Játékosértékelés: Brentford 1-1 Manchester United
Lássuk a Brentford elleni idegenbeli mérkőzést a ManUtdFanatics.hu értékelésében...
Andre Onana: Rengeteg lövés száguldott a kapuja felé, de vagy ő állta nagyon jól a sarat, vagy a hazaiak tévesztettek végül célt. A bekapott gólnál tehetetlen volt. Egyre jobb önbizalomnak örvend, ez pedig mindenképpen hatalmas előrelépés. 8
Diogo Dalot: Nem kapott túlzottan sok segítséget az előtte játszóktól, de nagyon messze volt a mutatott játéka a korábbi hetekétől. A labda birtokában bizonytalannak tűnt, támadásban keveset tudott segíteni, mert a védekezés minden erejét lefoglalta. 5
Raphaël Varane: Rengeteg munkája volt és volt, amikor utolsó pillanatos mentéssel kellett csapatát kisegítenie. Egy ilyen nagy mentésbe bele is sérülhetett az első félidő végén, mert a szünetről már sajnos nem jöhetett vissza a pályára. 6
Victor Lindelöf: Nagyon kemény feladat elébe nézett Toney-val szemben, ez pedig abszolút be is igazolódott a meccsen. Időnként eléggé kényelmetlenül is érezte magát, de tőle is kellett utolsó pillanatos mentés, majd őt is le kellett cserélni sérülés miatt. 5
Aaron Wan-Bissaka: Folyamatosan rosszul helyezkedett, mögötte pedig hatalmas üres területek keletkeztek, amelyeket a Brentford valahogy mindig megtalált. Az, hogy egy ennyire idegen poszton kell játszania, már többször jelentett problémát és a menedzsere döntését kérdőjelezi meg, de az, hogy későn és rosszul reagált a Brentford egyenlítőgólja előtt, az már kevésbé. 3
Kobbie Mainoo: A meccs kezdetén rengeteget volt játékban, aztán viszont a Brentford fordulatszámváltását ő se tudta lekövetni. Mint kés a vajon, úgy mentek át a hazaiak a középpályán, ebben ő is benne volt. Valószínűleg az extra válogatott kötelezettségeket még szoknia kell. 5
Scott McTominay: Védekezésben még Mainoohoz képest is semmit se tett hozzá. Támadásban pedig nem volt lehetősége megérkezni a kapu elé, másban pedig nem igazán jó ezen a területen. A lelkesedését lehet és kell is értékelni, de amikor ennyire formán kívül van mindenki, akkor ez kevésnek bizonyul. 3
Bruno Fernandes: A meccs elején úgy tűnt, hogy irányításával a United szája íze szerint történhetnek a dolgok, majd alárendelt szerepbe és védekezésre kényszerült szinte végig a meccsen. 5
Alejandro Garnacho: Fejben és testben is fáradtnak tűnt, még ha biztató helyzetben is kapta meg a labdát, akkor se tudott belőle semmit se kihozni. Az ő területet igénylő játékának nem segített a Brentford visszahúzódó védekezése, de a pontatlansága se. 4
Marcus Rashford: Övé volt a meccs első kaput eltalált lövése és itt ki is fújtak a "pozitív" jelzők vele kapcsolatban. Teljesen kivülállóként játszott ezen a meccsen, se az akarást nem lehetett látni rajta, se azt, hogy különösebben veszélyt jelenthetne bármikor az ellenfélre. 3
Rasmus Hojlund: Az első játékrészben teljesen észrevehetetlen volt, a társak képtelenek voltak megtalálni labdákkal. A szünet után nagy esélye lett volna megszerezni a vezetést, de Flekken nagyot hárított vele szemben, a labdák viszont ezt követően se igazán keresték. 4
Cserék:
Harry Maguire: (46. percben Raphaël Varane helyett) Nehezen vette fel a hazaiak támadógépezetének hőfokát és gyakran ki is mozdították a pozíciójából. Az akarásával ezúttal se volt gond, de kissé darabosan mozgott. 5
Antony: (59. percben Alejandro Garnacho helyett) A Liverpool elleni hőstette után ismét súlytalan volt, labdához is alig jutott hozzá. Egy lövésen kívül sok mindent nem tett le az asztalra a hosszabbítással együtt 40 játékperc alatt. 5
Lisandro Martinez: (69. percben Victor Lindelöf helyett) Hosszú kihagyása után majdnem egy hajmeresztő hibával tért vissza váratlanul a csapatba. A kihagyott két hónap nem múlt el nyom nélkül, de elképzelhető, hogy a sérültek helyzetét látva a következő hetekben lesz lehetősége belerázódni a játékba. 5
Casemiro: (80. percben Kobbie Mainoo helyett) Rázós volt a becserélése utáni első pár perce, de után gólpasszt adott Mountnak. 6
Mason Mount: (80. percben Mason Mount helyett) Nem sokon múlt, hogy első manchesteri góljával rögtön hőssé váljon, de a védelem kihagyása elvette ezt tőle. 7
Menedzser:
Erik ten Hag: Az ellenfél menedzsere taktikai húzásaival teljesen fölé nőtt, emellett pedig a keződcsapat összeállításával is lehetett volna okosabb, akár a szélső védők, akár a középső középpályások kilétét illetően. A meccsbe csak az utolsó két cseréjével tudott belenyúlni, pedig már korábban is szükség lett volna rá. 5
A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Andre Onana
A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, akkor értékelj másként vagy azt kérjük, hogy kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!