De Gea: Építhetünk valami nagyszerűt
A Manchester United kapusa, David de Gea úgy véli, hogy a Vörös Ördögök javulni fognak a következő szezonban és maximálisan támogatja a klubot abban, hogy valami különlegeset építsen fel.
A spanyol a vereséggel végződő szezonzáró bajnokin is a kezdőben kapott helyet a Crystal Palace otthonában, így elmondhatja magáról, hogy a csalódást keltő Premier League szezon összes találkozóját végigjátszotta, végül pedig a 6. helyet sikerült megszereznie a Uniteddel.
De Gea a meccs után a klubmédiának beszélt csalódottságáról a szezon alakulása miatt, ugyanakkor a jövőről pozitívan nyilatkozott.
"Mindannyian tudjuk, hogy ez egy nagyon rossz szezon volt mindenki részéről" - kezdte. "Kipihenjük magunkat gyorsan, rendbe tesszük a lelkünket és testünket, hogy készek legyünk felvenni a kesztyűt a következő idényre."
"Szeretnék pozitív lenni és elfelejteni ezt a szezont. Láttam, hogy az új menedzser ott ült a lelátón és ez jó jel. Bízom benne, hogy a Manchester United dolgai javulni fognak."
A Vörös Ördögök új menedzsere, Erik ten Hag a dél-londoni találkozón ott ült a lelátón, hogy első alkalommal személyesen is megnézze azokat a játékosokat, akikkel együtt fog dolgozni.
Bár De Gea úgy véli, hogy nagy feladat vár a hollandra, mégis alig várja, hogy együtt dolgozhasson a háromszoros Eredivisie bajnok edzővel.
"Ha őszinte akarok lenni, akkor nagy feladat vár rá. De nyert jópár trófeát az Ajaxszal, akik nagyon jó támadó futballt játszottak és nekünk pontosan erre van szükségünk."
"Remélhetőleg néhány új játékossal és az új menedzserrel és stábjával lesz némi új energia. Remélem, hogy azoka játékosok, akik a klubnál maradnak küzdeni fognak egymásért és azért, hogy javítsanak a csapaton és a lehető legmagasabb szintre emeljék a klubot. Hiszek abban, hogy együtt és a szurkolókkal is tudon valami nagyszerűt építeni."
De Gea abban a kivételes helyzetben volt, hogy végigjátszotta a bajnoki szezon minden mérkőzésének összes percét.
"Büszke vagyok arra, hogy a Premier League minden mérkőzését végigjátszottam. Itt vagyok, megmutattam mire vagyok képes és segítettem a csapatnak. Úgy gondolom, hogy jópár mérkőzésen tudtam hasznára lenni a csapatnak és azt nagyon sajnálom, hogy ez nem volt elég a Bajnokok Ligája induláshoz."
A vereség ellenére a United szurkolói végig hangosak voltak a Selhurst Parkban, De Gea pedig ismét megköszönte nekik a megingathatatlan támogatást.
"Hihetetlen, hogy a meccs lefújása után is ott maradtak. Soha nem láttam még ilyet a futballban. A szurkolóink hihetetlenek. Szóval köszönöm, nagyon köszönöm nekik, azoknak akik idegenbe is járnak és azoknak is, akik az Old Traffordra. Csodálatosak voltak. Hálásan köszönöm mindenkinek."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!