Eriksen: Ez messze volt az elfogadhatótól

Christian Eriksen a lefújást követően megosztotta gondolatait a Manchester United súlyos derbivereségével kapcsolatban a szomszédos City ellen.


A Vörös Ördögök 6-3-ra kaptak ki a városi riválistól, 3 góljuk viszont már a második félidőben született, amikor a találkozó végkimenetele már eldőlt. Miután a félidei szünetre már 4-0 volt a házigazdák előnye, Eriksen elismerte, hogy ez nagyon rossz nap volt a csapat számára.

 

"Rosszul kezdtük a mérkőzést és nagyon sok lehetőséget adtunk nekik a gólszerzésre. Szerintem csakis magunkat hibáztathatjuk, amiért későn szálltunk be a mérkőzésbe."

 

 Még Rodri hiányzása ellenére is képes volt Guardiola csapata leuralni a középpályát, Phil Foden és Erling Haaland pedig mesterhármast szereztek.

 

A dán középpályás is megvillantotta klasszisát Antony-nak adott passzával, azonban kevés ilyen pillanat akadt a mérkőzésen, Eriksen pedig úgy gondolja, hogy túlságosan is az ellenfélre koncentráltak és nem saját magukra.

 

 

"Hagytuk őket játszani és, hogy kihasználják az erősségeiket" - mondta.

 

"Az ilyen meccseken magunkra kell helyeznünk a fő hangsúlyt és sok dolgon kell változtatnunk és sok mindent kell még jobban csinálnunk."

 

Őszinte értékelését Eriksen úgy zárta, hogy: "A mai nap teljesítménye messze nem volt elfogadható."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!