Eriksen első Unitedes interjúja
Christian Eriksen hosszú interjút adott a klubmédiának szerződtetését követően.
A dán játékos úgy döntött, hogy a Vörös Ördögökhöz csatlakozik, miután a nyáron lejárt rövid távú szerződése a Brentford csapatával. A rutinos középpályás korábban már több alkalommal is járt az Old Traffordon, most pedig izgatottan várja, hogy elkezdje Unitedes karrierjét és hatással lehessen a csapatra.
Christian Eriksen, a Manchester United játékosa...hogy hangzik ez számodra?
"Ó, nagyon új még. Furcsa, mert soha nem gondoltam, hogy ez tényleg megtörténik, szóval az, hogy most itt lehetek, mint a Manchester United játékosa, nagyon különleges."
Nem gondoltad, hogy bekövetkezik, pedig számos alkalommal találkoztál pályafutásod során ezzel a klubbal. Szerinted elkerülhetetlen volt ez az összefonódás?
"Az Európa-bajnokságon történt eset előtt nem gondoltam volna, legalább is nem volt tervben és az sem, hogy egyáltalán visszatérek Angliába. Előtte ott voltam, de a Spursnél, majd jött Olaszország, így most itt ülni határozottan egy olyan dolog, amire nem számítottam, de nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Jó érzés, jó érzés itt lenni."
Az előző idényben a Brentfordnál játszottál és a nyáron rengeteg lehetőség közül választhattál. Mi volt az oka, hogy a Manchester United lett a végső döntés eredménye?
"Először is a futball. Úgy értem, hogy én olyan srác vagyok, aki futballozni akar és az új menedzserrel folytatott beszélgetéseim alapján azt gondolom, hogy tisztán látom magam, ahogy itt játszom. Ugyanakkor ez egy nagyon-nagyon nagy klub, ha nem a legnagyobb. Bárhol kiejtik ennek a klubnak a nevét, ismerik az emberek. Nagy története van és jó érzés részese lenni valaminek, aminek ekkora múltja van."
Ha már említetted a menedzsert...milyen hatással volt Erik ten Hag a döntésedre?
"Naggyal. Szerettem volna idejönni focizni nem csak a címer miatt, hanem azért, mert még játszani akarok. Nyilvánvaló volt, hogy szeretnék beszélni a menedzserrel, hallani az ötleteit, elképzeléseit. A feltételek nagyszerűek és ideálisak voltak számomra ahhoz, hogy meghozzam a végső döntést és a Manchester Unitedbe igazoljak."
Az Erik által irányított Ajax egy nagyon támadó szellemiségű csapat volt és jól is ismered ezt a stílust. Ez vonzó volt számodra?
"Igen, úgy gondolom, hogy a játékstílusom passzol az ő elképzeléseihez és így reményeim szerint valami jó és pozitív dolog fog születni. Határozottan azt gondolom, hogy a játékstílusa megfelelő számomra."
Milyen érzés volt az elmúlt években figyelni a Unitedet? Mit gondolsz, valóban sokkal többre hivatott ez a csapat, mint amit a legutóbbi szezon során elért?
"Hogy őszinte legyek a legutóbbi szezonban nem követtem annyira. Az idény első felében maximálisan a rehabilitációmra koncentráltam, utána pedig a brentfordi szezonomra. Játszottam a United ellen az Old Traffordon, ami egy nagyon jó meccs volt, de akkor az előző klubomra koncentráltam. Mivel a Unitedet sokan követik és mindenkinek van véleménye, ezért persze hall sok mindent az ember. Igazából látni kell és érezni, hogy milyen itt lenni, hogy milyen a Manchester Unitedben játszani és szerintem nagyon jó érzés."
Vannak akiket már ismersz az öltözőből? Mind emlékszünk az előző szezonban való találkozásodról Brandon Williamsszel, van rajta kívül még ismerős arc?
"Mondhatjuk, hogy emlékszem rá" - mondta nevetve Eriksen. "Jó, rendben, most komolyan. Szinte mindenki ellen játszottam már, nem hiszem, hogy lenne olyan, akinek ne tudnám a nevét, viszont nincs olyan, akivel korábban együtt játszottam volna, így ez furcsa lesz elsőre. Jó lesz sok új arcot megismerni, főleg, hogy most nem ellenük akarok játszani, hanem megismerni őket. Fontos lesz a kapcsolatteremtés."
Egy kis távollétet követően a Brentforddal tértél vissza a Premier League-be. Éreztél esetleg olyat, hogy befejezetlen dolgod van az angol élvonalban? Korábban említetted azt is, hogy nem voltál biztos benne, hogy visszatérsz ide valaha...
"Nem, azt hiszem nem. Amikor 7 nagyszerű év után valami újra vágytam, akkor Olaszországba mentem. Nehezen kezdődött ott minden, de végül nagyon jó helynek ítéltem és azt is terveztem, hogy kitöltöm a szerződésem. A történtek után időt hagytam magamnak és úgy voltam vele, hogy fogadom a hívásokat és meglátom. Szerencsére Thomas Frank megkeresett és nagyon lelkes volt és jó volt a Brentfordban szerepelni fél éven keresztül."
Milyen tapasztalataid vannak Londonról?
"Gyönyörű és szép időszak volt. Úgy értem, hogy nagyon jól ment minden, versenyben voltunk és nagyon pozitív volt a légkör a klubnál. Örökké hálás leszek, amit értem tettek. Az első naptól kezdve törődtek velem, hogy pályára léphessek, nagyon jól éreztem magam és fel is hívtam őket, hogy köszönetet mondjak és minden jót kívánjak nekik. Nagyszerű futballklub."
A United első idegenbeli meccse a bajnokságban pont a Brentford ellen lesz. Ez jó alkalom lehet arra, hogy találkozz és elbúcsúzz a szurkolóktól és a személyzettől, akik nagyon jól bántak veled?
"Igen, határozottan. Legtöbbjükkel már beszéltem és elmondtam nekik, mit hoz a jövő. Természetesen nagyon örülök, hogy láthatom majd a szurkolókat a stadionban, mert mindig nagyon jó hangulatot csináltak, lenyűgöző volt a légkör, de határozottan más lesz United játékosként ott játszani, mint amikor az ő oldalukon álltam."
Milyen érzés volt, amikor a Uniteddel álltál szemben?
"Mindig is nagyon jó élmény volt. Voltak nagyon nehéz meccsek, de mindegyik nagyszerű emlék számomra. Mindig is nagyon különleges volt az Old Traffordon játszani, meg úgy általában egy ilyen nagy klub ellen, mint a Manchester United. Furcsa lesz most ezen az oldalon lenni."
A United szurkolói mindig is szerették az olyan kreatív játékosokat, mint Scholes, Carrick, Charlton, Best, Cantona, hogy csak néhány nevet említsünk. Milyen érzés tudni azt, hogy most rólad fognak beszélni?
"Sokat jelent, mert ahogy mondtad is ez egy nagy történelemmel rendelkező klub. Sok nagy játékos fordult meg itt és szeretnék én is felkerülni erre a listára, ezért is vagyok itt, illetve azért, hogy játszhassak és bizonyítsak. Hatalmas a lista, nagyon nagy nevekkel."
Milyen ambícióid vannak a soron következő szezonra nézve?
"Természetesen az, hogy ismét a csúcsra jussak. Ez a klub álma is, szóval a cél, hogy a lehető legmagasabbra jussunk, meglátjuk ez lehetséges-e, de a cél mindenképp az, hogy nyerjünk valamit."
A szurkolók is azt akarják, hogy a csapat trófeákat nyerjen, ehhez pedig a klubnak kihívást kell jelentenie a vetélytársak számára. Üzennél esetleg ezzel kapcsolatban valamit a szurkolóknak?
"Igen. Nagyon jó a hangulat itt és azt hiszem, hogy a klub jó úton halad. Remélhetőleg előre tudunk lépni. Láttam én is a szezont megelőző meccseket és szerintem jó képet festünk. Jól néz ki a csapat és ez határozottan olyan dolog, amiért érdemes szurkolni. Remélem, hogy segíthetek a szurkolóknak abban, hogy élvezetes meccseket láthassanak és élvezzék a focit, amit játszani fogunk."
Mivel hosszú távú szerződést írtál itt alá, gondolod, hogy akár a pályafutásodat is itt fejezheted majd be?
"Nem tudom. Valahol azt olvastam, hogy a "nyugdíjba vonuláshoz" 35 évesnek kell lenni, én pedig amikor majd lejár a szerződésem 33 leszek, szóval várhatóan lesz még néhány évem. Soha nem lehet tudni, mit tartogat a futball. Bármi megtörténhet, szóval minden napot jól kell megélned. Nem zárkózom el semmi elől, de meglátjuk, hogy mit tartogat a jövő."
Beszéltél az ambícióidról a Uniteddel kapcsolatban, de mi a helyzet a nemzeti csapattal? Ez egy nagy év lehet a dánok számára?
"Igen, nagyon. Amikor a rehabilitációmat végeztem az volt a cél, az álom, hogy a világbajnokságra visszatérhessek és határozottan törekszem arra, hogy ott legyek a vb-n. Mindannyian álmodozunk arról, hogy egy világbajnokságon pályára léphetünk. Ez olyan élmény, amit örökre magaddal viszel. Megyünk Dániával a vb-re és ez nagyon különleges."
Mire számíthatnak tőled a játékostársak az öltözőben és azon kívül? Milyen vagy?
"Öhm...majd rájönnek! Nem, viccet félre, nagyon nyitott ember vagyok. Szeretek focizni, szeretem a vicces dolgokat, szeretek részt venni a dolgokban és segíteni bennük. Csapatjátékos vagyok, e szerint segítek."
És a pályán kívül? Mit csinál Christian Eriksen, amikor nem játszik?
"Családos ember, aki vigyázni akar a szeretteire. Sok időt töltök a családommal és ekkor tényleg ott vagyok velük. Ugyanakkor kicsit a futballra is koncentrálok, mert szeretnék jól teljesíteni. Illetve nagyon nyugodt embernek tartom magam."
Ha már a család jött szóba, büszkeséggel tölt el, amikor látod őket, miközben neked szurkolnak?
"Nagyon-nagyon. Lehet még kicsik a gyerekek, de a legidősebbet egyre jobban érdekli a foci, szóval ez folyamatosan változik náluk, hogy mit élnek meg ezzel kapcsolatban. Remélem, hogy amikor a jövőben majd visszatekintenek, akkor jó emlékeik lesznek az apjukról és a pályafutásomról."
Volt futballhősöd gyerekkorodban?
"Igen, volt néhány. Francesco Totti, mert akkoriban sokat játszottam futballmenedzsert és a Roma-t irányítottam. Aztán Michael Laudrup is ott volt, bár igazából jobban szerettem azzal foglalkozni, hogy én milyen vagyok a pályán és, hogy élvezzem a játékot."
Az első bajnokink augusztus 7-én lesz a Brighton ellen. Izgatott vagy, hogy hazai közönség előtt viselheted először a Vörös Ördögök mezét?
"Nagyon. Nagyon intenzív élmény lesz és remélhetőleg jó kezdete a Unitedes pályafutásomnak. Az Old Trafford tökéletes hely ehhez."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!