Evans visszatért a Unitedhez
A nagy tapasztalattal bíró Jonny Evans rövid távú szerződést írt alá a klubbal, így részt vehet a Manchester United soron következő felkészülési mérkőzésein Edinburgh-ben és San Diegoban.
A Vörös Ördögök akadémiájának neveltje azt követően, hogy szerződése lejártával elhagyta a Leicester City-t az előző szezon végén, az U21-es csapattal készült, amíg számba veszi rendelkezésére álló lehetőségeit.
Az akadémiai csapat edzésprogramjának tagjaként a felnőtt csapat számos edzésén is részt vehetett, ahol nagyon jó benyomást tett Erik ten Hagra és edzői stábjára.
A 102-szeres észak-ír válogatott játékos Evans így elutazhat Edinburgh-be, ahol szerdán a Olympique Lyon ellen játszanak a manchesteriek felkészülési mérkőzést.
Jonny ezt követően csatlakozik a San Diegoba utazó akadémiai csapathoz, amíg a felnőtt csapat tagjai New Yorkban tartózkodnak majd.
A középhátvéd 198 alkalommal léphetett pályára felnőtt csapatban, mielőtt 2015-ben távozott volna a klubtól, amely időszak alatt egy-egy alkalommal lehetett Bajnokok Ligája-győztes és klubvilágbajnok csapat tagja, háromszor elhódították a Premier League trófeáját, kétszer pedig a Ligakupáét is.
A védelemből nemrég Rhys Bennett és Tyrell Malacia is sérülést szedett össze, így ők kihagyni kényszerülnek a Lyon elleni összecsapást és az Egyesült Államokbeli felkészülési túrát is.
A többi játékos szerdán még Carringtonban edz, mielőtt elutaznának New Yorkba.
UTAZÓ KERET EDINBURGH-BE
Kapusok: Nathan Bishop, Elyh Harrison, Matej Kovar.
Védők: Jonny Evans, Alvaro Fernandez, Will Fish, Marc Jurado, Lisandro Martinez, Raphael Varane, Aaron Wan-Bissaka, Brandon Williams.
Középpályások: Fred, Dan Gore, Hannibal, Isak Hansen-Aaroen, Kobbie Mainoo, Mason Mount, Donny van de Beek.
Támadók: Amad, Antony, Noam Emeran, Omari Forson, Joe Hugill, Jadon Sancho.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Olympique Lyon
Európa-liga negyeddöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-04-17 21:00
Premier League 32. forduló
St. James' Park
2025-04-13 17:30
2025-04-10 21:00
2025-04-06 17:30
2025-04-01 21:00
2025-03-16 20:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 32 | 74 | 31 | +43 | 76 |
2 | Arsenal | 32 | 57 | 27 | +30 | 63 |
3 | Nottingham Forest | 32 | 51 | 38 | +13 | 57 |
4 | Newcastle | 31 | 56 | 40 | +16 | 56 |
5 | Manchester City | 32 | 62 | 42 | +20 | 55 |
6 | Chelsea | 32 | 56 | 39 | +17 | 54 |
7 | Aston Villa | 32 | 49 | 46 | +3 | 54 |
8 | Fulham | 31 | 47 | 42 | +5 | 48 |
9 | Brighton & Hove Albion | 32 | 51 | 49 | +2 | 48 |
10 | Bournemouth | 31 | 51 | 40 | +11 | 45 |
11 | Brentford | 32 | 52 | 48 | +4 | 43 |
12 | Crystal Palace | 31 | 41 | 40 | +1 | 43 |
13 | Everton | 32 | 34 | 38 | -4 | 38 |
14 | Manchester United | 32 | 38 | 45 | -7 | 38 |
15 | Tottenham | 32 | 60 | 49 | +11 | 37 |
16 | Wolves | 32 | 47 | 61 | -14 | 35 |
17 | West Ham | 32 | 36 | 54 | -18 | 35 |
18 | Ipswich Town | 32 | 33 | 67 | -34 | 21 |
19 | Leicester City | 32 | 27 | 72 | -45 | 18 |
20 | Southampton | 32 | 23 | 77 | -54 | 10 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Olympique Lyon
Európa-liga, negyeddöntő