Ten Hag: Javítani akarunk a támadójátékunkon

Erik ten Hag meg van róla győződve, hogy most már folyamatosan jönni fognak a gólok a Manchester Unitednél, miután Rasmus Hojlund újra maximális erőnléti állapotnak örvend.


A dán válogatott játékos az előző fordulóban egy okos befejezéssel nyitotta meg bajnoki góljai sorát a 2024/25-ös szezonban, amellyel hátrányból fordítva tudták legyőzni a Brentfordot az Old Traffordon.

 

Hét közben a kispadon kezdett az Európa-ligában a Fenerbahce elleni 1-1-es döntetlen alkalmával, de vasárnap a London Stadiumban ismét a kezdőcsapatban találhatja magát, amikor a West Ham United vendégei lesznek.

 

Vannak a csapatnak más támadói is, akik képesek eredményesek lenni és természetesen nem szabad megfeledkeznünk az ihletett formának örvendő Christian Eriksenről se, aki Isztambulban már szezonbeli negyedik találatát jegyezte.

 

Ezzel holtversenyben a második helyen áll a házi góllövőlistán Alejandro Garnacho mögött (aki minden sorozatot figyeleme véve öt, a Premier League-ben két gólnál jár), de az egyértelmű, hogy a Vörös Ördögöknek el kell kezdeniük termelékenyebbé válniuk az ellenfelek kapuja előtt.

 

"Rasmus Hojlund mostanra teljesen fitt" - magyarázta Ten Hag a Premier League Productions-nek.

 

"A szezonban eddig sérüléssel bajlódott. Mostanra kezdte el felvenni a megfelelő sebességi fokozatot, amely nagyon jó. Természetesen nagyon hiányzott nekünk a csatársorból az idény első mérkőzésein."

 

"Ez segíteni fogja a csapatot. Emellett rotálhatunk is, mert mások is vannak, akik képesek gólt szerezni."

 

"Joshua Zirkzee, Bruno Fernandes, Alejandro Garnacho, Marcus Rashford. Rengeteg olyan játékossal rendelkezünk, akik képesek gólt szerezni, mi pedig javítani akarunk a támadójátékunkon."

 

 

A United elveszítette legutóbbi két vendégjátékát a Kalapácsosok otthonában, ráadásul ezen alkalmak során még csak gólt se tudtak szerezni.

 

Azáltal, hogy Isztambuli ázsiai részéről, hosszú út után érkeznek meg a fővárosba, ahol egy jól kipihent ellenfél vár majd rájuk, Ten Hag fiaira újabb nehéz kihívás leselkedik.

 

"Ez egy nagyon kemény hét számunkra" - ismerte el a holland menedzser.

 

"A West Ham ellen mindig nagyon nehéz idegenben játszani. Az elmúlt két szezon során kikaptunk tőlük, szóval jobb teljesítményre lesz szükségünk ahhoz, hogy pontokat szerezzünk ellenük."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

West Ham - Manchester United

Premier League 9. forduló, ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!