Eriksen jó vibrálást érez a Unitednél

Christian Eriksen elégedett volt azzal, ahogy a Rayo Vallecano ellen az Old Traffordon való bemutatkozása zajlott a Manchester United játékosaként, amelyet követően a csapaton belüli optimizmust emelte ki.


A Vörös Ördögök nyári szerzeménye először lehetett a kezdőcsapat tagja, amikor a spanyol együttes ellen 1-1-re végződött összecsapáson James Garner és Donny van de Beek társaságában szerepelt a középpályán.

 

A hétvégén, szintén hazai környezetben, a Brighton & Hove Albion ellen kezdődő szezont megelőzően Eriksen magabiztos, hogy Erik ten Hag alakulata képes lesz jó rajtot venni a Premier League-ben, amelyet majd egykori csapata, a Brentford elleni idegenbeli bajnoki követ.

 

"Nagyon más volt, már az is, amikor besétáltam a stadionba" - mondta első United játékosként való pályáralépéséről hazai környezetben.

 

"Ahelyett, hogy balra mentem volna, jobbra kellett térnem. De különleges és nagyszerű érzés volt. Remek nap volt, az pedig egészen új érzés volt, hogy a hazai csapat mezét viselhettem, amelyet még mindenképpen szoknom kell."

 

"Az emberek nagyon befogadóak voltak, nekem pedig jó érzéseim voltak. Jól érzem magamat. A csapat a gondomat viseli. Még nem vagyok túl sok közös gyakorláson a társakkal, mivel több tehet a túrán voltak, de most játszhattam egy meccset, hogy legyen néhány játékperc a lábamban, én pedig jól érzem magamat. Friss vagyok. A csapat jól érzi magát és minden, az öltözőt körülvevő vibrálás nagyon jó."

 

 

Eriksen nagyrészt 10-esként szerepelt, de időnként mélyebbre húzódott, hogy hatással legyen a játékra, ő pedig eléggé rugalmasnak érzi magát ahhoz, hogy bármit megtegyen, amelyet Ten Hag kér tőle. 

 

"Először is, szerintem egy játékosnak ott kell szerepelnie, ahol a menedzser elvárja tőle" - tette hozzá a MUTV-nek.

 

"Ő jelöli ki a csapatot és onnantól kezdve azt kell tenni, amit kér tőlünk. Természetesen minden egyes mérkőzésen különböző szituációkba kerülünk, de a cél mindig ugyanaz, azaz hogy a lehető legtöbbet legyek játékban, legyen az 10-esként, 8-asként vagy bármilyen pozícióban."

 

Intenzív edzésmunka vár a héten a Carringtonban megjelenőkre, miután Ten Hag és edzői stábja a felkészülés utolsó szakaszára készül a vasárnap nyitó bajnoki előtt.

 

Eriksen, aki vasárnap az első félidőben csak pár centivel maradt le attól, hogy megszerezze első manchesteri találatát, tudja, hogy a figyelmük mostantól már csak a Premier League-re összpontosul.

 

"Mindig jó érzés befejezni egy felkészülési szezont és az igazi munka csak most következik. A valódi szezon most indul. Mindig nagyszerű az utolsó felkészülési mérkőzésen pályára lépni, hogy jó érzésekkel zárd és megfelelő erőnléti állapotba kerülj. A végén azonban minden arról szól, hogy mentálisan készen állj az első tétmeccsre."

 

"Igen, én egyértelműen optimista vagyok. Persze még csak nagyon rövid ideje tartózkodom itt, de minden jónak tűnik és a felnőtt csapat játékosai között minden úgy tűnik, hogy rendben van. A túra után jó érzésekkel tértek haza és remélem ez folytatódni tud. A Brighton ellen fogunk kezdeni, remélhetőleg egy jó eredménnyel." 


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!