Szavazz a Hónap Játékosára
Itt az ideje megkoronázni a Manchester United 2022/23-as szezonjának utolsó "Hónap Játékosát”.
Mivel a United június 3-án szenvedett 2-1-es vereséget a Manchester City elleni FA-kupa-döntőben, a díj a szezon utolsó két hónapját öleli fel.
A Wembleyben elszenvedett szívfájdító vereség ellenére a Vörös Ördögök Premier League-szezonja sikeresen zárult, amikor a Brighton és a West Ham elleni vereségek után egy négymeccses győzelmi szériával bebiztosítottuk a harmadik helyet és a következő szezonban a Bajnokok Ligájában való részvételt.
Ezeken a mérkőzéseken - a Wolves (2-0), a Bournemouth (1-0), a Chelsea (4-1) és a Fulham (2-1) ellen - több játékos is remek teljesítményt nyújtott, de Casemiro, Bruno Fernandes és Aaron Wan-Bissaka az a három játékos, akit ezúttal jelöltek a díjra.
Casemiro és Fernandes a kérdéses időszakban mind a hét mérkőzésen kezdett, Wan-Bissaka csak az utolsó bajnoki napon esett ki a csapatból, amikor Ten Hag úgy döntött, hogy rotálja a védelmet és Diogo Dalot kezd a jobbhátvéd posztján.
Fernandes volt a kreatív középpályás a Wolves és a Fulham elleni sikerekben, és mindkét meccs után elnyerte a „Mérkőzés Embere” díjat.
A portugál középpályás az előbbi mérkőzésen Alejandro Garnacho góljához asszisztált, a Falusiak ellen pedig a győztes gólt szerezte. A Chelsea és a City ellen további gólokat szerzett, mindkettőt büntetőből.
Casemiro májusban és júniusban kétszer is betalált, látványos, akrobatikus próbálkozása elég volt ahhoz, hogy Bournemouthban létfontosságú három pontot szerezzünk.
A brazil aztán öt nappal később a levegőben is megmutatta képességeit, amikor a Chelsea ellen bólintott, megszerezve ezzel a vezetést. 18-as számú játékosunkat méltán választották meg a meccs emberének mindkét találkozó után.
Wan-Bissaka teljesítménye inkább a radar alatt maradt, mivel 29-es számú játékosunk folytatja 2023-as reneszánszát, és 2019 augusztusa óta az első jelölését érdemelte ki erre a díjra.
A jobbhátvéd két „clean sheet”-hez segítette a Vörös Ördögöket és vitathatatlanul a legjobb teljesítményt nyújtotta a kupadöntőben, az ő fejese vezetett közvetlenül ahhoz, hogy Jack Grealish kezezését követően büntetőt kaptunk.
Szavazni az alábbi linken lehet:
https://www.manutd.com/en/news/detail/vote-for-man-utd-player-of-the-month-may-june-2023
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Olympique Lyon
Európa-liga negyeddöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-04-17 21:00
Premier League 32. forduló
St. James' Park
2025-04-13 17:30
2025-04-10 21:00
2025-04-06 17:30
2025-04-01 21:00
2025-03-16 20:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 32 | 74 | 31 | +43 | 76 |
2 | Arsenal | 32 | 57 | 27 | +30 | 63 |
3 | Nottingham Forest | 32 | 51 | 38 | +13 | 57 |
4 | Newcastle | 31 | 56 | 40 | +16 | 56 |
5 | Manchester City | 32 | 62 | 42 | +20 | 55 |
6 | Chelsea | 32 | 56 | 39 | +17 | 54 |
7 | Aston Villa | 32 | 49 | 46 | +3 | 54 |
8 | Fulham | 31 | 47 | 42 | +5 | 48 |
9 | Brighton & Hove Albion | 32 | 51 | 49 | +2 | 48 |
10 | Bournemouth | 31 | 51 | 40 | +11 | 45 |
11 | Brentford | 32 | 52 | 48 | +4 | 43 |
12 | Crystal Palace | 31 | 41 | 40 | +1 | 43 |
13 | Everton | 32 | 34 | 38 | -4 | 38 |
14 | Manchester United | 32 | 38 | 45 | -7 | 38 |
15 | Tottenham | 32 | 60 | 49 | +11 | 37 |
16 | Wolves | 32 | 47 | 61 | -14 | 35 |
17 | West Ham | 32 | 36 | 54 | -18 | 35 |
18 | Ipswich Town | 32 | 33 | 67 | -34 | 21 |
19 | Leicester City | 32 | 27 | 72 | -45 | 18 |
20 | Southampton | 32 | 23 | 77 | -54 | 10 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Olympique Lyon
Európa-liga, negyeddöntő