Ten Hag elárulta tervét Amad jövőjére vonatkozóan

Erik ten Hagot pénteken a kölcsönjátéka során tündöklő Amad jövőjéről kérdezték a Wolverhampton Wanderers elleni bajnokit megelőzően.


Az elefántcsonparti szélső a szezont észak-keleten, a Championshipben szereplő Sunderlandnél töltötte és kulcsszerepet vállalt a Fekete Macskák drámai és egyben kései hajrájában a play-off helyek elérése érdekében.

 

A másodosztály alapszakaszának zárófordulójában Amad bombagóljával szerzett vezetést Tony Mowbray együttese a Preston ellen, a találatról pedig futótűzszerűen terjedtek el videók a közösségi médiában, amely óta a United szurkolók folyamatosan a 20 éves játékos esetleges manchesteri jövőjét taglalják.

 

Természetesen az újságírókat is élénken érdekli a kérdés, így nem is voltak restek erről érdeklődni Erik ten Hagnál pénteki, hivatalos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján.

 

Az egyik kérdező előbb megjegyezte, hogy Amadot megválaszották az év fiatal játékosának a Sunderlandnél, majd pedig rákérdezett arra, hogy a holland lát-e jövőt Amad számára az Old Traffordon.

 

"Igen, természetesen" - válaszolta.

 

"Az ilyen játékosokat azért adjuk kölcsön, hogy fejlődhessenek és előrébb léphessenek. Aztán pedig visszahozzuk őket hozzánk ... ez a célja egy kölcsönadásnak."

 

"Nagyon nagy energiát fektetünk abba, hogy mentoráljuk őket, így alaposan nyomon követjük a tevékenységüket, az egész szezon során folyamatosan kommunikálunk velük, különösen Darren Fletcher."

 

"Ő rengeteget foglalkozik ezekkel a folyamatokkal, amelyek célja nem más, mint hogy jobb játékosok, sok tapasztalattal felvértezve térjenek vissza."

 

 

A szezon korábbi szakaszában Amad arról beszélt az Inside United klub magazinnak, hogy nem csak Darren Fletcher technikai igazgatóval, de a felnőtt csapat három játékosával is állandó kapcsolatban áll. Emellett a válogatott játékos arról is beszámolt, hogy folyamatosan nyomon követi csapattársai teljesítményét.

 

"Szoktam beszélni Darren Fletcherrel, ő pedig néha üzenetet küld nekem, amikor jól játszom és gólt szerzek. Szeret gratulálni nekem" - mondta akkor.

 

"A játékosok tekintetében gyakran beszélek Anthony Elangaval, Bruno Fernandessel és néha még Alejandro Garnachoval is. Minden United meccset megnézek - kivéve, ha a Sunderlanddel egy időben játszanak."

 

"Nagyon tetszett a Barcelona elleni meccs. Hatalmas összecsapás volt és én végig szurkoltam a Unitednek. Szép sikere volt a csapatnak."

 

Mióta Amad 2021 februárjában egy Real Sociedad elleni Európa-liga mérkőzésen debütálhatott, összesen kilenc tétmérkőzésen jutott szóhoz a manchesteriek felnőtt csapatában. 

 

Első és eddigi egyetlen találatát ugyanebben a sorozatban, egy körrel később, az AC Milan ellen jegyezte egy emlékezetes fejesgóllal. 

 

Azonban mielőtt visszatérne Manchesterbe, még a Sunderland feljutási álmaiért kell dolgoznia. A Fekete Macskák holnap a Luton Townnal mérik össze erejüket a play-off elődöntő első mérkőzésén.


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!