Vajon Ten Hag meglepődött Eriksen hatásán?

A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag állítása szerint nem lepődött meg azon, hogy Christian Eriksen milyen hatást gyakorolt a csapatra, mióta nyáron a klubhoz igazolt.


A dán válogatott játékos július végén, ingyen igazolt az Old Traffordra, technikai képességeit pedig már számos pozícióban tudta kamatoztatni. A legutóbbi időszakban mélységi irányítóként kapott szerepet, látnoki passzaival pedig egészen új dimenziót kölcsönzött a csapat játékának.

 

Eriksen minden sorozatot figyelembe véve a United első 13 tétmérkőzéséből 12 alkalommal a pályán lehetett, ám sajnos egy betegség miatt a legutolsó, Newcastle elleni bajnokit kihagyni kényszerült, amely hiány érezhető is volt, ugyanis a Vörös Ördögöknek szükségük lett volna egy, a felállt védőfalat feltörni képes irányítóra a Szarkák ellen.

 

Egyelőre még nem eldöntött tény, hogy Eriksen szerdán este csapata rendelkezésére állhat-e egykori együttese, a Tottenham Hotspur ellen az Álmok Színházában, de menedzsere abban reménykedik, hogy igen.

 

Hivatalos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján a holland szakember egy újságíró arról kérdezte, meglepődött-e azon, hogy Eriksen ennyire nagy hatást gyakorolt eddig a Unitedre.

 

"Nem" - válaszolta Erik.

 

"Már régóta ismerem, hiszen mindenki tudja, hogy az Ajaxban nevelkedett, szóval Hollandiából már tisztában voltam a képességeivel és ellenfélként is találkoztunk már egymással. Menedzserként az ellenfelünk csapatát erősítette, szóval tudtam, hogy milyen tudással rendelkezik és nagyon boldog voltam, hogy le tudtuk őt igazolni. Szerintem az első naptól kezdve bizonyította, hogy milyen fontos eleme is ő a játékunknak."

 

 

Számos külső szemlélő szerint Eriksen kreativitására nagy szüksége lett volna a Unitednek a hétvégi, frusztráló gólnélküli Newcastle elleni döntetlen alkalmával, hiánya pedig rámutatott, hogy mennyire fontos tagjává vált csapatának.

 

Az MUTV stúdiójában nyilatkozva a United egykori hőse, Lee Martin is azt kihangsúlyozva beszélt, hogy Christianra mennyire fontos szerep hárul.

 

"Egyértelműen tudjuk, hogy mennyire fontossá vált, hogy mire képes. Nagyszerűen bánik a labdával és számos opciót biztosít a csapatának" - kezdte.

 

"Képes labdákkal tömni a csatárokat, azonnal eljuttatni a labdát a kapu elé, ezt pedig nem látjuk senkitől, amikor ő nincsen a csapatban. Casemiro nagyszerű dolgora képes a labda birtokában és jól ellátja a feladatát a védelem előtt, illetve van ott van még Fred és McTominay is a középpályára, akik jók játékosok, de közülük egyik se képes úgy feltörni az ellenfél védelmét, mint Eriksen. Ő egy nagy veszteség volt a csapatnak és annál jobb, minél hamarabb visszatérhet."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!