Eriksen: Sokat segíthet az öt cserelehetőség

Christian Eriksen szerint annak a lehetősége, hogy az idei szezontól már öt cserét is bevethetnek a mérkőzéseken, nagy segítség lehet a Manchester United számára az előttük álló sűrű hetekben.


A Vörös Ördögök programja a téli világbajnokságot megelőzően eléggé hektikus, ugyanis három sorozatban, a Premier League-ban, az Európa-ligában és a Ligakupában is érdekeltek lesznek heti több mérkőzésen.

 

Azonban a dán középpályás szerint a játékosok és a menedzserek is profitálhatnak abból a Premier League idei szabályzása már engedi, hogy mérkőzésenként ötször is cserélhessen egy csapat.

 

"A teljes keret nagyon fontos lesz" - magyarázta Eriksen.

 

"És szerintem ez egy jó év arra, hogy öt csere lehessen - ez segíteni fog enyhíteni a nyomást egy csomó játékoson és szerintem a menedzsereknek is több variációs lehetőséget biztosít majd."

 

"Azok, akik [az elmúlt Premier League mérkőzéseken] beállhattak, jól teljesítettek - bizonyítani akartak. És ez pedig azt idézi elő, hogy a kezdőcsapatban helyet kapók is jobb produkciót akarnak nyújtani."

 

"Szóval ez egy erős nyomást jelent minden oldalról, amelyre szerintem [mindenkitől] szükségünk is van, mivel rengeteg mérkőzés vár ránk, emellett pedig a csapatunk is nagy minőséggel rendelkezik. Mindannyiunknak meg kell harcolnia a helyéért a csapatban."

 

A United középpályája jelentős átalakuláson ment keresztül az elmúlt néhány hónap során, ugyanis míg Nemanja Matic és Paul Pogba távoztak, addig Eriksen és egy másik új igazolás, Casemiro csatlakoztak a klubhoz.

 

Azonban a korábban a Brentfordnál játszó Christian szerint Erik ten Hag számára most egymást kiegészítő, egyensúly állapot áll rendelkezésre ebben a csapatrészben.

 

 

"Mindenki különböző képességekkel rendelkezik és a menedzseren múlik, hogy melyik mérkőzésen kit rak a csapatba, annak alapján, hogy ki milyen kvalitásokat tud hozni a csapatba" - tette hozzá.

 

"Vegyük például Casemirot, aki máris megmutatta, hogy mennyire erős. Ő egy igazi győztes. És ott van Fred és Donny [van de Beek] is, akik már az elmúlt években is itt játszottak - ez egy remek középpályás sor."

 

A Real Sociedad elleni vereséget megelőző négyes bajnoki győzelmi sorozat során Eriksen partnere Scott McTominay volt a középpálya tengelyében, a Vörös Ördögök 14-ese pedig el van ragadtatva attól, hogy milyen kiváló kapcsolat kezd köztük kialakulni.

 

"Scott nagyon jól teljesített és szerintem ez látható is volt a mérkőzéseken" - lelkendezett. 

 

"Szerintem az első néhány alkalommal egy kicsit felmértük egymást, hogy ki mit tud, de mostanra már szerintem elkezdett egy jó kapcsolat kialakulni és érezzük, hogy kinek hol kellene éppen lennie az adott pillanatban, amely amiatt is fontos, mert a menedzser egyértelmű utasításokat ad számunkra, hogy hol szeretne látni minket."

 

"Szóval mindenek előtt nekünk a partneri együttműködésünkre kell fókuszálnunk és ezzel egy időben azt is figyelembe kell vennünk, hogy mit vár el tőlünk helyezkedésben a menedzser. Szerintem jól haladunk, de ha sikerül mérkőzéseket nyerni, akkor mindig könnyebb visszatekinteni, mert nő az önbizalmunk és hajlamosak vagyunk a kisebb hibákat elfelejteni és csak a jó dolgokra emlékezni."

 

"Rengeteg mindenben fejlődhetünk, de jó úton járunk."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!