Manchester City 1-2 Manchester United

Egy inkább támadó City ellen sikerült fordítanunk egy helyenként unalmas, helyenként túlzottan is érzelem-fűtőtt mérkőzésen. Fontos 3 pont volt ez, de menni kell tovább!


Még labdába sem rúgtak a fiúk, de a fórumokon és a az aktívabb szurkolók köreiben folyt a vita és a találgatás. Két okuk is volt minderre: egyrészt valakin keresztül már tegnap este kiszivárgott a mai kezdő XI (így bőven adva lehetőséget Guardiola-nak a készülésre és taktikázásra), másrészt mindenkit meglepő módon sem Rashford, sem Garnacho nem szerepelt a mai keretben - még a cserék közé sem nevezte őket Amorim.

 

A kezdeti erőfitogtatás és egymás erejének felmérése után az 5. percben került sor az első komolyabb helyzetre. Balról Kevin De Bruyne ívelte be a labdát magasan, de Martinez jól állta a sarat Haaland ellen és szögletre fejelt. Részünkről nem sokkal ezután következett egy Dalot megindulás, ugyancsak a bal szélen, de a beadása túlságosan könnyű prédának bizonyult és Ederson könnyedén megfogta.

 

A 10. percben újból próbálkozott Dalot, de ezúttal is túl magasra és hosszúra sikeredett a beadása. Mondhatni még be sem melegedtek rendesen a játékosok a pályán, amikor Mount leült a pálya közepén és sajnos mindenki tudta, hogy ez mit jelent: újabb sérülés, negyed órán belül neki már véget is ért a városi derbi. Kobbie Mainoo váltotta, de láthatóan frusztrált és szomorú volt Mason. Reméljük nem súlyos és nem kényszerül túl sokat kihagyni, hisz az ünnepi időszakban igencsak sok mérkőzés vár még a csapatra.

 

 

Ezek után egy jó darabig semmi említésre méltó nem történt, de a 20. perc után újból beindult mindkét gépezet. Először Doku szaladt el a bal szélen és próbálta egy csapattársa fejére varázsolni a labdát, de a United védelme állta a sarat és Dalot kifejelte. Nem került a kapunktól messzire a labda, de az ezt követő lövés bőven a kapu mellé ment. Ezek után jobbról próbált ostromolni a City, egy remek KDB passz és Foden átlépés után Haaland tudta visszatenni Foden elé a labdát (aki addigra már a büntetőnk közepéig jutott), a lövése viszont szögletre pattant. A szögletet Dias tette bőven kapu fölé.

 

Nem maradt el a válasz részünkről sem, Ugarte ugratta ki Amad-ot, de sajnos a bal lábával a kapu mellé lőtt. Dicséret illeti Ederson-t, aki tökéletesen védte a rövid sarkot. Elvileg lest is fújtak utána, de szemmel láthatóan közel volt, szóval egy esetleges gól esetén még a VAR közbeszólhatott volna. A 32. percben újból mi próbálkoztunk, Martinez indított meg egy lapos beadást tiszta erővel, de elakadt a védelmen. A lepattanó labdát Mainoo próbálta mellel lepasszolni, de egy City játékos alaposan felrúgta, majd a bíró egy fél-előnyt engedve Fernandes a kapu fölé bombázott. Végül kirúgás lett belőle, de sokan csodálkoztak a döntésen.

 

Egy rövid szöglet után De Bruyne beadása Amad talpán pattant meg, és nem meglepő módon egyenesen Gvardiol fejére érkezett, aki Dalot és Hojlund közül magabiztosan a kapura fejelte. Onana tehetetlen volt, a hazaiak megszerezték a vezetést. 1-0. Természetesen nemcsak az érkező labda forgásiránya és magassága, de még a sebessége is tökéletes volt a horvát védő számára - de ez már csak így szokott lenni ellenünk. Jó vétel volt ez a Jóska-gyerek a City számára, lassan több gólt szerez nekik a fontos mérkőzéseken, mint a norvég csoda-csatárjuk (aki - mint tudjuk - az Arsenal elleni mérkőzésük óta borzasztóan szerény, szinte észre sem lehet venni a pályán :D ).

 

 

Mintha ébredezni kezdtek volna a mieink, és indultak is volna támadni, csak épp Walker lökött egy hatalmasat Rasmus-on, majd egy homlokérintéses vita után fetrengeni kezdett. Hollywood-ot megszégyenítő produkció volt az angol részéről, ne lepődjön meg senki, ha Oszkár díjra lesz jelölve jövőre. #FallonD'Floor

 

Szerencsére Anthony Taylor közel volt és mindkét játékos megkapta méltó jutalmát: a sárga lapot. (bár Walker magáért a szabálytalanságért is érdemelt volna egyet, majd a szimulálásért - de nem legyünk mohók) A szabadrúgást Bruno végezte el, Maguire próbálta visszafejelni valamelyik csapattársa elé a büntetőpont körül, de a hazaiak védelme végül el tudta kotorni a veszélyt. Hajszál híján öngól lett, de még mindig ők vezetnek.

 

A félidőt egy újabb Foden helyzet zárta, aki olyan 20 méterről cselezett egyet majd gyorsan lőtt, de szerencsére Onana résen volt és a sípszó már jelezte is az első 45 perc végét. (45+4 perc, ha a hosszabbítást is figyelembe vesszük)

 

SZÜNET

 

A második félidő igencsak lassan kezdődött és egyik csapat sem tudott komolyabb helyzetet összehozni, viszont a labda nagyrészt a saját térfelünkön volt és érezhetően nőtt a nyomás a védelmünkön. A bíró minden kisebb ütközést, rúgást, lökést lefújt, így semmilyen tempót nem lehetett elérni.

 

Ha nagy ritkán fel is jutottunk a City utolsó harmadába, ott a hazaiak felállt védelme ellen semmit sem tudtunk összehozni, és általában egy rossz beadás vagy indítás után kirúgás következett. A pálya közepén mondhatni egyformán produkált mindkét csapat, viszont ezen a ponton egygólos hátrányt kellett volna ledolgoznunk, nem csak tartani a labdát és kényelmesen passzolgatni oldalra vagy hátrafelé.

 

A 60. percben Amad elégelte meg a tétlenséget és próbálkozott betörni a jobb szélről, ami ígéretesnek is tűnt, viszont beleértek a labdájába és Gvardiol minden probléma nélkül fel tudott szabadítani. Ennél a pontnál már lehetett látni, hogy ébredezünk, hisz pár perc alatt volt egy Bruno beadás balról, amit Amad még pont kapura tudott biccenteni (de Ederson kiszedte a kapufa mellől), majd egy Hojlund indítás után Ruben Dias karatézott egyet a levegőben, megállítva ezzel a Vörös Ördögök csatárját. Labdába nem ért, de Anthony Taylor semmi szabálytalant nem talált a mozdulatában. Jó tudni, hogy ilyet is lehet (szabad?) manapság a PL-ben.

 

Röviddel a 67. perc eltelte után érkezett a hazaiak első cseréje: KDB helyett jött fel Kovacic - és erről mindenki tudhatja, hogy a középpálya megerősítését és eredmény tartását, bebiztosítását célzott szolgálni. Nem is csoda, hogy 3 perc múltán Doku egész könnyedén furakodott be a védelem mögé a bal szélen - de szerencsére a centerezése túl magasnak bizonyult Erling számára. (Rögtön ezt megelőzően még volt egy Amad elfutás, de őt is labda nélkül lelökték a tizenhatoson belül - persze full szabályosan.) Grealish készült feljönni a pályára, amikor Rasmus lesre futott a félpálya vonalától fél méterre - ez is mutatja, hogy mennyire magasan játszott a City. Közben megjelent a statisztika is, miszerint a lesek száma 0-6 a javunkra.

 

A legnagyobb helyzetünket a megszokott Rasmus+Bruno kettős hozta össze a 74. percben, viszont ezúttal a dán indította a portugált, de az emelés Ederson mellett a kaput is elkerülte - így maradt az egygólos előny. Kár érte, érezni lehetett a levegőben, hogy mindkét csapat a gólra hajt, de ugyanakkor fáradnak is már a lábak.

 

 

Ha pedig azt hittük, hogy eddig volt nehéz dolga a védelmünknek, akkor mindenki nyugodjon meg: Jack Grealish a bal szélen váltotta Doku-t, amire Ruben egy hármas cserével reagált: Hojlund helyére Zirkzee, Mazraoui helyére Antony és de Ligt helyére Yoro. Kérdés, hogy mit tudnak összehozni a hátramaradt 10 perc + hosszabbítás alatt.

 

Ezen a ponton azt is érdemes megjegyezni, hogy a bal szélünk nagyrészt halott volt, Dalot nagyon csendes volt ma este, pedig Walker a Hojlund elleni színészkedése után kapott egy sárgát és ezt illett volna kihasználni. Mindezeket félretéve azért volt pár veszélyesebb beadásunk balról, de betörés szinte egy sem. A 83. percben például Martinez beadását fejelte bőven a kapu fölé Mainoo.

 

Viszont elérkezett a várva-várt pillanat: a 85. percben egy eladott labdára Amad ért oda leggyorsabban, Ederson kiszaladt a kapujából, majd Matheus Nunes egyszerűen felrúgta a fiatal szélsőt. Mindenki értetlenül állt a történtek előtt, de a bíró büntetőt ítélt a vendégeknek. 2 perc elteltével Bruno magabiztosan nézett farkasszemet a hazaiak brazil kapusával és gond nélkül a kapuba gurított. 1-1 az állás, bár nem siették el, de egy pontot már szerezhetünk ma este és ki tudja - még egy győzelem sincs teljes mértékben kizárva.

 

 

Mivel nem látni azt a nagy stabilitást és nyugalmat a pályán, Pep még egy utolsó cserét eszközölt rögtön a büntető után: Gündogan helyett jött fel Savinho - és ez egyben azt is jelentette, hogy még nem adták fel a hazaiak a mérkőzést és nyomni fognak a győztel gólért. Talán még fel sem ocsúdtak a kékek az egyenlítő gól után, amikot egy újabb Martinez felívelést Amad tudott megszelidíteni (kb a teljes védelmet és a kapust is kijátszották egyetlen passzal és elfutással - érdemes visszanézni), majd az alapvonal előtt még a kapu irányába terelte a labdát. Gvardiol még megpróbálta elrúgni, de valahogy a lábai között-alatt-mellett csak becsorgott a labda a kapuba. 1-2 JAVUNKRA!! Ilyen az, amikor bealszik a teljes védelem - bár őszintén szólva fura azt látni, hogy ez a javunkra fordul és nem mi kapunk gólt belőle.

 

 

Az utolsó percekben már semmi említésre méltó nem történt, mondjuk ez nagyban annak is köszönhető, hogy Ruben Amorim a gól után rögtön megejtette utolsó cseréjét és a fiatal gólszerzőnket Lindelöf váltotta. Lehet nem sok lehetőséget kapott a svéd hátvéd az utóbbi időben, de abszolút ura volt a helyzetnek. Minden passzba beleért, a beadásokat kifejelte, a lövéseket megállította. Nem ez lesz élete legjobb mérkőzése, de az biztos, hogy szükség van az ilyen kerettagokra is, az ilyen utolsó perces defenzív performanszokra. Hab a tortán talán az volt, amikor Yoro mellett Grealish nem tudott kapura fordulni, hanem hátrafelé kellett passzolnia.

 

Premier League, 16. forduló
Manchester City 1-2 Manchester United
Etihad Stadium

 

Vezette: Anthony Taylor

 

City: Ederson - Walker, Rúben Dias, Gvardiol, Matheus Nunes - Gündogan - Bernardo Silva, De Bruyne, Foden, Doku - Haaland
Nem használt cserék: Ortega, McAtee, D. Mubama, O'Reilly, Simpson-Pusey, Stones

United: Onana - de Ligt(Yoro 78.), Maguire, Martinez - Mazraoui(Antony 78.), Fernandes, Ugarte, Dalot - Diallo, Hojlund(Zirkzee 78.), Mount(Mainoo 14.)
Nem használt cserék: Bayindir, Malacia, Casemiro, Eriksen

 

Gólszerző: Gvardiol 36', illetve Fernandes 88' (büntető), Amad Diallo 90'

 

Sárga lap: Kyle Walker, illetve Rasmus Hojlund


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!