 

Az U21-es csapat ehhez képest szárnyalt szombat este a Leight Sport Lane-en, ami nem is csoda, hiszen Amorim stábjával élőben tekintette meg a találkozót. Talán ennek köszönhetően aratott 5-1-es arányú győzelmet a Southampton U21 ellen és ezzel fel is kúszott a tabella 6. helyére. 

 

Fletcher és Gore nyitották meg a gólcsapot a 15. és a 32. percben, a nagy iramban még az is belefért, hogy Wheatley kihagyjon egy büntetőt. A második félidő elején folytatta a United, amit az elsőben abbahagyott, Moorhouse és Wheatley voltak eredmények az 52 és 57. percben, amire még ugyan Dipepa tudott válaszolni a vendégek részéről, a kegyelemdöfés azonban érkezett Moorhouse részéről a 92. percben.

 

„Azt hiszem, jogosan mondhatom, hogy a srácok megérdemelték a győzelmet” - értékelt Dave Hughes segédedző.

 

„Ez egy igazán pozitív teljesítmény volt, bár mindig van néhány olyan terület, amelyen tovább kell dolgoznunk. A második félidőben kihívás volt megismételni az első félidő teljesítményét, folyamatosan támadni és kiszolgálni a közönséget."

 

„Ruben ittléte megerősíti az Akadémia és a fiatalok fontosságát. Remélhetőleg, az idő alatt, hogy itt volt, megnézte a fiúkat, esetleg majd bevonja őket az edzésekbe. Nagyon-nagyon jó látni, hogy a vezetőedző nézi a srácok játékát és remélhetőleg ő is ugyanolyan izgatottan távozott, mint mi.”

 

 

Legközelebb 2025 január 10-én mérkőzik a csapat a Leeds U21 vendégeként, szép távot dolgoztak le, remélhetőleg ez a teljesítmény átragad jövő évre is. 

 

United: Mee; Ogunneye (Kamason 72), Jackson, Kingdon, Murray; Gore; Moorhouse, T.Fletcher (McAllister 62); Sharpe (Ennis 62), Wheatley (Biancheri 72), Missin.

Nem használt cserék: Rowe.

Gólok: T.Fletcher 14, Gore 32, Moorhouse 53, 90+2, Wheatley 57 | Dipepa 62.

 

A lányok eredményes hetet tudhatnak maguk mögött, hiszen 5-3-re sikerült legyőzniük a Newcastle United női csapatát a Női Liga kupa utolsó csoportmeccsén, így 100%-os eredménnyel jutottak tovább a negyeddöntőbe, ahol a Manchester City lesz az ellenfelük január 22-én.

 

United: Middleton-Patel; Sandberg, Janssen (George 45), Turner, Le Tissier; Watson (Galton 68), Ladd, Awujo (Miyazawa 68), Malard, Geyse (Clinton 45), Williams (Terland 68)

Nem használt cserék: Tullis-Joyce, Griffiths, Newell, Simpson

Gólok: Cataldo (OG) 9, Watson 20, Williams 67, George 83, Terland 88 ill.: Cooper 14, Andrews 47, Joel 90+3

 

A Bajnokságban a Crystal Palace otthonában sikerült behúzniuk a három pontot, Clinton első félidőben szerzett góljával. Ennek a győzelemnek köszönhetően tovább kapaszkodnak a Női Bajnokok ligáját érő hely valamelyikére, hiszen a rájátszásra nagy esélyük van, tekintve, hogy a harmadik helyezett Arsenal csak gólkülönbségével előzi meg a Vörös Ördögöket, míg a Mancherster City egy pont előnnyel csücsül a második helyen. A lista vezetőt utolérni már nagyobb falat lenne, hiszen 28 ponttal vezeti a Chelsea a bajnokságot, de még az sem elérhetetlen.

 

Legközelebb a bajnokságban is a Manchester City ellen lépnek pályára vendégként január 19-én, három nappal azelőtt, hogy a Liga kupában is megmérkőznének egymással. 

 

United: Tullis-Joyce; Riviere, Le Tissier (c), Turner, George (Sandberg 72); Miyazawa (Ladd 87), Janssen; Geyse (Bizet 60), Clinton, Galton; Terland.

Nem használt cserék: Middleton-Patel, Mannion, Awujo, Watson, Malard, Williams.

Gólok: Clinton 45+5.

Lapok: Bizet 82, Clinton 85.


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!