Eriksen: Merőben más volt ez a meccs
Christian Eriksen csapattársait éltette, miután megmutatták a Liverpool ellen 2-1-re megnyert mérkőzésen, hogy mennyire tudnak hajtani.
A dán középpályás szerint a csapat új idényében első győzelmével véget érő mérkőzése különbözött a múlt héten lejátszott Brentford elleni vereségkor látottól.
"Úgy gondolom, hogy a Brentford meccshez képest a teljesítményünk merőben más volt" - nyilatkozott a mérkőzés után a klubmédiának.
"Nyilvánvaló, hogy rengeteg hibát vétettünk ellenük, esélyt adtunk nekik a góllövésre [Brentford], amivel éltek is, de ma élesebbek voltunk elöl és mi voltunk az első félidő jobb csapata."
Eriksen kitért a csapatban lévő összetartásra, ami a pályán kívül és belül is érezteti hatását.
"Úgy gondolom két vesztes meccs után végre megvan bennünk [összetartás]" - nyilatkozta.
"Ez az oka annak, hogy sikerült összefognunk és visszatértünk az alapokhoz. Muszáj megmutatunk, hogy jobban is tudjuk tenni a dolgunkat és szerintem ezt ma láthatták is."
Hozzátette: "Természetesen a dél-amerikai, kissé spanyol stílusú védekezés miatt nagy volt a szenvedély hátul, de az ellenfél kapuja előtt is próbáltunk mindent megtenni, amit csak tudtunk."
"Van néhány nagyon gyors játékosunk és így is játszottunk ma, ahogy pedig a Liverpool ma játszott, az tökéletesen feküdt nekünk."
"Nagyszerű teljesítmény volt azoktól, akik akarnak futni és játszani szeretnék a focit."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Arsenal vs Manchester United
Premier League 14. fordulóEmirates Stadium
2024-12-04 21:15
Premier League 13. forduló
Old Trafford
2024-12-01 14:30
2024-11-28 21:00
2024-11-24 17:30
2024-11-10 15:00
2024-11-07 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Manchester United
Christian Eriksen
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 13 | 26 | 8 | +18 | 34 |
2 | Arsenal | 13 | 26 | 14 | +12 | 25 |
3 | Chelsea | 13 | 26 | 14 | +12 | 25 |
4 | Brighton & Hove Albion | 13 | 22 | 17 | +5 | 23 |
5 | Manchester City | 13 | 22 | 19 | +3 | 23 |
6 | Nottingham Forest | 13 | 16 | 13 | +3 | 22 |
7 | Tottenham | 13 | 28 | 14 | +14 | 20 |
8 | Brentford | 13 | 26 | 23 | +3 | 20 |
9 | Manchester United | 13 | 17 | 13 | +4 | 19 |
10 | Fulham | 13 | 18 | 18 | 0 | 19 |
11 | Newcastle | 13 | 14 | 14 | 0 | 19 |
12 | Aston Villa | 13 | 19 | 22 | -3 | 19 |
13 | Bournemouth | 13 | 20 | 19 | +1 | 18 |
14 | West Ham | 13 | 17 | 24 | -7 | 15 |
15 | Everton | 13 | 10 | 21 | -11 | 11 |
16 | Leicester City | 13 | 16 | 27 | -11 | 10 |
17 | Crystal Palace | 13 | 11 | 18 | -7 | 9 |
18 | Wolves | 13 | 22 | 32 | -10 | 9 |
19 | Ipswich Town | 13 | 13 | 24 | -11 | 9 |
20 | Southampton | 13 | 10 | 25 | -15 | 5 |