Casemiro: Hojlund nagyszerű játékosa lehet a klubnak

Volt egy pillanat Rasmus Hojlund Manchester United-bemutatkozása során, az Arsenal elleni szeptemberi mérkőzésen, amely sok szurkolóban nyomot hagyott.


A fiatal dán felborzolta az Ágyúsok védőinek kedélyét, és kiérdemelte a tapasztalt csapattárs, Casemiro elismerő szavait.

 

A brazil játékos nemrég a klubsajtónak nyilatkozva beszélt erről, és elmondta gondolatait a csatárban rejlő lehetőségekről is, aki a legutóbbi fellépésén, az Aston Villa elleni győztes góllal - öt Bajnokok Ligája-találatot követően - megszerezte első Premier League-gólját.

 

"Végül is ő még csak egy gyerek, úgyhogy nem szabad nagy nyomást helyeznünk rá" - mondta Casemiro. "Sokan azt gondolják, hogy azonnal bele kellene jönnie és 30-nál is több gólt lőnie. Még fiatal, és ez az első szezonja a Premier League-ben."

 

 

"Ami az általad említett felvételeket illeti, nagyon elégedett voltam a hozzáállásával. Az a helyzet, hogy nagyon nehéz, amikor egy ilyen presztízs meccsen lépsz pályára, mint amilyenek az Arsenal elleni derbik."

 

"Amikor pályára lépett, sokat hozzátett, megváltoztatta a dinamikánkat, én pedig próbáltam kifejezni neki, hogy mit érzek" - tette hozzá a középpályás, aki keményen dolgozik azon, hogy sérülésese után újra bevethető legyen.

 

"Minden meccsen határozottan jobban játszik, és nagyon keményen dolgozik. Rasmus egy elkötelezett srác, és nagyon szeretne továbblépni."

 

"Nagyszerű játékosa lesz ennek a klubnak, és az ambícióival egy korszak meghatározó alakja lehet a Manchester Unitednél."

 

Hojlund reméli, hogy hétfőn debütálhat az FA-kupában, amikor a Wigan Athletic ellen lépünk pályára a DW Stadionban, miután betegség miatt kihagyta a Nottingham Forest elleni vereséget.

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!