Taktikai Mágnestábla: Manchester United - Arsenal előzetes 2. rész
Az előzetes második részéhez érkeztünk.
Aki esetleg lemaradt az első részről, nyugodtan olvasson bele! A linkre kattintva meg is nyílik!
Manchester United 22/23
Ha az első részben párhuzamot vontam a Manchester United és az Arsenal elmúlt 10-15 évével kapcsolatban, akkor most is tudunk egy párhuzamot találni. Tavaly az Arsenal hasonlóan gyászosan kezdett Arteta irányítása alatt, mint most Ten Hag vezérletével az MU. Akkor az Arsenal három mérkőzés után nulla megszerzett ponttal állt a 20. helyen. Most az MU-nak csupán kettő mérkőzésre volt szüksége ahhoz, hogy ,,észhez térjenek"!
Ten Hag hamar belátta, hogy fordítva közelítette meg a csapat felépítését. Elkezdte a támadójátékot felépíteni, ami a felkészülési szezonban nagyon jól nézett ki. Aztán az első kettő bajnoki után vehette észre, hogy itt bizony a védekezéssel is hatalmas gondok vannak. Nem csak a pénztárcáját nyitotta ki a vezetőség, a holland mester is átszabta a mutatott játék képét.
Korábbi cikkben már foglalkoztam vele, hogy az első két fordulóban hátulról igyekezett a United a támadásokat felépíteni, az elmúlt három mérkőzésen azonban szinte minden labdát DDG az ellenfél térfelére bombáz át. Magyarul a holland mester első körben a védekezés megszilárdításán dolgozik a csapattal. Mert ez egy folyamat, amiben ő is megfizette a tanuló pénzt. Az elmúlt három mérkőzésen azt elérte, hogy a csapat védekezésre alapozva teljesen elrontsa az ellenfelek játékát. Jogosan mondhatja sok MU szurkoló, hogy ezt már Solskjaer is megcsinálta, sőt! Így van, azonban a norvégnál inkább az volt a gond, hogy 2-3 év után sem volt előrelépés. Azt gondolom, hogy Ten Hagnál ez inkább csak egy átmeneti állapot lesz (legalábbis nagyon remélem), mert alapvetően a filozófiája teljesen más, mint Solskjaerré volt. Annyit viszont köszönhetünk a norvég edzőnek, hogy volt mihez visszanyúlnia az új menedzsernek.
Első körben a holland mesternek meg kellett tanítani ismét nyerni ezeket a játékosokat. Furcsán hangzik ez a kijelentés, de főleg idegenben volt pocsék az MU formája. Ráadásul a széteső szezon végén becsúszott jó pár négy kapott gólt hozó vereség is, ami nem igazán fér bele egy top csapatnak hívott klub bizonyítványába. Ebből a szempontból sajnos nem indult jól a szezon, mert bizony a Brentford elleni 4-0 után gyorsan megnéztem, melyik ellenfelek következnek majd idegenben. Első ránézésre a német vonalat képviselő Soton és a mindig kiszámíthatatlan Leicester sem tűnt könnyű túrának.
Azonban most már láthatjuk, hogy sikerült mind a kettő csapatot 1-0-ra legyűrni idegenben. A mutatott játék sokkal deffenzívebb és kockázat kerülőbb volt, viszont ezt aligha bánja bárki, ameddig az eredmények érkeznek. Ahogy egy régi mondás tartja: ,, A támadó foci jegyeket ad el, míg a jó védekezés három pontot hoz." Nagyjából most ez jellemző a csapatra. Egyébként érdekes, hogy a Juventusnál Allegrit támadják azért, mert a szurkolóknak nem tetszik az a fajta minimalista játék, amivel igyekeznek a pontokat gyűjtögetni. Odáig fajult a dolog, hogy Allegri az egyik sportújság hasábjain igyekezett taktikailag magyarázkodni. Egyelőre mi még itt nem tartunk, örülünk a ténynek, hogy a 20. helyről, amolyan Max Verstappenesen három kör alatt az 5. helyre felmászott a csapat a tabellán.
Az előző három mérkőzésen ezzel a csapattal kezdett a holland mester. Casemiro egyre több játékidőt kapott, nem lepődnék meg ha a kezdőbe kerülne az Arsenal ellen. Amennyire egyértelműnek tűnt az, hogy McTominay is kiesik a kezdőből, most számomra annyira nem az. Bár Eriksen most meccs embere címet szerzett a Leicester ellen. Szerencsére bőnek mondható a United kerete, a verseny szellem pedig főleg a középpályán egyre jobb teljesítményre sarkallja az ott lévőket. Szerintem Martinez és Malacia is abszolút bevált, Eriksen Brunot tudja tehermentesíteni, azzal, hogy képes fellépni a támadásokhoz és nagyon kreatív. Casemiro pedig látszik, hogy szeret és tud is mélységi passzokat adni. Martinez egyébként sokszor szintén választja a mélységi passz átadásokat az alibi vissza adom a kapusnak helyett. Vagy ahogy a nem hivatalos szakzsargon emlegeti ezeket a passzokat ,, b@szd fel te passz" ! #elnézést
Mindemellett pedig olyan fanatizmust láthattunk néha a pályán a játékosoktól, amilyet már régóta nem láttam a csapat háza táján!
A Liverpool mérkőzéshez hasonlóan ismét egy 4-3-3 alapfelállásból játszó csapat érkezik az Álmok Színházába. Ez abból a szempontból remek hír a Unitednek, hogy a 4-2-3-1 ráilleszkedhet a 4-3-3-ra. A United a Brentford elleni megalázó mérkőzés után váltott felfogást. Ezt a leglátványosabban DDG passzmutatója mutatja meg. Szerintem az Arsenal ellen is nagyon hasonlóan fog ez kinézni. Gyakorlatilag kockázatot minimalizálva, dörrentette át a zsugát az ellenfél térfelére. Látványos az első kettő hazai mérkőzés közötti kontraszt felfogásban. Ebből is látszik, hogy a taktika, mint 4-2-3-1 mennyire csak játék a számokkal és kiinduló pont, hiszen a lényeg a tartalom, amivel megtölti egy adott csapat.
A Liverpool ellen Ten Hag pontosan azt a taktikát alkalmazta, ami Solskjaernek is működött a rangadókon. Emlékezzünk vissza a City verésekre. Visszahúzódott a csapat a saját térfelére és várta, hogy a másik csapat kezdeményezzen, a mögöttük megnyíló területeket pedig villámgyorsan igyekezett kihasználni. A nagy kérdés számomra az, hogy a holland mesterrel erről a start pozícióból, mikor fog a csapat taktikailag előre lépni. Most vasárnap még nem gondolnám, bár Casemiro ha megérkezne a középpályára, az máris egy érdekes fordulatot vetíthetne elő. Ettől függetlenül, eddig minden csapat ellen az átmenetekre apellált a United, ráadásul a szélső védők mögötti területeket igyekezett kihasználni.
Leicester ellen:
Én mindenképp ezt emelném ki, hogy mit várok a Unitedtől. Azonban az Arsenalnak látszólag van forgatókönyve ezekre az esetekre. Foglalkoztunk vele az előző részben. A United a Liverpool ellen tudatosan Robertson irányába terelte a labdakihozatalát a vendég csapatnak. Kíváncsi vagyok, hogy ezúttal lesz-e ilyen fegyver a hazai csapatnál. Az Arsenal támadásai hajlamosak a jobb oldalon futni inkább. Azonban törekszik Arteta az egyensúlyra.
A középpálya uralása kulcs kérdés lesz ezen a találkozón. Mennyire tud majd az Arsenal az esetlegesen visszalépő Jesussal létszámfölényt kialakítani a középpályán, ez lesz talán a legnagyobb kérdés ebben a témakörben. Az Arsenallal ellentétben a United utolsó három mérkőzésen többnyire a bal oldalon futottak a támadások. Ez részben köszönhető a Dalot és Malacia közti támadópotenciál különbségnek. Mennyire érdekes a futball, mégis Dalot gólpasszával nyert az MU a Soton ellen. Azonban mivel mind a két csapat egymással megegyező oldalt használ, ha a pályára felrakjuk őket, így a Malacia - Saka párosítás kiemelten fontos lesz a mérkőzésen.
Egy biztos, vasárnap két Guardiola fióka fog találkozni egymással. Ha valaki akkor Ten Hag ismerheti az Arteta által alkalmazott taktikai rendszer elméleti hiányosságait. Hiszen ő maga a Bayern Münchennél volt a spanyol menedzser stábjának a tagja. Én kíváncsian várom, hogy sikerül -e neki felnagyítani az Arsenal gyenge pontjait. Vagy ellenkezőleg, az Arsenal tudja a Manchester United hibáit kihasználni? Mit gondoltok, sikerülhet megállítani az Ágyúsokat? Véleményem szerint ez a két csapat nagy harcban lesz a top 4-ért idén a Chelseavel és a Spurssel karöltve. Így az egymás elleni eredmény kiemelten fontos lesz. Az Old Traffordon pedig nem várhatunk mást, mint győzelmet! Én már nagyon várom a rangadót, remélem ti is! Komment szekcióba várom a Nostradamusokat és a jóslatukat a mérkőzésre!
források:
https://www.whoscored.com/Matches/1640714/MatchReport/England-Premier-League-2022-2023-Arsenal-Aston-Villa
https://www.whoscored.com/Matches/1640704/MatchReport/England-Premier-League-2022-2023-Arsenal-Fulham
https://www.whoscored.com/Matches/1640694/MatchReport/England-Premier-League-2022-2023-Bournemouth-Arsenal
https://www.youtube.com/watch?v=5suZy65_Fd4&ab_channel=LeicesterCityvsManchesterUnited2022
https://www.youtube.com/watch?v=U2uqeOOA98c&ab_channel=TifoIRL
https://www.youtube.com/watch?v=M3aNM78tJUw&t=287s&ab_channel=TifoIRL
https://www.youtube.com/watch?v=GMjuM613iyk&ab_channel=TifoIRL
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Arsenal
Premier League, 6. forduló