Manchester United 2-1 Brentford

Hátrányból megfordítva a mérkőzést begyűjtötte a három pontot hazai pályán a Manchester United.


A PL. 8. fordulójában a Brentfordot fogadták a Vörös Ördögök.

 

A mérkőzés első perceiben mindkét csapat 1-1 kísérlettel próbált gyors gólt elérni, de amíg Fernandes beadását felszedte Hojlund elől a vendégek kapusa, addig a túloldalon egy balról érkező centerezért nem tudott kapuba passzolni Schade.

 

Mezőnyben jól mozogtak a hazaiak az első percekben, többször is nehéz helyzetbe került a Brentford védelme saját tizenhatosa környékén, ám ahogy telt az idő, a vendégek egyre inkább feljebb tudtak lépni és egyre többször jutottak el ellenfelük büntetőterületéig.

 

13 percnyi játék után de Ligtet kellett ápolni, ert lefejelte Schade térdét, ami után a Brentfod lőhetett szabadrúgást, de szerencsére gyenge kísérletet láthattunk.

 

A 21. percben manchesteri szöglet szállt a rövidre, Martinez csúsztatása után Flekken kiejtette kezéből a labdát, amit Hojlund szeretett volna besodorni a célterületre, de a portás menteni tudott-

 

Kilenc perccel később Norgaard lötte el a labdát váratlanul, Onanának védenie kellett.

 

A 34. perc óriási manchesteri lehetőséget hozott. Eriksen passzolta fel a labdát Hojlundnak, aki remekül megtartotta, majd sarokkal passzolt, a szabad labdára Eriksen érkezett, de 10 méterről csúnyán kapu fölé tekert. Nem sokkal később Garnacho lőhetett, de a rövidet nem találta el, csúnyán mellé tüzelt.

 

A félidő utolsó perceiben a hazaiak közelebb jártak a gólhoz, Hojlund és Garnacho is próbálkozott, utóbbi háromszor is, de gól csak nem akart megszületni.

 

Legalábbis a 45+6. percig, amikor is harmadik alkalommal küldte le a játékvezető de Ligtet, mert vérző fejjel nem lehetett a pályán, így egy játékossal kevesebben voltak a hazaiak, ami meg is látszott egy brentfordi szögletnél, amit Pinnock bólintott a kapuba.

 

Szerencsére nem sokat kellett várni a szünet után az egyenlítésre, Rashford jobbról zseniális keresztlabdát adott Garnachonak, aki kapásból a kapuba bombázott, 1-1!

 

A gólszerző három perc múlva közel járt a duplázáshoz, de Flekken nagyot védett az argentin átlövésénél.

 

Casemiro is próbált távolról gólt szerezni, Flekken ezúttal öklözve hárított. Ezekben a percekben egyértelműen a manchesteriek akarata érvényesült.

 

A 62. percig bírta a hazai nyomást a Brentford, a vendégek térfelén már megszerezte a labdát a United, Eriksen felpasszolta a labdát Fernandesnek, aki bokamozdulattal helyzetbe hozta Hojlundot, a csatár felnézett és a kapus felett a kapuba ívelt, 2-1 a Vörös Ördögöknek! Talán elmondható, ez a bő negyedóra az ide szezon toronymagasan legjobb 15 perce volt eddig.

 

Onana elképesztő labdát ívelt Dalot elé, akinek kissé dadogott a labdaátvétel, de valahogy összeszedte a játékszert, de mire ez sikerült neki, a kapus annyira kijött a kapujából, hogy le tudta védeni azt és hárítani tudott.

 

Teljesen kézben tartotta a találkozó menetét a United, a vendégeknek még csak lövési kísérletük sem volt a szünet óta.

 

A 84. percbne de Ligt robogott el a jobb oldalvonal mellett, okosan lőtte be a labdát a tizenhatos vonalára, ahol Garnacho érkezett, lövését azonban védeni tudta Flekken.

 

Mindkét menedzser cserékkel frissített csapatán. Az utolsó percekben próbált egyenlíteni a londoni gárda, de csupán egy kapu mellé lőtt kísérletig jutott, így végre ismét nyerni tudtak a Vörös Ördögök.

 

 

Premier League, 8. forduló
Manchester United 2-1 Brentford
Old Trafford, 73 728 néző

 

Vezette: Samuel Barrott

 

United: Onana - Dalot, de Ligt, Evans(Lindelöf 89.), Martinez - Casemiro(Ugarte 88.), Eriksen - Garnacho(Mazraoui 91.), Fernandes, Rashford - Hojlund(Zirkzee 74.)
Nem használt cserék: Bayindir, Fletcher, Diallo, Antony, Wheatley

 

Brentford: Flekken - van den Berg(Roerslev 88.), Collins, Pinnock, Ajer - Janelt(Yarmolyuk 75.), Norgaard - Mbeumo, Damsgaard, Lewis-Potter(Wissa 66.) - Schade(Carvalho 75.)
Nem használt cserék: Valdimarsson, Trevitt, Konak, Mee, Meghoma

 

Gólszerző: Garnacho 48',  Hojlund 62' illetve Pinncok 45+6'

 

Sárga lap: Evans, Dalot illetve Norgaard, Ajer

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!