Amorim: Számomra csak a United lehetősége létezett
Ruben Amorim pályafutása első manchesteri derbije előtt elárulta, soha nem voltak benne kétségek azt illetően, hogy átvegye-e a kispadot az Old Traffordon.
Mielőtt a Manchester United vezetőedzője lett, a portugál szakembert több alkalommal is azzal hozták hírbe, hogy ő lehet Pep Guardiola utódja a Manchester City-nél.
Amorim közeli viszonyt ápolt a Sporting sportigazgatójával, Hugo Vianaval, mielőtt bejelentésre kerül, hogy a jövőben hasonló pozíciót fog betölteni az Etihad Stadiumban is.
Azóta Guardiola szerződést hosszabbított a Kékeknél, de Amorim a kettejük első városi derbije előtt kihangsúlyozta, ő mindig csak arra koncentrált, hogy a United új vezetőedzője lehessen.
"Soha nem folytattunk tárgyalásokat. Ez volt számomra az egyetlen opció" - kezdte Amorim.
"Amikor a Manchester United egyeztetésbe kezdett velem, nem voltak kétségeim, mert addigra már ott volt valami a fejemben, amely ezáltal lehetőséggé vált."
"A Manchester City-vel, vagy Hugo Vianaval semmi ilyesmi nem merült fel."
A csütörtöki, Viktoria Plzen ellen aratott idegenbeli győzelmükkel a Vörös Ördögök hatalmas lépést tettek az Európa-liga kieséses szakaszába való továbbjutás felé és növelni tudták az arra való esélyüket is, hogy a legjobb nyolc csapat között végezzenek a tabellán, amellyel kihagyhatnák a tavaszi play-off kört.
Ez egy jól időzített pozitív felhangú esemény volt számukra a vasárnapi, mostanság igencsak megtépázott önbizalmú riválishoz való látogatásukat megelőzően, illetve egy előrelépést is jelentett számukra abban a tekintetben, hogy Amorim megpróbálja egyre inkább saját képére formálni csapatát.
A 39 éves egykori válogatott játékos már megszokta a városi derbik hangulatát a Benficanál és a Sportingnál töltött időszakából - de már nagyon várja az első ilyen megmérettetését Angliában is.
"Nem igazán koncentrálok most a részletekre - én csak szeretném, ha fejleszteni tudnám a csapatot" - tette hozzá.
"Én ezt most nem tudom egy normál derbiként felfogni, mint amikor két nagyszerű, bajnoki címre esélyes csapat találkozik egymással."
"Jelen pillanatban nem ez a helyzet, szóval ez számunkra csak egy újabb mérkőzés lesz egy nagyon jó ellenféllel szemben."
"Mostanság mindkét csapat szenved, de abban reménykedem, hogy a jövőben tényleg igazi derbi feelingje lehet a két csapat találkozásainak."
"Tudom, hogy ez a párharc nagyon fontos a szurkolóinknak, de az én célom most az, hogy mérkőzések megnyerésével fejlesszem a csapatot. Meg fogjuk próbálni ezt a mérkőzést is megnyerni."
"A nagyszerű csapatok bármelyik pillanatban képesek reagálni és választ adni. A játékuk kidolgozottsága, az önbizalmuk és a játékstílus ismerete tekintetében az ellenfelünk jobb helyzetben van - még egy ilyen időszakot figyelembe véve is."
"Nagyon sok figyelmet kell szentelnünk a saját csapatunknak, így természetesen mi is készülünk olyan stratégiával, amellyel arra pályázhatunk, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést."
A hét közben minden sorozatot véve hetedik vereségét szenvedte el a City legutóbbi tíz tétmérkőzéséből, amikor a Juventus 2-0-s sikert aratott felettük a Bajnokok Ligájában.
Dusan Vlahovic és Weston McKennie második félidőben szerzett góljaival Guardiola tanítványai a legrangosabb európai kupasorozat tabellájának 22. helyére csúsztak vissza.
Mivel a csoportmérkőzésekből már csak két forduló van hátra, a top 8 helyek elérése és az azzal együtt, play-off kört kihagyó kvalifikáció eléggé távoli vágynak tűnik számukra és azért is nagy küzdelem vár rájuk, hogy ne csússzanak lejjebb a 24., még play-off kört érő helynél.
Amorim ebben a szezonban már legyőzte egyszer a City-t, amikor még a Sporting élén 4-1-es verést mért rájuk a Bajnokok Ligája összecsapásukon. Szóval az időzítés jó lehet arra, hogy újra velük kerüljön szembe?
"Én soha nem gondolok az ilyen dolgokra. Mi egy nagyszerű ellenfél ellen kell majd pályára lépjünk, szóval a sokkal inkább foglalkozok a saját problémáinkkal."
"Nagyon sok gonddal kell megküzdenünk. Inkább arra koncentrálok, hogy mit kell tennünk annak érdekében, hogy vasárnap győzni tudjunk."
Andre Onana hibájának köszönhetően a korábbi Burnley csatár Matej Vydra előnyhöz tudta juttatni a Plzent csütörtökön, de a United cseréje, Rasmus Hojlund két góljával meg tudta fordítani a mérkőzést és ezáltal összejött Amorim első idegenbeli sikere új csapata élén.
Amikor Onana formája kapcsán kérdezték, Amorim így felelt:
"Ezt el kell fogadnunk, hogy megtörtént, úgy ahogy. Volt már egy ilyen esete a múltban is, szóval ezen dolgoznunk kell."
"Mi megpróbálunk nagyon sok támadást építeni a kapusunk bevonásával, amely során gyakran választunk olyan megoldást, hogy a labda felpasszolásra kerül Matthijsra [De Ligt]. Ebben az esetben nem volt meg a megfelelő kapcsolat a játékunkban ehhez."
"Ezt követően egy már nagyon nehezen kivédekezhető gólt kaptunk, de aztán sikerült talpra állnunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester City - Manchester United
Premier League, 16. forduló