Mainoo: Otthon éreztem magam a debütálásomkor

A Manchester United középpályása, Kobbie Mainoo úgy gondolja, hogy a klubon belül lévő környezet segített neki felkészülni a Charlton Athletic elleni sikeres bemutatkozásban a Ligakupa negyeddöntőjében.


A 17 éves játékos először volt kezdő a Vörös Ördögök felnőtt csapatában és 59 percet játszott, mielőtt Casemiro váltotta volna. A különleges alkalom azután következett, hogy a Newcastle és a Wolves ellen már ott volt a keretben és a spanyolországi edzőtáborba is elutazhatott a világbajnokság ideje alatt.

 

"Edzettem már néhány alkalommal a srácokkal" - mondta Mainoo az MUTV-nek. "Mindannyian örömmel láttak maguk között és elláttak tanácsokkal, bátorítottak engem. Szóval otthon éreztem magam."

 

A stockporti születésű középpályás csak aznap tudta meg, hogy a kezdőbe nevezte Erik ten Hag.

 

"Nagyjából ma..." - árulta el, amikor a nagy hír időpontjáról kérdezték. "Megnéztem a csapatlapot és láttam, hogy kezdek. Kicsit megdöbbentem, de végeznem kellett a munkámat. Igen, voltak pillangók a gyomromban, nagyon izgalmas volt."

 

"Játszottam már az Old Traffordon az Ifjúsági-kupában és az is csodálatos érzés volt. Újra érezni pedig zseniális."

 

 

A fiatal játékos izgatott volt, mert az estét megoszthatta családjával is, akik ott voltak és szurkoltak neki az Álmok Színházában."

 

"Hihetetlen érzés" - tette hozzá. "Egész életemben ennél a klubnál voltam és ez az időszak ide vezetett. Az pedig, hogy a családom itt volt és néztek engem egyszerűen csodálatos."

 

"Itt  volt az egész családom. Ha másokat is hoztam volna az már túl sok lett volna, de mindannyian szurkoltak nekem, integethettem nekik a meccs után. Zseniális volt."

 

Mainoo aktív részese volt a fiatalok Ifjúsági-kupa elsőségének.

 

"Az Ifjúsági-kupa fontos része volt az előző szezonomnak" - mondta Kobbie. "Nagyon sokat segített nekem."

 

Ami a saját fejlődését illeti, a középpályás elismerte, hogy most az az ambíciója, hogy minél több alkalommal tudjon szerephez jutni az első csapatban.

 

"A végső cél az, hogy sikerüljön az első csapatban megmaradni és minél több meccset játszani. Ennél a klubnál akarok maradni, hiszen eddigi életem során is csak itt voltam."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!