Utánpótláslesen: 48. hét
Remek hetet zártak a Manchester United fiataljai - az U21 és U18 is győzedelmeskedni tudott aktuális fordulójában, az akadémiai rendszert megelőző korosztály pedig különleges meglepetésben részesülhetett.
A Manchester United akadémiai rendszert megelőző csapatának tagjai különleges hétvégén lehetnek túl, hiszen péntek este a klub U21-es csapatával sétáltak ki a pályára, majd vasárnap délután a lenyűgöző, Everton feletti 4-0-ás Old Traffordon aratott győzelmet követően tölthettek el időt az első csapat játékosaival.
Pénteken az akadémia U21-es csapata fogadta a West Ham U21 játékosait a Leigh Sports Village-en, és már ez is nagy élmény lehetett az U8-as csapat tagjainak, hiszen együtt vonulhattak ki a játékosokkal a gyepre.
"Zseniális" - mondta Travis Binnion, az U21-esek vezetőedzője.
"Az esemény megmutatta, miről szól a klub. A srácaink nagyon élvezték, hogy együtt sétálhattak ki a csapattal a gyepre. Látszott rajtuk, hogy fel voltak dobva. Jó látni a legfiatalabb játékosokat a legidősebb játékosainkkal együtt, erről szól az egész."
A hétvégén később az U8-asokat az Old Traffordon az első csapat játékosainak egy csoportja fogadta, köztük a klub kapitánya, Bruno Fernandes és a szintén az akadémián végzett Jonny Evans.
Az U21-es csapat végül 1-0-ás sikert aratott a West Ham korosztályos csapata felett, az egyetlen gól a hosszabbításban született Ennis révén. Az ellenfél kapusa hibázott és egyenesen a United játékosának passzolta a labdát, akinek az első lövését még hárítani tudta a hálóőr, a második próbálkozása azonban már a hálóban kötött ki.
A győzelemnek köszönhetően a csapat a 9. helyre jött fel a tabellán, ahol eddig igen ingadozó teljesítmények mellett szerepel. Remélhetőleg a december 14-én megrendezésre kerülő Southampton elleni mérkőzésen tovább tud javítani a csapat.
United: Mee; Kamason, Jackson (c), Kingdon, Murray (Devaney 46), Amass (Missin 64), Sharpe (Biancheri 80), Rowe, Gore (Moorhouse 46), Ennis, Wheatley.
Gólok: Ennis 90+3.
Lapok: Gore, Kingdon, Devaney.
Az U18-as csapat tovább folytatta remek szereplését és 3-0-ra legyőzte a Stoke City U18-as csapatát a Clayton Wood-on. Az első félidő szinte eseménytelenül zárult, a hazaiak mindent elkövettek, hogy távol tartsák a United támadóit a kapujuktól, azonban a második félidőben már kiszakadt a gólzsák.
Először Chido Obi volt eredményes büntetőből, ezt követően Scanlon lőtt egy rakétát a 82. percben a tizenhatoson kívülről, majd a kegyelemdöfést Plunkett adta meg a 89. percben. A sokak által figyelt és kedvelt Obi ezzel már 5 gólnál és 2 asszisztnál jár 5. mérkőzését követően.
Győzelmével továbbra is vezeti a bajnokságot az U18-as csapat, ráadásul 100%-os formában, ugyanis tíz mérkőzésük alkalmával egyszer sem veszítettek pontot, 46 rúgott és csupán 4 kapott góljuk mellett. December 7-én folytathatják a jó szériát, amikor is hazai páyán fogadják a negyedik helyezett Wolves U18 csapatát.
United: Byrne-Hughes; Plunkett, Mills, Munro, Kukonki; Baumann (Ibragimov 61) T.Fletcher; Lusale (Mantato 61) Thwaites (Bailey 76), Scanlon (Kaba 89); Obi (Musa 76).
Lap: Kukonki.
Gólok: Obi 71, Scanlon 83, Plunkett 89.
Nagy az izgalom az U19-esek körében is, miután 10-én fogadják hazai pályán az AZ Alkmaar U19 csapatát a UEFA Ifjúsági Bajnokok Ligájának felsőházi rájátszásának második mérkőzésén. Az első, Hollandiában lejátszott összecsapáson a csapatunk alul maradt, miután 2-1 arányban veszítették el a találkozót, így van miért elégtételt venni, arról nem is beszélve, hogy a továbbjutás a tét.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!