Casemiro, Eriksen, Fernandes: Verhetetlen trió
A Manchester United vasárnapi, Nottingham Forest elleni 2-0-s győzelme a rugalmas védekezés és az erős támadójáték tökéletes keveréke volt.
A középpályás hármasunk mindkettőből bőven kivette a részét, Bruno Fernandes, Christian Eriksen és Casemiro mind olyan teljesítményt nyújtottak, mellyel biztosították, hogy a Forestnek kevés gólhelyzete legyen.
A trió hatása olyan nagy, hogy a Vörös Ördögök még nem szenvedtek vereséget olyan mérkőzésen, amelyen mindhárman a kezdőben voltak.
A City Groundon aratott győzelem után ez a szám már 17-re nőtt, ami lenyűgöző, 15 győzelmet és két döntetlent jelent.
Sérülések és eltiltások miatt a vasárnapi mérkőzés volt az első alkalom január óta, hogy Erik ten Hag csapata úgy kezdett, hogy Bruno, Christian és Casemiro is a csatasorban volt, és a statisztikák magukért beszélnek.
Mindegyik játékos mást ad a közösbe, Fernandes befolyása a támadásban és a középpálya mélyén is megmarad.
Ebben a szezonban Bruno 49 alkalommal lépett pályára a Vörös Ördögöknél, ezeken tíz gólt és 13 asszisztot jegyzett, márciusban pedig a hónap játékosának is megválasztották.
Bár a nyolcas számú játékosunk nem minden meccsen vállal gólban szerepet, ahogyan az látszólag a 2020-as érkezésekor történt, mégis kiválóan irányítja a játékot - különösen akkor, amikor Eriksennel párban szerepel Casemiro előtt.
Egy januári sérülés némileg megzavarta Christian szezonját, de a dán válogatott játékos így is 34 alkalommal lépett pályára Ten Hag csapatában ebben a szezonban.
Ez idő alatt két góllal és kilenc assziszttal járult hozzá a csapat sikeréhez, Eriksen pedig egy olyan játékos, aki a támadóterületeken osztogat, emellett szívesen húzódik mélyebbre és szervezi ott a játékot.
Casemiro remekül töri meg az ellenfél játékát, segíti a védelmet, valamint teret biztosít Eriksen és Fernandes számára a kreatív alkotáshoz.
Az ötszörös Bajnokok Ligája-győztes kiválóan bánik a labdával, passzolási képességei felülmúlhatatlanok, és már néhány fontos gólt is szerzett ebben a szezonban.
A 18-as számú játékosunk 42 mérkőzés után öt gólt és hét asszisztot jegyez, ami azt mutatja, hogy támadásban éppolyan meghatározó tud lenni, mint a négyes hátsó alakzat védekezésében.
A trió eddigi sikerének kulcsa az, hogy játékuk hogyan egészíti ki egymást.
Egyikük sem csak egy védekező-, vagy támadó középpályás, hanem olyan elemek vannak a játékukban, amelyek kulcsfontosságú fogaskerekekké teszik őket Ten Hag gépezetében.
Ahogy közeledik a szezon hajrá, a szurkolók remélik, hogy Casemiro, Eriksen és Fernandes 20 meccsre, és még tovább tudja nyújtani ezt a hihetetlen veretlenségi sorozatot.
Amikor a trió együtt kezdett:
Ellenfél O/I Végeredmény
Nicosia O 3-2
Everton I 2-1
Chelsea I 1-1
Sheriff O 3-0
West Ham O 1-0
Sociedad I 1-0
Fulham O 2-1
Burnley I 2-0
Forest O 3-0
Wolves I 1-0
Bournemouth O 3-0
Everton O 3-1
Man City O 2-1
Palace I 1-1
Forest I 3-0
Reading O 3 -1
Forest I 2-0
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!