Erik: Hogyan tudjuk pótolni Brunot

Erik ten Hag elárulta, hogy folyamatosan azon gondolkozik, hogy miként tudja a legjobban helyettesíteni Bruno Fernandest az Aston Villa elleni bajnokin, mivel a portugál középpályás eltiltás miatt kénytelen kihagyni a mérkőzést.


Fernandes a West Ham ellen megszerezte idénybeli 5. sárga lapját a United 1-0-s sikere során, ami 1 meccses eltiltást jelent számára, amit a soron következő bajnokin le is kell töltenie.

 

A Real Sociedad elleni találkozót követően a holland menedzsert megkérdezték, miként fog boldogulni csapata a 8-as számú játékos nélkül.

 

"Tudjuk, hogy helyettesítenünk kell Brunot, ez teljesen egyértelmű" - mondta Ten Hag a vasárnapi találkozót megelőző sajtótájékoztatón.

 

"Meg kell találnunk az ideális megoldást a pótlására, ezen pedig már gondolkodunk, a rendelkezésre álló idő pedig rövid. Van nagyjából egy éjszakám, hogy átgondoljam."

 

 

Bruno teljesítménye is feljavult, mióta Ten Hag a csapat menedzsere, így a távolléte kétségtelenül csapást jelent az edző számára. Donny van de Beek visszatérése mindazon által kedvez a kényszerhelyzetnek, a holland középpályás ráadásul a csütörtöki Európa-liga mérkőzésen kezdett is és alkalmas lehet a portugál maoestro által hagyott űr betöltésére.

 

Van de Beek mellett akár Christian Eriksen is bevethető Fernandes posztján, de akár Marcus Rashforddal is számolhat ott a menedzser. A birminghami találkozó érdekessége pedig azzal is fokozódik, hogy ez lesz a Villa új menedzserének, Unai Emery-nek az első bajnokija az oroszlánokkal, a Villarreal mestereként pedig tört már borsot a Vörös Ördögök orra alá Emery.


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Aston Villa - Manchester United

Premier League, 15. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!