Eriksen a szezon eddigi részéről
Christian Eriksen múlt vasárnap megszerezte első gólját a Manchester Unitedben a Fulham elleni győztes bajnokin és összeségében elégedett lehet a szezon kezdete óta mutatott teljesítményével.
A kiváló középpályás szerződtetése óta remekül teljesít és összességében is elmondható, hogy az új érkezők mindegyike jól muzsikált a világbajnoki szünetig.
Lisandro Martinez, Tyrell Malacia, Casemiro és Antony is hozta az elvártakat, a kölcsönbe érkező kapus, Martin Dubravka pedig az Aston Villa elleni Ligakupa mérkőzésen mutatkozhatott be végre.
Eriksen visszatekintett az elmúlt hónapokra és úgy gondolja, hogy nem véletlen, hogy az új érkezők lenyűgözték a szurkolókat. Arra a kérdésre, hogy a klub életéhez való pozitív alkalmazkodásban segített-e a United személyzetének támogatása azt felelte: "Száz százalékig. Úgy gondolom, hogy a klub teljes személyzete, valamint a játékosok és az edzői stáb is nagyon odafigyelnek ránk, újakra."
"Sokan érkeztünk, más-más időpontban és volt időnk arra, hogy remek kapcsolatot alakítsunk ki, majd érkezett a következő játékos, aki szintén megtette ugyan ezt. Jó volt és érezhető volt, hogy jó a hangulat. A játékosok ismerkedhettek a pályán és azon kívül is."
"Én úgy érzem, hogy nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Ez így van a kezdetek óta és most is és örülök, hogy futballozhatok. Több ilyen alkalom is volt már számomra és ez most itt nagyon tetszik."
A dán válogatott játékos, aki most arra készül, hogy hazáját képviselje a katari világbajnokságon úgy gondolja, hogy tudta, mire számíthat a Unitednél, még akkor is, amikor csak kívülről nézte a klubot. Azt is elárulta, hogy mi nyűgözte le a legjobban a menedzserben, Erik ten Hagban, amely miatt a Vörös Ördögök most az 5. helyen állnak a bajnoki tabellán.
"Sok éven át követtem a Manchester Unitedet" - mondta. "Szerintem mindenki tudja, még a kívülállók is, hogy milyen ez a klub. Egyáltalán nem volt számomra meglepetés, amikor belülről is megtapasztaltam azt, ami itt van."
"Hogy mi nyűgözött le legjobban a menedzserben és az edzői stábban? Azt hiszem az a gondolkodás volt, hogy mindig stabilan, előre tekintve két lábbal a talajon állnak, mindig támadni akarnak, soha nem akarnak meghátrálni, csak támadni, ahogy én is."
A szezon eddigi részének kiemelkedő részeit illetően Eriksen két győzelmet hozott fel, melyek az Old Traffordon történtek, azonban a dán kifejezetten szerény volt és nem sokat nyilatkozott a saját legjobb teljesítményét illetően.
"Hú, szerencsére volt néhány ilyen pillanat. Azt gondolom, hogy a Liverpool, vagy az Arsenal elleni hazai meccsek kifejezetten nagyszerűek voltak, még akkor is, ha nem sikerült minden kiválóan. Szerintem ezek voltak a legjobb meccsek eddig a szezon során."
"Amikor nagy ellenfelek ellen játszol a stadion is kicsit hangosabb lesz minden egyes gól után. Éreztük, hogy a szurkolók mögöttünk állnak és szükségünk is volt erre a löketre. Ezt a kettőt emelném ki, de igazából az összes jó volt a szurkolóinknak köszönhetően."
Eriksen nem volt hajlandó saját magával kapcsolatban a legjobb teljesítményről beszélni, de tudjuk, hogy a Sheriff Tiraspol elleni találkozón őt választották a mérkőzés legjobbjának. Szeptemberben is nem érdemtelenül lett a hónap legjobbja, megelőzve Jadon Sanchot és Raphael Varane-t.
"Azt hiszem ezeket kellene mondanom, válasszatok közülük. Én igyekszem a legjobbat kihozni magamból és megpróbálok a társakkal meccseket nyerni, meglátjuk a végén, hogy ez hova vezet minket."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!