Manchester United 3-1 RC Lens
A Manchester United hátrányból fordítva aratott meggyőző, 3-1-es győzelmet az RC Lens ellen, Erik ten Hag csapatának utolsó előtti felkészülési mérkőzésén.
Florian Sotoca az első félidőben a kezdőkörből lőtt góllal juttatta előnyhöz a vendégeket az Old Traffordon, majd a második játékrészben Marcus Rashford, Antony és Casemiro góljaival fordítottunk.
Az eredmény azt jelentette, hogy Andre Onana és Mason Mount győztes debütálásnak örülhetett az Old Traffordon, mivel a két játékos először lépett pályára hazai pályán, mióta csatlakozott a Vörös Ördögökhöz, és legújabb nyári szerzeményünk, Rasmus Højlund is hamarosan ugyanezt teheti, miután a kezdés előtt bemutatták a közönségnek.
SOTOCA GYOMROSA
A kezdettől fogva élénk tempójú mérkőzésen Onana már az első percekben védést mutatott be Florian Sotoca ellen - ez volt az első alkalom, hogy új kapusunk hárított az Álmok Színházában -, majd Alejandro Garnacho balról beívelt veszélyes labdáját a másik oldalon Jonathan Gradit, a Lens védője csak az utolsó pillanatban hatástalanította.
Garnacho intenzív futásai voltak jellemzők a félidőre, ami majdnem szenzációssá tette Mason Mount United-debütálását az Old Traffordon. Bruno Fernandes kiváló passza az oldalvonalnál megtalálta Garnachot, aki a labdát kissé Mount mögé tette be a büntetőterületen belülre, de a lehetőség kimaradt, mivel az angol a labda helyett saját lábát találta el.
A 23. percben, a játék képe ellenére a Lens meglepő módon megszerezte a vezetést. Diogo Dalot rosszul passzolt Raphael Varane-nak a felezővonal közelében, Sotoca pedig lecsapott rá, majd távolról, a magasan kint álló Onana feje fölött a hálóba emelt.
Garnacho gyorsan válaszolni akart, és egy lenyűgöző futással elszakadt a Lens védelmétől és a kapu felé indult, de sajnos a lövése éppen csak célt tévesztett.
LENS KIIKTATVA
Alig három perccel a folytatás után Rashford a Stretford End előtt betalált, és 1-1-re alakította az állást. Antony átadása Rashfordnak legalább olyan lenyűgöző volt, mint az angol befejezése.
21-es számú brazil játékosunk is feliratkozott az eredményjelzőre, hiszen az 52. percben 2-1-re alakította az állást. Garnacho zseniális keresztpasszt adott Antony-nak, aki bár kissé hosszan vette át, de végül magabiztosan fejezte be az akciót, előnybe juttatva ezzel a Vörös Ördögöket.
Nem sokkal később Luke Shaw ívelte a labdát a tizenhatoson belülre, amiből gól született, de nem volt egyértelmű, hogy Rashford vagy Casemiro nevéhez írják be. A visszajátszások azt mutatták, hogy Shaw Rashfordot találta meg, aki a bal alsó sarokba akart fejelni, de a labda a brazilról a háló jobb oldalába pattant, így végül Casemironak adták.
Rashford szerette volna megkoronázni a sikeres délutánt, amikor az utolsó tíz percben megszerezte a labdát a középpálya közepén, és elment Stijn Spierings mellett, bejutott a büntetőterületre, de a lövését egy védő blokkolta, így az állás 3-1 maradt a végéig.
MÉRKŐZÉS RÉSZLETEK
United: Onana; Dalot, Varane, Martinez, Shaw; Casemiro, Mount; Antony (Forson 81), Fernandes (c), Garnacho (Sancho 68); Rashford.
Nem használt cserejátékosok: Kovar, Lindelof, Maguire, Eriksen, Pellistri, Wan-Bissaka, Van de Beek, Hannibal.
Gólok: Rashford 49, Antony 53, Casemiro 59.
RC Lens: Samba; Gradit (Khusanov 86), Danso, Medina; Frankowski (Sishuba 89), Abdul Samed (Spierings 72), Diouf (El Aynaoui 85), Machado (Haidara 72); Thomasson (Costa 73), Sotoca (Cortes 88), Fulgini (Guilavogui 73).
Nem használt cserejátékosok: Leca, Pandor, Le Cardinal.
Gólok: Sotoca 23.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!