Eriksen megosztotta rehabilitációs gondolkodásmódját

Christian Eriksen a UTD Podcast sorozat új epizódjában arról számolt be, hogy jól halad a sérülés utáni rehabilitációja.


Helen Evans, Sam Homewood és David May házigazdákkal beszélgetett a folyamatban lévő felépüléséről az áprilisban megjelenő podcastban.

 

A felvételre a héten került sor Carringtonban, miután Christian egy sor fotót posztolt az Instagramon, amelyek a közelmúltbeli fejlődését mutatják. A dán a védőcipőt edzőcipőre, most pedig futballcipőre váltotta. 

 

Eriksen azóta nem lépett pályára, hogy januárban az FA-kupa-győzelem során sérülést szenvedett az Old Traffordon a Reading ellen.

 

Bár a rehabilitációja egy fokozatos folyamat, amely időt és türelmet igényel, ő optimista, hogy még szerepet kaphat a szezon végén.

 

A nemzetközi szünet miatt a szokásosnál csendesebb Carringtonban beszélgetve Christian a podcast felvételét azzal kezdte, hogy beszámolt a fejlődéséről. "Nagyon jól vagyok, köszönöm, nagyon jól."

 

"Nagyon csendes Carrington, azt mondanám, nem voltam még itt, amikor ilyen csendes volt. Talán egy kicsit hasonló, mint amikor aláírtam és az egész csapat Ausztráliában volt. Az is nagyon csendes volt. Szó szerint senki sincs itt [nevet]. Nem, még mindig van néhány ember, de a normálishoz képest nincs itt senki."

 

"Furcsa, hogy nem nemzetközi kötelességed van, általában távol vagy, de most az a helyzet, hogy követed a válogatottadat és itt vagy ahelyett, hogy velük lennél. Ez furcsa, de történt már ilyen korábban is, szóval hozzászoksz. Ettől még nem annyira élvezem."

 

 

Az Instagram-posztjáról - és ami a legfontosabb - a folyamatban lévő rehabilitációjáról kérdezték, Eriksen pedig folytatta: "Igen, jól halad. Most kezdtem el kint edzeni, ahogy [az Instagramon] láttátok, már futballcipőben."

 

"És aztán onnan folytatjuk, ez a következő lépés. Néhány hete már az edzőteremben vagyok és most itt az ideje, hogy a következő rehab-fázist kint végezzem."

 

Eriksen elismerte, hogy sosem könnyű sérültnek lenni, de a tapasztalata lehetővé teszi számára, hogy jobban kezelje ezt, mint korábban.  "Azt hiszem, a pályafutásom korábbi szakaszában sokkal nehezebben viseltem volna, mint most" - mondta.

 

"Később megtanulod, hogy ez is csak a karriered része. Néha szerencsés vagy, néha nem. Különösen ilyen estben, amikor teljesen vétlen vagyok, amikor valaki eltalál. Az a gondolkodásmódom, hogy minél hamarabb, de egészségesen és erősen térjek vissza,  hogy ne érjen semmilyen visszaesés."

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!