Csapathírek a West Ham meccs előtt

Erik ten Hag abban reménykedik, hogy Bruno Fernandes mellett Jonny Evans is bevethető lehet a vasárnapi, West Ham United elleni idegenbeli bajnokin.


Fernandes eltiltás miatt kihagyni kényszerült a csütörtök esti, 1-1-es döntetlenre végződött Fenerbahce elleni Európa-liga találkozót, míg Evans sérülés miatt nem volt tagja a 20 fős, Törökországba elutazott keretnek.

 

Mivel az eltiltás csak az európai kupaporondra vonatkozott, így Ten Hag a London Stadiumban már számíthat csapatkapitányára és valószínűleg Evans is csatlakozhat társaihoz a fővárosban azt követően, hogy visszatértek Isztambulból.

 

"Itt maradunk éjszakára Törökországban, aztán pedig egyenesen Londonba utazunk, ahol szombaton edzeni fogunk" - erősítette meg Erik a lefújást követő sajtótájékoztatóján.

 

"Természetesen arra számítunk, hogy Bruno újra köztünk lehet és reményeink szerint Jonny Evans is."

 

 

A holland szakember most arra vár, hogy végső diagnózist kapjon Antony csütörtökön este elszenvedett sérülésének súlyosságáról.

 

A brazil szélsőt hordágyon kellett levinni az Ülker Stadium gyepéről, miután láthatóan súlyosan megsérült egy olyan eset során, ahol nem érintkezett ellenféllel, de mivel a lefújást követően az újságírók rendelkezésére kellett állnia, így Ten Hagnak akkor még nem volt ideje arra, hogy megfelelően tájékozódjon játékosa állapotáról.

 

"Én nem láttam az esetet. Csak azt tudom elmondani, amit másodkézből, az orvosunktól és a fizioterapeutánktól hallottam, aki közölték velem, hogy mit láttak."

 

"Először látnom kell az esetet videón, mielőtt részletekbe mennék ezzel kapcsolatban."

 

Sérülés miatt Tyrell Malacia, Luke Shaw és Leny Yoro még nem léphettek pályára tétmérkőzésen ebben a szezonban, míg Harry Maguire, Kobbie Mainoo és Mason Mount sem lesznek várhatóan bevethető állapotban vasárnap délutánig.


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

West Ham - Manchester United

Premier League 9. forduló, ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!