De Gea: A legjobb legyőzésével lehetsz a legjobb
David de Gea szerint a Manchester Unitednek a legjobb csapatokat kell legyőznie a kontinensen ahhoz, hogy trófeát nyerhessenek egy európai kupasorozatban, a Barcelonat pedig a jelenlegi top csapatok közé sorolja.
A 32. születésnapját hétfőn ünneplő portás februárban ismét hazájában léphet majd pályára klubszinten tétmérkőzésen, amikor a Uniteddel a Nou Campba látogatnak.
Február 16-án 18:45-től a katalánok elleni párharcuk első felvonását tartják majd, míg Xavi együttese egy héttel később érkezik az Old Traffordra a visszavágóra.
A Barca jelenleg listavezető a spanyol bajnokságban, miután a szezonban 13 mérkőzésükből 11 alkalommal nyerni tudtak és bár nem éppen könnyű ellenfelek, David szerint a két csapat összecsapása egyértelműen olyan ünnep lesz a szurkolóknak, amelyet már az új év kezdetén nagyon várhatnak majd.
"Tudjuk, hogy a Barca egy nagyszerű csapat és szerintem nagyon jól is játszanak" - kezdte De Gea.
"Természetesen ők voltak az egyik olyan csapat, akiket szerettünk volna elkerülni, de ha meg akarjuk nyerni az Európa-ligát, akkor a legjobb csapatokkal kell megmérkőznünk, a Barcelona pedig azok közé tartozik."
"Ez egy remek párosítás szurkolói szempontból, mi pedig minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni azért, hogy mindkét mérkőzést megnyerjük ellenük."
A Barcelona egyike volt azon nyolc együttesnek, amely a tavaszt már az Európa-ligában folytathatja csak, miután egy Internazionale ellen idegenben elszenvedett vereség döntőnek bizonyult számukra a Bajnokok Ligája C-csoportjából való továbbjutás kapcsán.
Annak ellenére, hogy a legrangosabb európai kupasorozatból nyilván minőségi csapatok kapcsolódnak be ilyenkor, a legutóbbi négy kiírást minden alkalommal olyan csapat nyerte, amely az Európa-ligában kezdte meg szereplését, David pedig abban reménykedik, ez a sorozat folytatódik.
"Szerintem igen [ez egy jó erőpróba lesz]" - tette hozzá.
"Még rengeteg idő van hátra addig, míg újra Európa-liga mérkőzéseket fogunk játszani, szóval most a többi mérkőzésre kell koncentrálnunk."
"Természetesen mindig nagy kihívást jelent a legjobb csapatokkal játszani, szóval készen kell majd állnunk a Barcelonara, de igaz ez minden ellenfelünkre."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Bournemouth
Premier League 17. fordulóOld Trafford
2024-12-22 15:00
Ligakupa negyeddöntő
Tottenham Hotspur Stadium
2024-12-19 21:00
2024-12-15 17:30
2024-12-12 18:45
2024-12-07 18:30
2024-12-04 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 15 | 31 | 13 | +18 | 36 |
2 | Chelsea | 16 | 37 | 19 | +18 | 34 |
3 | Arsenal | 17 | 34 | 16 | +18 | 33 |
4 | Nottingham Forest | 17 | 23 | 19 | +4 | 31 |
5 | Aston Villa | 17 | 26 | 26 | 0 | 28 |
6 | Manchester City | 17 | 29 | 25 | +4 | 27 |
7 | Newcastle | 17 | 27 | 21 | +6 | 26 |
8 | Bournemouth | 16 | 24 | 21 | +3 | 25 |
9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 27 | 26 | +1 | 25 |
10 | Fulham | 16 | 24 | 22 | +2 | 24 |
11 | Tottenham | 16 | 36 | 19 | +17 | 23 |
12 | Brentford | 17 | 32 | 32 | 0 | 23 |
13 | Manchester United | 16 | 21 | 19 | +2 | 22 |
14 | West Ham | 17 | 22 | 30 | -8 | 20 |
15 | Crystal Palace | 17 | 18 | 26 | -8 | 16 |
16 | Everton | 15 | 14 | 21 | -7 | 15 |
17 | Leicester City | 16 | 21 | 34 | -13 | 14 |
18 | Ipswich Town | 17 | 16 | 32 | -16 | 12 |
19 | Wolves | 16 | 24 | 40 | -16 | 9 |
20 | Southampton | 16 | 11 | 36 | -25 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Bournemouth
Premier League, 17. forduló