Malacia visszatért és 45 percet kapott

Tyrell Malacia visszatért hosszú sérüléséből és 45 percet játszott a Manchester United csütörtöki, Bodo/Glimt elleni 3-2-es győzelme során.


A holland válogatott játékost Ruben Amorim a kezdőbe jelölte a norvégok elleni összecsapásra - 550 nap után ez volt az első tétmeccse a Vörös Ördögöknél.

 

Malacia 2023 májusa és 2024 novembere között 72 United-meccset hagyott ki, miután térdműtéten esett át, és bár 12-es számú játékosunk két hete 45 percet játszott az U21-eseknél a Huddersfield ellen, ez volt a visszatérése az első csapatba.

 

Amorim első mérkőzésén az Old Traffordon a baloldali szárnyvédő szerepkörben vetette be Malacia-t, aki a pályán töltött ideje nagy részében magasan és szélesen helyezkedett a Glimt térfelén.

 

Első labdaérintését mindössze kilenc másodperccel a kezdést követően szerezte, és mire a másodikra sor került, a United már egy góllal vezetett Alejandro Garnacho jóvoltából.

 

Malacia rendszeresen üresen állt a szélen, és Bruno Fernandes különösen az első 45 perc második felében találta őt meg labdákkal.

 

Ez azután történt, hogy Kjetil Knutsen csapata négy perc alatt meglepő módon kétszer is betalált, előbb Hakon Evjen, majd Philip Zinckernagel révén, aki megelőzte Malacia-t, mielőtt Andre Onana mellett a hálóba lőtt.

 

A 25 éves játékos azonban nem hagyta, hogy ez a pillanat megzavarja, és részese volt annak a támadásnak, melynek végén Rasmus Hojlund még a szünet előtt sikeresen egyenlített.

 

 

Az első játékrészben 38 passzából 37 volt sikeres, két lehetőséget is kialakított, és mindkét szerelési kísérlete sikeres volt.

 

Malacia azonban még mindig építi a formáját a jelentős kihagyás után, így talán nem volt meglepő, hogy a szünetben lecserélték Diogo Dalotra, és így már pályán kívül volt Hojlund második találatánál, amely egy csodálatos csapatmunkát fejezett be Mason Mount beadása és Manuel Ugarte pontos labdája után.

 

Ez lett végül a győztes gól, Amorim első hazai mérkőzése pedig boldog véget ért, és a menedzser örült, hogy Malacia visszatérhetett.

 

"Ez fontos. Nagyon nehéz egy játékosnak ilyen sokáig meccs nélkül" - mondta Amorim a MUTV-nek. "Egyik meccs a másik után következik, két nap különbséggel, így szükségünk van az egész csapatra, és én hiszek bennük. Nem csak azt mondom az embereknek, hogy mindenkiben hiszek, hanem tényleg hiszek mindenkiben."

 

"Felkészültek, megvan bennük a minőség, hogy játsszanak, és lehetőségük van ezt megmutatni. Kezdve ma azzal, hogy megnyerünk egy meccset, és jó teljesítményt nyújtunk."

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!