Taktikai Másnestábla: világbajnokság 2022 scout kalauz bevezető 1. rész
Véget értek a nemzeti bajnokságok, a helyüket átveszi a labdarúgás legnagyobb eseménye. Nézzük meg közösen, kire lesz érdemes odafigyelni Manchester United szempontból. Ezért egy három részes scout kalauz cikk sorozattal készültem nektek.
Elkezdődik a 2022-es világbajnokság Katarban. A bajnokságok félbeszakadtak, ezúttal szerencsére nem a COVID-járvány miatt. A futball szurkolók ugyanis el lesznek halmozva mérkőzésekkel a következő napokban. Saját tapasztalatom az, hogy körülbelül az 5. és 6. napig tudok megnézni szinte minden mérkőzést a tévében, utána a telítettségi görbém nagyon magas lesz és akarva akaratlanul elkezdek válogatni a mérkőzések között. Természetesen ez a nyári holt szezonra volt eddig igaz, mert most a munka világa amúgy is kissé szelektálni fogja a megnézhető mérkőzések számát.
A 2. Podcast adásunkban is feszegettük a témát, hogy a mai világban is tud-e még bárki berobbanni a világbajnokságon az ismeretlenből? Véleményem szerint nem. Ugyanis az utóbbi 10-15 évben olyan adatelemzési technológiai robbanás történt a futball világában, ami nagyon kevés esélyt ad annak, hogy valaki az ismeretlenből a semmiből megérkezzen. Nekem is volt hozzáférésem 2 évig egy ilyen nagy oldal szolgáltatásaihoz, amiben én is megtapasztaltam, hogy a világon nagyon kevés olyan ország van, aminek a mérkőzéseit nem dokumentálják és elemzik. Akik pedig az utánpótlás tornákon is részt vesznek a nemzeti csapataikban, őket különös figyelemmel követik a nagy klubok. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben egyre több nagyon fiatal játékos debütál szerte Európában. A felfedezés korábban elérkezik egy játékosnál (jellemzően 14-18 éves kor között, azonban nem ritkán 14-16 éves kornál már). A játékosokat általában két szegmens szerint vizsgálják. Az egyik a teljesítmény, ami mindig a jelent mutatja meg, abban az adott pillanatban mekkora és milyen szintű teljesítmény leadására képes egy játékos. A másik paraméter pedig a potenciál. A potenciálról annyit érdemes tudni, hogy az mindig a jövőbe mutató mérőszám. A potenciál mindig azt mutatja meg, hogy a jövőben a megfigyelt játékos mire lehet képes. Éppen ezért nem törvényszerű, hogy ez a szám csak pozitív lehet. Hiszen egy kiöregedő játékos esetén ez már bizony negatív irányban is elmozdulhat. Természetesen a legtöbbször a játékosoknál a potenciál szót a pozitív értelemben való elmozdulásnál keresik. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a teljesítmény sokkal inkább mérhető, mint a potenciál. Utóbbi ugyanis inkább egy fajta jóslás a jövőt illetően. Természetesen az üzleti alapon működő top klubok, mindent megtesznek annak érdekében, hogy ez egy nagyon is kiszámítható jóslás legyen, ne pedig egy szerencsejáték.
A scoutolás első szabálya, hogy tisztában kell lenni azzal, mit játszik a saját csapatom. Én pedig most a fotel scout szerepét kívánom felvenni a világbajnokság ideje alatt. A Manchester United Erik Ten Hag alatt a 4-2-3-1-s formációból indul ki, azonban ez többnyire egy hibrid 4-3-3 formációvá alakul. A hátsó négyest legtöbbször a Shaw - Martinez - Varane - Dalot játékosok alkották az ősszel. Shaw mögött Malacia bevethető, igaz a formája ingadozó, de a nyáron igazolták, elküldeni nem fogják. Nem úgy a másik oldalon Wan-Bissakat, aki szinte semmit nem játszott az ősszel, így az ő távozása borítékolható. Mint, ahogy az is, hogy csak Dalot nem fog tudni lejátszani egy egész szezont, ezért jobbhátvéd mindenképp kelleni fog a télen. A védelem szélén az ősszel megfigyelhető volt, hogy a bal oldal inkább támadó, míg Dalot az inverted full back kategóriát képviseli. Azaz a pálya közepe felé lép be, és Casemiro mellett egy második hatos játékost játszik. De Dalot sokszor egészíti ki a védelmet is, így gyakorlatlatilag három középhátvéd poszt van jelen a Unitedben. A védelem közepén a Martinez - Varane párost a Maguire - Lindelöf duó rotálta. Itt akkor lehet érkező, ha Maguiret sikerül a télen eladni. Különben fel van töltve darabra a poszt.
A középpályára érve láthattuk, hogy kezdetben McTominay még ki tudta szorítani Casemirot a csapatból, azonban utána átvette a brazil a helyét. Így jellemzően a Casemiro - Eriksen - Fernandes hármas játszott. Casemiro pótlása egyértelműen McTominay, Eriksen mögött Fred vár a rotálás adta lehetőségekre, míg Fernandes posztján Van de Beek kapott lehetőséget. A holland középpályás azonban koránt sem tudta azt hozni, amit az Ajaxnál megszokott tőle régi új edzője, így télen a Newcastle lehet neki a célállomás. Ebből kifolyólag, ha McTominay és Fred közül is távozik valaki, akkor középpályást mindenképp igazolni kell már a télen. Egyéb esetben akár még ez az öt játékos tudja is egymást rotálni, bár a tavasz nagyon brutális és hosszú lesz. Így egy CM vagy CAM típusú játékos érkezése sem lenne rossz januárban.
Végül, de nem utolsó sorban, nézzük meg a támadó hármast elöl, ott mi a helyzet. A nyáron érkezett erősítésnek Antony a maga 100 milliós árcédulájával, ő a pálya jobb oldalán tűnt fel többnyire. Mögötte Elanga várja bevetésre készen a lehetőségeket, azonban már Rashford is játszott a pálya jobb oldalán, így a holland menedzser is első sorból figyelhette meg, mennyire nem érzi ott jól magát az angol támadó. A jobb oldal még Sancho számára sem ismeretlen, hiszen ő a Dortmundban játszott jobb oldalon, illetve pár alkalommal CAM poszton is. Alternatívája lehet Fernandesnek?
Átfordulva a bal oldalra láthatjuk, hogy Rashford - Garnacho - Martial - Sancho is képes a szélen játszani. Itt azt gondolom, hogy elég mély a merítési lehetőség, más kérdés, hogy minőségben elég lesz-e a holland mester focijához. A csatár poszt viszont nagyon lyukasnak tűnik. Főleg a Cristiano Ronaldo-interjú után. A portugál véleményem szerint a télen távozik ha lesz hova mennie, éppen ezért csatár posztra marad egy már eddig is sérülékeny Martial, plusz Rashford játszott még ott talán a legtöbbet az elmúlt időszakban. Itt vékonynak érzem a keretet, így az az érzésem, hogy a télen csatár mindenképp érkezni fog a csapathoz.
Összefoglalva: Csatárposzton várható változás, szerintem Ronaldo távozik, így mindenképp meg kell találni a pótlását. Középpályán Van de Beek szerintem eligazol, így a klubon múlik, hogy akar-e oda igazolni játékost. Valószínűleg akkor fognak, ha minőségben megfelelő játékost találnak és nem horror áron. Ha Fred és McTominay közül még valaki távozik, akkor viszont sürgető lesz az űrt betölteni, így nem árt a középpályásokon is nyitva tartani a szemünk a világbajnokság alatt. A védelemben jobbhátvéd érkezése valószínű, míg középhátvéd akkor érkezhet, ha Maguire vagy Lindelöf távozik.
Ez volt a felvezető írása a vb scoutolásnak. A következő részben megmutatom a konkrét példáimat a fent említett posztok pótlására. Ismétlem önmagam, igyekszem olyan játékosokról írni, akiknek a téli átigazolásának a létrejöttére reális esélyt érzek. Addig is írjátok meg, ti kinek az érkezésében bíztok, vagy ki lehet megoldás a United problémáira?
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!