Onana: Ez is a futball része

Andre Onana úgy véli, hogy a Manchester United többnyire dominált annak ellenére, hogy 2-1-re kikapott a Brighton & Hove Albiontól, és azt mondta, hogy az ilyen eredmények a játék részei.


Amad második félidei gólja egalizálta az eredményt Danny Welbeck első félidei nyitó találatát követően, és az látszott, hogy nüanszok dönthetnek egyik vagy másik csapat javára ezt követően.

 

Úgy tűnt, Alejandro Garnacho egy szép ellentámadás befejezésével nem sokkal Amad gólja után megfordítja az állást, de Joshua Zirkzee szerencsétlen érintése a gólvonalon azt jelentette, hogy a találatot les miatt érvénytelenítették.

 

A hosszabbítás utolsó pillanataiban pedig Joao Pedro fejjel a hazaiak javára döntötte el a mérkőzést, és ezzel vereségre ítélt minket.

 

"Azért jöttünk ide, hogy nyerjünk, sajnos nem nyertünk" - mondta Onana a klubsajtónak a lefújás után az Amex Stadionban. "Nagyszerű meccset játszottunk, szerintem jobbak voltunk náluk, több lehetőségünk volt, többet birtokoltuk a labdát, jobban irányítottuk a játékot."

 

"Sajnos nem adtak meg nekünk egy gólt, de ez is a futball része, ez az élet része, tovább kell lépnünk."

 

 

A United 24-es számú játékosa hozzátette, hogy most az a legfontosabb kérdés, hogyan reagálunk erre a szerencsétlen vereségre - Onana pedig hangsúlyozta, hogy erős mentalitás áll a csapat rendelkezésére.

 

"Természetesen beszélni fogunk egymással, leülünk és elemezzük a videókat, hogy mi ment rosszul, és továbblépünk" - tette hozzá a 28 éves játékos. "Nagy meccsek jönnek, nagy klubok ellen, szóval az elvárás nagyon magas lesz."

 

"Ez a mentalitás most a legfontosabb dolog, különösen, ha egy ilyen nagy klubnál játszol, és nem csak én, nagyon sok játékosunk rendelkezik ezzel a pozitív mentalitással, és ez nagyon hasznos a klub és a csapat számára."

 

"Továbblépünk, megszoktuk ezt, szóval semmi gond, újra fel kell készülnünk az elkövetkező meccsekre."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!